Honvéd-Videoton 19:00

Marco Rossi (Honvéd): – A Videoton FC elleni meccsünk egész bajnokságot ér. Már kétszer játszottunk ellenük, ezeken öt gólt kaptunk és egyet rúgtunk, de jobb, ha ezekről a találkozókról nem beszélünk sokat. Az említett meccseken történtek súlyos játékvezetői hibák, mint más alkalmakkor is.  Azt szokták mondani, hogy a hibák a bajnokság során kiegyenlítik egymást. Sajnos, ez nem következett be, pedig, ha így lett volna, lehet, már bajnokok lennénk. Ha Istennek van ideje a labdarúgással, azon belül is a Honvéddal foglalkoznia, akkor a Honvédnak kellene nyernie a bajnokságot. Meg kell szereznünk az aranyérmet, bármi áron! (vidi.hu)

Henning Berg (Videoton): Folytatnunk kell azt a teljesítményt, amit az elmúlt időszakban mutattunk, hiszen úgy gondolom, hogy jó formában várjuk a Honvéd ellen meccset. Eredményesen és jól játszottunk az elmúlt pár mérkőzésen. A szezon utolsó találkozóján lehetőségünk van megnyerni a bajnokságot, de ehhez győznünk kell, még akkor is, ha jelenleg egy csapat sem szerzett nálunk több gólt és pontot, valamint egy csapat sem kapott kevesebb gólt, mint mi. Természetesen nem lehet más célunk, nyernünk kell, és akkor a miénk az aranyérem. Mindenkit foglalkoztat az, hogy ez egy döntő mérkőzés lesz, ez teljesen normális. A legfontosabb az volt, hogy az elvégezendő edzésmunkára tudjunk koncentrálni, hiszen ettől függ majd, hogy a pályán merre dől el a bajnoki cím sorsa. Ahogy már mondtam, jó formában van a csapat, nagyon várjuk a ma esti meccset. Nem tudom, hogy a Honvéd változtat-e majd ahhoz képest, amilyen rendszerben ellenünk játszottak az eddigi két mérkőzésen, azt tudjuk, hogy képesek többféleképpen is játszani. Majd meglátjuk. Ha változtatnak, tudnunk kell ezt lereagálni, biztos vagyok benne, hogy elég rugalmas ehhez a mi csapatunk is. A szurkolóinkat csak arra kérem, hogy továbbra is úgy biztassák a csapatot, ahogyan eddig, hiszen fantasztikusak voltak az egész szezon során. Még néhány idegenbeli mérkőzésen is csak az ő hangjukat hallottuk a pályán és az oldalvonal mellett. (vidi.hu)

FTC-Újpest 19:00

Thomas Doll (FTC): – Ez lesz az utolsó meccsünk a bajnokságban, ráadásul hazai pályán játszunk egy olyan rangos mérkőzést, mint a derbi, utána már a kupafinálé jön. Fontos, hogy visszaszerezzük a magabiztosságunkat, ez lehet a siker záloga. Most meg kell néznünk, ki az, akire stabilan lehet számolni. Fontos héten vagyunk túl, nem csak az edzések miatt, hanem a pályán kívüli tevékenységek miatt is. Több videót néztünk együtt, fontos, hogy higgyünk a csapatban, de a játékosoknak is bízniuk kell a saját teljesítményükben. Jobb csapatjátékra számíthatunk a pályán – meglátjuk, kikkel elérhető ez. (fradi.hu)

Cseke Benjámin (az Újpest játékosa):Mivel egy derbiről van szó, mindenkinek kötelező a lelkét kitenni a pályán. Én függetlenül attól, hogy kezdő leszek, vagy csereként számít majd rám Nebojsa Vignjevic, minden erőmmel azon leszek, hogy győzelemre segítsem a csapatot, hiszen jó lenne sikerrel búcsúztatni a szezont. Nemcsak a szurkolóink miatt lesz fontos ez a szezonzáró, hanem magunk miatt is. Mivel nyáron nagy játékosmozgások várhatóak, így ez a csapat a szombati derbin lesz utoljára együtt, szép emlék lenne egy Ferencváros elleni győzelem.” Középpályásunk szerint a kulcs az FTC legyőzéséhez egy zárt, szűk védekezési forma a középpályán. „A szerzett labdákból egy-két érintővel felépített támadójáték is a mi győzelmünket segítené elő, persze, ha a kivitelezésben is pontosak leszünk. (ujpestfc.hu)

 

DVTK-DVSC 19:00

Bódog Tamás (Diósgyőr): – Végre itt van az a mérkőzés, amire vártunk, amiért dolgoztunk az elmúlt két hónapban. Amit kértünk két hónappal ez előtt, hogy legyen a sorsunk az utolsó fordulóban a mi kezünkben, az hála Istennek megadatott. Remélem, hogy a játékosokkal közösen le fogjuk aratni a kemény munka gyümölcsét és bebiztosítjuk a bennmaradást. Természetesen voltak olyan mérkőzéseink, amik sikerülhettek volna jobban is, de úgy gondolom, a csapat mindent megtett, le a kalappal előttük a teljesítményük miatt. Ők is tudják, hogy az, amit mi játszunk, az csak akkor működik, ha mindig, mindent beleadnak. Jó érzések vannak bennem. A szurkolókkal közösen, a szurkolókkal mögöttünk meg is valósítjuk a célunkat. (amigeleken.hu)

Herczeg András (DVSC): – Kiélezett mérkőzésre számítok, felfokozott hangulatban. Nagyon fontos meccs vár ránk, ezt mindenki tudja. Igazi rangadó lesz, hiszen mind a két tábor fantasztikusan tudja a csapatát segíteni. Minden meg kell tennünk annak érdekében, hogy jövőre is az NB I.-ben szerepeljen a DVSC. (dvsc.hu)

Vasas-Mezőkövesd 19:00

Michael Oenning (Vasas): – Ahogy az utolsó fordulóknál lenni szokott, a csapat szeretne a sikeres szezon végén szépen búcsúzni, főleg, hogy hazai mérkőzésről van szó. Nekünk fontos célunk még a harmadik hely megtartása, ehhez a megfelelő koncentrációval és játékörömmel kell hozzáállnunk a mérkőzéshez. Biztos vagyok benne, hogy ezt meg is tesszük. A jó eredménysor a Mezőkövesd ellen már a múlt. Nem szabad azt a hibát elkövetnünk, hogy azt hisszük, ez már automatikusan így fog menni ezentúl is. Épp a Mezőkövesd tud most felszabadultan játszani, hiszen az NB I-ben maradást kiharcolták már. Szerintem ezt is fogják tenni. Nekünk arra kell figyelnünk, hogy ne legyünk hanyagok és ne lankadjon a figyelmünk. Szerencsére nem látom azt, hogy a csapat “leeresztene”, mostanában jó mérkőzéseink voltak. Úgy gondolom, hogy egy érdekes és izgalmas mérkőzésre számíthatunk. (vasasfc.hu)

Radványi Miklós (Mezőkövesd): – Felszabadultan várjuk a mérkőzést, de ahogyan mondtam a játékosoknak, ugyanazt a fegyelmet, odaadást, alázatosságot meg fogom követelni tőlük. Van még egy meccs, ez egy NB I-es mérkőzés és természetesen minden egyes mérkőzést meg szeretnénk nyerni.  Úgy fogunk pályára lépni szombaton is. Kedden ezzel kezdtem, hogy van mit visszaadni a Vasasnak. Egész héten azt láttam, hogy fölszabadultak  a srácok, jól edzenek, bízom abban, hogy ezt szombaton a pályán is fogjuk látni. Azok kapnak lehetőséget, akik a legjobban edzettek a héten. (mezokovesdzsory.hu)

Paks-MTK 19:00

Csertői Aurél (Paks): – Az utolsó fordulónak az ötödik helyről futunk neki, és szeretnénk is ezen a helyen zárni a bajnokságot. Ehhez arra van szükség, hogy nyerjünk az MTK ellen. De más motivációnk is van, nem csak a helyezés. Szeretnénk győzelemmel búcsúzni a bajnokságtól, ezzel is megköszönve szurkolóinknak az egész éves biztatást. (paksifc.hu) – Nyugodt, de elszánt az öltözői hangulat. Fontos, hogy ne görcsöljenek a labdarúgóink, de tudják, milyen feladat áll előttük. Ennek megfelelően próbáljuk oldani a hangulatot, persze úgy, hogy ez ne menjen a munka rovására. Felkészültünk a Paksból, tudjuk, mit játszanak, de ez olyan meccs lesz, ahol a játékosoknak minden mozdulatukkal éreztetniük kell, hogy bent szeretnének maradni, és nyerni akarnak. (mtkbudapest.hu)

Haladás-Gyirmót 19:00

Mészöly Géza (Haladás): – Amikor kellett, a srácok mindig összekapták magukat, bízom bent, hogy ezúttal is mindent kiadnak magukból és felteszik az i-re a pontot. A heti edzésmunka alapján úgy láttam, változatlanul motiváltak a srácok, szeretnék szépen zárni a szezont. Azonban ez cseppet sem lesz egyszerű, habár a gyirmótiak kiestek, ismerem a játékosaikat: az utolsó pillanatig küzdenek majd – kőkemény meccsre számítok. Sopronban lelkes közönségünk támogatásával jól szerepeltünk, ezúttal is nyerni akarunk. Rózsa Dániel, Jánvári Gábor, Németh Márió rehabilitációját végzi, Iszlai Bence kisebb sérüléssel bajlódik, Mészáros Karol továbbra is maródi, Stef Wils öt sárga lapja miatt nem játszhat. (haladas.hu)

Urbányi István (Gyirmót): – Szerencsére nem azt látom a csapaton, hogy már csak a bajnokság végét várná. A motivációval eddig sem volt gondunk, mert azt mindig meg lehet és meg kell találni egy profi labdarúgó karrierjében. A most pályára lépő játékosoknak is fel kell használni, sőt ki kell használni, hogy játszanak és felhívhatják magukra a figyelmet. Ilyen szempontból pedig ez egyformán igaz azokra, akik itt maradnak és azokra is, akik távoznak. Ha akarnánk, sem tudnánk elfelejteni az előző idegenbeli találkozónk első félidejét, amikor a Paksi FC keresztül futott rajtunk. Ilyen nem fordulhat elé még egyszer, mert a bajnokság utolsó mérkőzésének, a búcsúzásnak mindig van jelentősége. Igazából, akkor fogom átérezni azt, hogy ez számomra is a búcsú, amikor a játékvezető lefújja majd a szombati mérkőzést. Addig még dolgozunk, felkészülünk a mérkőzésre és megpróbálunk a legjobb tudásunk szerint teljesíteni azon. Én nagyon szívesen beszélek az új vezetőedzővel is, amennyiben erre Molnár László igényt tart. (gyirmotfc.hu)