Oroszlánrészt vállalt a Budapest Honvéd elleni 2-1-es győzelemben a DVTK szélsője, Sergiy Shestakov, aki előbb kiharcolt egy tizenegyest, majd belőtte a győztes gólt az NB I első fordulójában.

Az ukrán játékos a diósgyőriek  klubhonlapján elmondta, azt a feladatot kapta Fernando Fernández vezetőedzőtől, hogy igyekezzen a védők mögötti szabad területre befutni, és lőni, illetve a szélen, amikor lehetősége nyílik rá, adja középre a labdát. Shestakov hozzátette, eddig Ukrajnában is csupán csak felkészülési mérkőzésen szerzett gólt fejjel.

– Annak ellenére, hogy alacsony játékos vagyok, szeretek fejelni, mert magasra tudok emelkedni.

Talán még előnyt is jelent néha a centik hiánya, mert akad olyan védő, akit elaltat a magassági fölénye, és meg tudom lepni.

Most nem ez történt, hanem az edzői utasításnak megfelelően bemozogtam a védők mögé, Makitól (Márkvárt Dávid) jött az újabb tökéletes labda, és kihasználtam a lehetőséget – emlékezett vissza a győztes fejesére a DVTK labdarúgója, az általa kiharcolt tizenegyessel kapcsolatban pedig úgy vélekedett, hogy egyértelműen jogos volt a játékvezető ítélete, mert már arra készült, hogy felugorjon és a hálóba bólintson, amikor hátulról ellökték. – Nagyszerű érzés ennyi szurkolót boldoggá tenni! Amennyiben a későbbiekben is hasonlóan támadó feladatot kapok, akkor bízom benne, jönnek a további gólok is.

A 29 éves játékos megjegyezte, a mostani sem lesz könnyű bajnokság, mert szoros a mezőny, mindenki győzni szeretne.

– A Honvéd elleni meccs sem volt könnyű, előzőleg sem számítottunk másra, mert a Honvéd az Európa Liga-selejtezők miatt játékban volt, mi pedig csak most kezdtünk. Végül a csapatjátéknak és a küzdőszellemünknek köszönhetően tudtunk győzni. – folytatta Shestakov, majd kitért az Újpest elleni következi bajnokira. – A szakmai stáb feltérképezte az ellenfelet, biztosan megtalálják azokat a pontokat, ahol verhető az Újpest. És nekünk is van közvetlen élményünk az előző bajnokság utolsó fordulójából, valamint a felkészülési mérkőzésből. Szombaton biztosan már meccs lesz, mint a legutóbbi volt, mert edzőmeccsen lehet kísérletezni, bajnokin nem, de a legnagyobb különbséget reményeim szerint az eredmény jelenti majd. És persze ezúttal minden bizonnyal élvezhetjük a szurkolók támogatását is.

Így értékelte Fernando az ukrán játékos teljesítményét:

Sergij Shestakov kellően intelligens játékos, aki több poszton és több felállásban is bevethető, ezért zökkenőmentes volt a visszatérése a támadó sorba. Kiharcolt egy büntetőt, 3-4 kifejezetten ígéretes beadással vétette észre magát, és egy nagyon szép gólt szerzett.