Bódog sebzett vadat emlegetett, Supka a pályán bizonyítana csapatával – ezt várják az edzők

Az NB I 23. fordulójában az éllovas Fradi a Puskás Akadémiával játszik, míg a második helyen álló Videoton a kiesés elől menekülő Balmazújvárost fogadja a szombati játéknapon. Az edzők várakozásai:
Csakfoci Admin 2018. március 17., szombat 12:55
Az NB I 23. fordulójában az éllovas Fradi a Puskás Akadémiával játszik, míg a második helyen álló Videoton a kiesés elől menekülő Balmazújvárost fogadja a szombati játéknapon. Az edzők várakozásai:
Szerző: Csakfoci Admin 2018. március 17., szombat 12:55

Debrecen-Mezőkövesd 17:00

Herczeg András (DVSC):Sajnos az idei bajnoki mérkőzéseinken nem úgy sikerültek az eredmények, ahogy szerettük volna, bár az Újpest ellen biztató volt a csapat játéka. Azt gondolom, nem érdemeltünk vereséget azon a találkozón. Arra a teljesítményre lehet építeni, a tavaszi szezonban akkor játszottunk a legjobban, néha már az őszi önmagát idézte a társaság. Azonban védekezésben elkövettünk két olyan hibát, amely eddig nem volt ránk jellemző, illetve az utolsó passzokba is sokszor csúszott hiba. Nagy szükségünk lenne az egészséges önbizalomra és magabiztosságra, hogy a játékosok a kapu előtt jó döntéseket hozzanak, ha helyzetbe kerülnek. Az eddigi meccseinken sajnos három-négy alapemberünk is hiányzott sérülés vagy eltiltás miatt, most pedig Ferenczi Jani is kiesett, ráadásul őt az egész szezonra elvesztettük. Ettől függetlenül természetesen úgy lépünk pályára a Mezőkövesd ellen, hogy itthon tartsuk a három pontot. Több új játékost igazoltak a télen a borsodiak, ráadásul hét találkozó óta veretlenek, idén pedig két győzelmüknek és egy döntetlenjüknek köszönhetően ők gyűjtötték a legtöbb pontot. Nagyon jó lenne, ha végre megszereznénk az első győzelmünket a tavaszi bajnokságban, hisz nagyon ránk férne. (dvsc.hu)

Honvéd-Haladás 17:00

Supka Attila (Honvéd): – A pályán kell bizonyítanunk, hogy mi vagyunk az esélyesek. A Haladás masszív védekezésből próbál kontrázni, ehhez megvannak a megfelelő játékosai. Ismerjük a játékrendszerét és azokat a hibapontokat, ahol meg lehet nyerni a mérkőzést. 50-50 százalék esélyünk van a győzelemre, de én úgy gondolom, hogy a pályán kell megmutatni azt a játékosoknak, a csapatnak, hogy mi vagyunk ennek a mérkőzésnek az esélyesei, és ezt be is kell bizonyítanunk és meg is kell nyernünk a találkozót. (m4sport.hu)

Michal Hipp (Haladás): A hazaiak és mi sem lehetünk elégedettek a helyezésünkkel, éppen ezért mindkét csapat számára fontos a mérkőzés. A kispestiek kerete átalakult a télen, új edző is érkezett, minél több meccsre van szükségük, hogy összeálljon a játékuk. Tehát nem a mi malmunkra hajtja a vizet, hogy szerdán kupameccset játszottak, hiszen Supka Attila így több játékost más poszton is ki tudott próbálni. Különösen hazai pályán képesek minőségi futballra a kispestiek, Davide Lanzafame és Eppel Márton személyében pedig az NB I. egyik legjobb csatárkettőse szerepel náluk. Nem elég, ha csak hazai pályán nyerünk, idegenben is szükségünk van a pontokra. Ehhez muszáj javítanunk a helyzetkihasználásunkon, mindkét idei bajnokinkon ziccert hibáztunk, utána pedig gólt kaptunk. Tóth Máté combizomsérülése még nem jött rendbe, és kérdés a szintén combsérüléssel bajlódó Myke Ramos játéka is. Kiss Tamás pedig az U19-es válogatottal készül. (haladas.hu)

Vasas-DVTK 17:00

Michael Oenning (Vasas):A győzelmet nem pótolja semmi. Hogy mi lesz a végső értéke, azt majd meglátjuk. Az biztos, hogy a mindennapokat kellemesebbé tette ez a győzelem, az edzéseken is felszabadultabban és könnyebben mentek a gyakorlatok, mint korábban. Ennyi pozitív hatása bizonyosan volt ennek a mérkőzésnek. Remélem, hogy a DVTK elleni meccshez erőt tudunk meríteni ebből. Nagy erénye a csapatomnak, hogy taktikailag nagyon rugalmas. Egy felállás ugyanakkor önmagában csak a papíron létezik, a fő kérdés azonban az, hogy mennyire tudjuk tartalommal megtölteni. Mindig vannak olyan szituációk, amikor egy csapat emberelőnyös helyzetet próbál kialakítani. Ez lesz a fontos most is, taktikai apróságokon fog múlni ez a mérkőzés is. Nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy végeredményben az lesz a döntő: képesek leszünk-e a vezető gólt megszerezni vagy sem. Igen, mivel a Diósgyőr olyan csapat, amelyiknek több különleges ismertetőjele van. Volt lehetőségem őket a hétközi kupameccsen is megnézni. Vannak olyan csapatok, akik ellen általában jól megy, vannak olyanok, akik ellen kevésbé. Ettől függetlenül ezen a mérkőzésen megint két olyan csapat fog találkozni, amelyik ebben a felállásban még sohasem mérte meg magát egymással. Éppen emiatt nagyon tudatos és lelkiismeretes módon készültünk fel erre a mérkőzésre. (vasasfc.hu)

Bódog Tamás (DVTK): – Attól, hogy a Vasas az utóbbi időben a Honvéd elleni meccset leszámítva nem tudott nyerni, nem jelent semmit. A sebzett vad nagyon veszélyes tud lenni. Ismét jó náluk a hangulat, ezért nem lesz könnyű mérkőzés. Az, hogy mi lesz az ellenszer, amit alkalmazni fogunk, egyelőre titok, még alszunk rá egy párat. Az angyalföldiek nem véletlenül voltak a tavalyi évben a bajnokság elején. Egy fiatal, tehetséges játékosokból álló csapat egy jó edzővel, de mi szeretnénk a bajnokságban harmadszor is legyőzni a őket. (dvtk.eu)

Videoton-Balmazújváros 17:00

Marko Nikolics (Videoton):Szeretném, ha háromból három győzelemmel kezdenénk az évet, és úgy tudnánk elmenni a válogatott-szünetre. Kettő már megvan, most pedig következik a Balmzaújváros elleni bajnoki. Tisztelnünk kell ellenfelünket, hiszen hiába állnak kieső helyen jelen pillanatban a tabellán, tőlünk már négy pontot elvettek. Kezdődik az utolsó harmada a szezonnak, minden héten egyre fontosabb meccsek jönnek. Hinni kell magunkban, magabiztosan kell játszanunk ma is, természetesen célunk, hogy a Pancho Arénában tartsuk a három pontot. (vidi.hu)

Horváth Ferenc (Balmazújváros): – Nem könnyű most a sorsolásunk. Magyarország két legjobb csapatával kell megmérkőznünk egymás után. A héten pedig még egy kupameccset is le kellett játszanunk. Nagyon kiélezett a tabella alsó fele, ezért minden pontért foggal-körömmel harcolunk. Természetesen a Vidihez, Felcsútra is a három pontért megyünk. Nem lesz egyszerű a dolgunk, hiszen egy rendkívül egységes, stabil csapatnak tartom ellenfelünket. Abban azonban biztos vagyok, hogy a játékosaim mindent meg fognak tenni a győzelemért. Bár nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, nem feltartott kezekkel állunk majd ki. (vidi.hu)

Ferencváros-Puskás Akadémia 19:30

Thomas Doll (Ferencváros): – Nagyon kemény talajú pályán edzettünk a héten, nehéz rajta játszani, de a játékosok jól reagáltak a helyzetre. Fontos, hogy egy 5-0-s győzelem után ne gondoljuk azt, hogy most már minden könnyű lesz. A srácok rendben vannak fejben, jó csapatszellem uralkodik. Vár még ránk egy fontos mérkőzés, majd jön a válogatott szünet, amit a lehető legjobban kell kihasználnunk. Már kétszer játszottunk a Puskás Akadémiával ebben a szezonban, és mindkétszer 1-1 lett a vége. Most itthon lépünk pályára, nyomást kell helyezni rájuk, erőteljesnek kell lennünk, és akkor lehet esélyünk a győzelemre. (fradi.hu)

Radó András (Puskás Akadémia játékosa): – Visszatérek újra a Groupama Arénába, az első fordulóban már átéltem ezt az érzést, most is nagyszerű érzés lesz a régi társak ellen futballozni, egy jó mérkőzés várható. Kicsit lehet hátrány, hogy eggyel több meccs van a lábunkban, de erre nem lehet semmit fogni, a szakmai stáb kitalálja, hogyan tudunk jól regenerálódni, szombatra mindenki friss lesz majd, szerintem ezzel nem lesz probléma. A Fradi ellen sehol sem könnyű játszani, főleg a saját stadionjukban, láthatjuk most is, hogyan kezdték a tavaszi szezont, ettől függetlenül nem feltartott kezekkel lépünk majd pályára ellenük. Őket is lepték már meg otthon, mi is erre készülünk, szeretnénk gyűjtögetni a pontokat. A szakmai stáb kielemzi majd, hogy mire kell figyelni, de leginkább a saját játékunkra kell majd koncentrálnunk. A szezonban még nem kaptunk ki a Fraditól, remélem, hogy tartjuk majd ezt a szériát, idegenben ez nehezebb lesz, de nagyon kellenek nekünk is a pontok, a győzelemért utazunk a Groupama Arénába. (pfla.hu)

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Tovább az összes átigazoláshoz