"A Diósgyőr-mezt nem érdemlitek, zsoldos k…k" - folytatódik a háború

A Diósgyőr botrányosan gyengén szerepel Horváth Ferenc irányításával. A Debrecen elleni vereséget követően a szurkolók újra „nekimentek” a játékosoknak.  A részletek:
Privacsek András 2016. szeptember 25., vasárnap 11:03
A Diósgyőr botrányosan gyengén szerepel Horváth Ferenc irányításával. A Debrecen elleni vereséget követően a szurkolók újra „nekimentek” a játékosoknak.  A részletek:
Szerző: Privacsek András 2016. szeptember 25., vasárnap 11:03

A lefújást követően a kanyarban lévő szurkolók a „nem érdemlitek" után a "gyertek ide” skandálással hívták meg a játékosokat a szektoruk elé, akik némi hezitálás után – nem a teljes létszámban – el is indultak feléjük - olvasható az amigeleken.hu részletes beszámolójában. Nyilván nem teljesen arra számítottak, amit kaptak. A megszokott taps helyett, most a „nem érdemlitek, nem érdemlitek, a Diósgyőr mezt nem érdemlitek” rigmus fogadta őket, ezen kívül mentek más szólamok is, illetve százasával kapták a csapattagok az egyéni jókívánságokat is a lelátó népétől.

A Capó bement a rekortánra - erre engedélyt kapott a rendezőktől - és Elek Ákossal beszélt. Ekkor több szurkoló követte őt, és a pályára kezdtek ugrálni a szektorokból. Számuk nem volt jelentős, nagyjából fél tucat lehetett. A szurkolókat a biztonságiak nem engedték a játékosok közelébe, így semmilyen fizikai kontaktra nem került sor, senkit nem ért atrocitás. Azt, hogy a közbelépés megakadályozta-e ezt, vagy egyébként sem történt volna a verbális inzultuson túl semmi, azt nem lehet tudni, de az érintettek elmondásai szerint ilyen jellegű szándék nem volt senkiben. Nyilván a lelátóról ezt megítélni nem lehet biztonsággal.

Mindezek közben - vagy után - a szurkolók a játékosok mezének levételét követelték, mely ilyenkor egy jelképes, erőteljes, egyértelmű és egyben utolsó kifejezés arra, hogy a tábor nem fogadja el semmilyen formában ezt a méltatlan szereplést. A mezt Elek Ákos levette és a hirdetőtáblára fektette. A szurkolók nem elégedtek meg csak az ő mezével, hanem követelték azt a többi játékostól is. Azok engedtek ennek, és a mezt levéve odadobták azt a szurkolók elé.

Itt még nem lett vége az eseményeknek, ugyanis a szurkolók pár százan a klubház elé vonultak, és hol Horváth Ferenc, hol Szabó Tamás, hol pedig a játékosok neve került különböző jelzőkkel és szándékkal skandálásra. A játékosokat primadonnáknak nevezték és jött az ismert „nem érdemlitek” rigmus újfent, kiegészítve a "zsoldos k…ák"-kal.

A szurkolók egy csoportjának több nyilvános üzenete is volt a csapat felé, melyeket molinók formájában tették közszemlére. „Fussatok a pénzetekért, amíg nem az életetekért kell”, ”Győzelem vagy anál”. A nem éppen szépirodalmi stílus már egy olyan folyamat eredménye, melyet a szurkolóknak nem lehet csak úgy lenyomni a torkán. Egyszerűen elszakadt a cérna, kicsordult a pohár, elfogyott a türelem.

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz