A Diósgyőr ügyvezetője szerint a népligeti szatír miatt büntetik őket - igazságtalanul

A játékvezetői ellenőröket és a teljes Fegyelmi Bizottság döntési mechanizmusát kritizálták Miskolcon.
Budai László 2016. december 8., csütörtök 17:03
A játékvezetői ellenőröket és a teljes Fegyelmi Bizottság döntési mechanizmusát kritizálták Miskolcon.
Szerző: Budai László 2016. december 8., csütörtök 17:03

Az elmúlt időszakban több alkalommal is komoly büntetéseket kapott a DVTK az MLSZ Fegyelmi Bizottságától. A diósgyőriek szerint „legalábbis vitatható ítéleteket hozott” a bizottság, ezekkel kapcsolatban a DVTK ügyvezetője Szabó Tamás nyilatkozott a dvtk.eu-nak, aki gondnak látja az ellenőrök túlzott szerepét. Egy ellenőrre konkrétan ki is tért.
- Kezdjük mindjárt ott, hogy a Fegyelmi Bizottság több más információ mellett elsősorban a mérkőzés ellenőrének az írásbeli jelentése, illetve annak esetleges szóbeli kiegészítése alapján hozza meg a döntését. Egyáltalán nem mellékes tehát az ellenőr személye. Itt már komoly gondok adódnak, ugyanis véleményem és tapasztalatom szerint a mérkőzés ellenőrök kiválasztása nem minden esetben csak a szakmai és erkölcsi alkalmasság alapján történik, hanem sokszor „egyéb” szempontok alapján. Ha ez nem így lenne, akkor valószínűleg nem fordulhatna elő, hogy például a futballberkekben csak „népligeti szatír”-ként ismert korábbi játékos ellenőr lehet, és a DVTK mérkőzéseiről ír jelentést, amit abszolút bizonyító erejű és megfellebbezhetetlen igazságtartalmú dokumentumnak fogadnak el a fegyelmi bizottságnál. Az, hogy sokszor nem a szakmaiság a fő kiválasztási kritérium az ellenőrök esetében azt eredményezi, hogy csak azt hallják és látják meg, amit szeretnének, és mint a legutóbbi esetek is mutatják, akár a klubszimpátia is erősen torzítja érzékszerveik élességét.

 

Az ügyvezető az interjúban nem nevezte meg, kire gondol, de nem nehéz kikövetkeztetni. Szabó Tamás alighanem arra a Wukovics Lászlóra utalt, aki a 90-es évek elején egy ostoba, általa már megbánt tréfa miatt kapta a nevet, amikor símaszkban, egy fegyvernek látszó tárggyal a kezében kézislányokra ijesztett rá a Népligetben.

"Most gondolja el, ettől a pillanattól kezdve Wukovics a pályafutása végéig magán hordja a bélyeget: népligeti szatír" - nyilatkozta saját magáról a támadó még 1993-ban a Nemzeti Sportnak.

Szabó Tamás ügyvezető nemcsak az ellenőrök, de a teljes Fegyelmi Bizottság ellen felemelte a szavát.

- Egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy minden esetben megfelelő, a független és a kialakított sztenderdekhez alkalmazkodó döntéshozatalra képes, klubszimpátiától független emberek az FB tagjai, de ez tökéletesen nyomon követhető abból, hogy teljesen hasonló tényállásokból teljesen eltérő következtetésre és büntetési tételekre jutnak, illetve maga a bizonyítási folyamat sem következetes. Amikor például első fokon az akkori trénerünket fél év eltiltással sújtották azért, mert a bajnokság eredményének befolyásolhatóságára tett célzást, nagyon hasonló esetben néhány hete egy másik csapat vezetőedzője lényegesen kisebb büntetéssel „megúszta” az ügyet.

Az ügyvezetőt arról is kérdezték, mi a véleménye arról, hogy a diósgyőri drukkereket „döbbenetes, alpári és tiszteletlen magatartás”-sal bélyegezték meg és kiemelten magas pénzbüntetéssel és szektorbezárással büntették, míg a mostani hétvégén egy teljesen hasonló esetért egy másik csapat semmilyen büntetést, figyelmeztetést sem kapott. Itt vélhetően a Ferencváros szurkolóinak viselkedésére céloztak, amikor a drukkerek egy része kórusban a női asszisztenst szidta. Az interjút még az FB mai döntése és az FTC ellen kirótt 400 ezer forintos büntetése előtt készítették.

- Nagyon sok hasonló eset történt már, de ez a mostani mindennél jobban rávilágít arra, hogy bármennyire is ez az MLSZ elnökségének a szándéka, a végrehajtás szintjén továbbra sem egyenlő mércével mérik az egyes csapatokat. Ez egy nagyon szomorú és egyben felháborító helyzet, amely ellen sürgősen fel kell lépni, mert különben az egész sportág erkölcsi eróziójához vezet - mondta még a mai döntés ismeretének hiányában Szabó.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz