A Vidi és a Diósgyőr stadionja is az év arénája lehet a világon - szavazás itt

Két magyar jelölt is van a rangos megmérettetésen, ahol a szurkolók szavazatai mellett egy független szakmai zsűri is dönt arról, melyik volt 2018-ban az év stadionja.
Dudás Gábor 2019. február 15., péntek 11:00
Két magyar jelölt is van a rangos megmérettetésen, ahol a szurkolók szavazatai mellett egy független szakmai zsűri is dönt arról, melyik volt 2018-ban az év stadionja.
Szerző: Dudás Gábor 2019. február 15., péntek 11:00

A világ stadionjaival, illetve sportpályaival foglalkozó nemzetközi szakportál, a StadiumDB.com (Anglia) és a Stadiony.net (Lengyelország) ismét, immáron kilencedik alkalommal hirdette meg az "Év Stadionja"-szavazást. A versenyen azon arénák vehetnek részt, amelyeket a 2018-as esztendőben adtak át, illetve avattak fel. A közös szavazáson összesen 27 stadion közül lehet választani, egy-egy szavazó öttől egy csillagig értékelheti a számára tetsző öt arénát.

Emellett egy szakmai zsűri külön döntést is hoz majd, 1-től 10 pontig értékelve a vizuális megjelenést, a stadionok összekapcsolódásának minőségét környezetükkel, az innováció, azaz kreatív ötletek megvalósulásának szintjét, valamint az arénák ár/érték arányát.

Az online szavazás jelöltjei között két magyar stadion is helyet kapott: a tavaly tavasszal átadott DVTK Stadion és a decemberben felavatott székesfehérvári MOL Aréna Sóstó. A két magyar jelölt 47, illetve 50 millió amerikai dolláros építési költséggel került fel a listára, ezzel ebben a tekintetben mindkét hazai aréna az alsóházban szerepel - hasonlóképpen a befogadóképességhez.

Az ellenfelek között ugyanis olyan giga-projektek kaptak helyet, mint az ausztráliai Optus Stadion (Perth), amely végül 1,16 milliárd(!) dollárból épült fel átszámolva, a 195 millió dolláros Los Angeles-i komplexum, a Banc of California Stadion, a török Bursaspor krokodil-formájú arénája, a Bursa Belediye, az egyik legszebb orosz vb-stadion (összesen heten szerepelnek egyébként a listán a tavalyi házigazdától), a szaranszki Mordovia Aréna (288 millió dollár) vagy a kínaiak szuperstadionja, a több mint 740 millió dolláros építmény Suzhou-ban.

Eredményhirdetés március 7-én, illetve 8-án várható.

Korábban a Groupama Aréna és a Nagyerdei Stadion is szerepelt a voksoláson, 2015 februárjában előbbi a 14., utóbbi a 17. helyen végzett a világon, a független szakmai zsűrinél viszont a debreceni aréna a 4.(!) lett.

A szavazás és a jelöltek itt - kattints!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz