Kisvárda-Mezőkövesd (14.45)

Erős Gábor (Kisvárda): -Most kell megmutatnunk igazán, hogy milyen sportemberek vagyunk, mert lehet kapni pofonokat az élettől, de az a fontos, miként állunk fel belőlük. A fehérvári meccsünk álomszerűen kezdődött és rémalomként ért véget. Természetesen levontuk belőle a következtetéseket, megnéztük azokat a hibákat, amelyek elkövettünk, igyekszünk okulni belőlük.

Abból a szempontból könnyebb helyzetben vagyunk, mint egy olimpikon, hogy nekünk nem kell várni négy évet adott esetben az elrontott verseny után, hanem néhány napot követően máris adott a lehetőség a javításra.

Ez nem lesz könnyű feladat, hiszen a Mezőkövesd kezd kilábalni a hullámvölgyből, a Fradi ellen jól játszott, aztán a Gyirmót ellen már nyerni is tudott. Több játékrendszert is próbálnak alkalmazni, ezért nehéz belőlük hajszálpontosan felkészülni, pedig ugye a Supka Attila által vezetett szakmai stábot jól ismerjük. Valami azt súgja, hogy kicsit óvatosabb, az egy pont megszerzésére törekvő ellenfélre számíthatunk, mi viszont nagyon nem szeretnénk, ha be kellene érnünk a döntetlennel, hiszen a hónapok óta dédelgetett álmok eléréséhez hazai pályán mindenféleképpen győzelemre van szükség. A Gyirmót elleni meccs előtt mondtam, hogy ha vért izzadva is, de nyernünk kell, nos akkor vért is izzadtunk a három pontért. Azt sem bánnám, ha a a legutóbbi győzelmünkhöz hasonló módon gyűjtjük be a három pontot, csak legyen meg az újabb siker. (kisvardafc.hu)

Supka Attila (Mezőkövesd): Úgy gondolom, hogy már a korábbi mérkőzéseken is benne volt, hogy pontot, pontokat szerezzünk, most végre sikerült begyűjtenünk a három pontot. A Gyirmót elleni győzelem rendkívül fontos volt, nagyon örülök annak, hogy a mérkőzés tétjét a játékosok is átérezték és ennek megfelelően álltak a találkozóhoz. Igaz, hogy 1-0-ra nyertünk, de a helyzetek alapján több gólos győzelem is benne volt.

Én nem láttam veszélyben a sikerünket, amiket megbeszéltünk és kértünk a játékosoktól, azokat maximálisan megvalósították, ennek köszönhetően most egy kicsi levegőhöz jutottunk és jobb hangulatban készülhetünk a következő mérkőzésre.

Már korábban is nagy hangsúlyt fektettünk a helyzetkihasználásra az edzéseken, úgy gondolom, hogy a pillanatnyi pszichés állapot határozza meg, milyen döntést hoznak meg a játékosok az adott pillanatban. A képességeink megvannak ahhoz, hogy a helyzeteink nagyobb részét értékesíteni tudjuk, bízunk benne, hogy az előttünk álló meccseken több lehetőséget tudunk majd kidolgozni és nagyobb arányban használjuk majd ki. Ami az előttünk álló feladatot illeti, a Kisvárda egy nagyon masszív csapat, az ősz folyamán saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy egyetlen komolyabb hibánkat azonnal kihasználták és előnybe kerültek, utána pedig nagyon jól és hatékonyan védekeztek. Jól megszervezik a játékukat, nagyon jól mennek át védekezésből támadásba, emellett a pozíciós játékot is remekül építik fel. Nagyon fontos lesz, hogy azokat a taktikai feladatokat, amiket átbeszéltünk a héten, maximálisan betartsuk, emellett ellenfelünk kiemelkedő játékosait megfelelően tudjuk kontrollálni és bátran merjünk futballozni, mert ha bátrak leszünk, eredményesek lehetünk Kisvárdán. (mezokovesdzsory.hu)

Gyirmót-Puskás Akadémia (17.00)

Csertői Aurél (Gyirmót):Nem adjuk fel, amíg matematikai lehetőségünk van, addig küzdeni fog a csapat, eddig is azt tette. Sokkal jobban kell focizni, hogy ilyen meccseket meg tudjunk nyerni.

Jó ellenfél jön hozzánk, a dupláját kell nyújtanunk annak, mint amit tudunk,

tehát nem könnyű a szituáció, de megpróbálunk mindent megtenni a siker érdekében. A srácok elszántak, de nagy a hátrányunk. Extra játékosokkal van teletűzdelve a Puskás kerete, élcsapat Magyarországon, évek óta ott vannak, tehát nem lesz könnyű meccs. Felszabadultabb gondolkodás kell a munka mellett, a kulimunkát persze el kell végezni, de sokkal bátrabb játékot kell nyújtani, ez valahol egy játék, amit élvezni is kell. (gyirmotfc.hu)

Patrizio Stronati (Puskás Akadémia, védő): – A Gyirmót ellen sokkal inkább a küzdelemről, a felívelt labdákról szól majd a meccs, ellenfelünknek jól kell védekeznie, hiszen az utolsó előtti helyen áll, és minden pontra szüksége van. Minden bizonnyal zártan védekeznek majd, és abból próbálnak ellentámadásokat vezetni. Nagyon koncentráltnak kell lennünk, meg kell vívnunk a párharcokat és gyorsnak kell játszanunk. (pfla.hu)

Ferencváros-DVSC (19.30)

Sztanyiszlav Csercseszov (Ferencváros):Legutóbb egy nagyon fontos mérkőzést játszottunk a Puskás Akadémia vendégeként, ahol kétgólos előnyünk birtokában győzni szerettünk volna, ám az a meccs is bebizonyította, hogy még fejlődnünk kell, nem hagyhat ki a koncentrációnk rövid időre sem, mert egy olyan ellenfél, mint a Puskás Akadémia, ezt azonnal kihasználja. Kielemeztük a történteket, átbeszéltük a legfontosabbakat, emellett természetesen nagy figyelmet fordítottunk a taktikára is, így felkészülten várjuk a szombati bajnokit.

A bajnokság nem egy torna, hanem egy hosszú küzdelemsorozat, ahol természetes, hogy néha előfordulnak hibák. Ezzel együtt nem vagyok boldog az elvesztegetett két pont miatt, de ilyen a sport.

Megnéztük a Debrecen korábbi mérkőzéseit, minőségi csapat érkezik hozzánk, melyet remek futballisták erősítenek, például Dzsudzsák Balázs, aki Moszkvában a játékosom volt. Tisztában vagyunk a vendégcsapat erősségeivel, de van néhány ötletem szombatra. Bízom benne, hogy viszontláthatjuk a pályán mindazt, amit az elmúlt napokban gyakoroltunk. (fradi.hu)

Joan Carrillo (DVSC): – Nagyon jó meccset várok. Az első helyezettel játszunk idegenben, de számunkra minden pont nagyon fontos, nem lesz ez másképp szombaton sem. Mindig nyerni szeretnénk, noha tudjuk, hogy remek játékosok alkotják az FTC-t és kitűnő trénere is van. Egy jó csapattal mérkőzünk meg egy szép stadionban, ennek megfelelően motiváltak vagyunk. Felkészültünk a küzdelemre. (dvsc.hu)