Az európai topligákban sincs olyan, mint két NB I-es csapatnál

A pályára küldött játékosok számában két magyar klub Európa élmezőnyében.
Dudás Gábor 2016. december 22., csütörtök 8:13
A pályára küldött játékosok számában két magyar klub Európa élmezőnyében.
Szerző: Dudás Gábor 2016. december 22., csütörtök 8:13

A svájci központú Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) ezúttal azt vette górcső alá, hogy mely csapatoknál vetették be a legtöbb, illetve a legkevesebb játékost az idény eddig eltelt részében.

A legnagyobb létszámú kerettel eddig a horvát RNK Split dolgozott az idényben, 37 futballistát pályára küldve összesen. Hogy milyen magas ez a szám, jól mutatja, hogy a holtversenyben második Standard Liége, Dinamo Zagreb, Steaua Bukarest és Targu Mures már „csak” 32 játékost tud felmutatni.

A közvetlen élmezőny tagja két NB I-es csapat, a DVSC és a Gyirmót is. A két, gyengébb őszt zárt (a hajdúságiak a 10., a győriek a 12., utolsó helyen állnak) csapatnál 31-31 labdarúgót próbáltak ki a hosszú nyári-őszi idény folyamán, de kevés sikerrel – legalábbis egyelőre. Hasonló számot produkált a nyilván a BL-terhelés miatt is kísérletezőbb Legia Varsó, illetve az Anderlecht, a dán Nordsjaelland, a szlovén Koper és az ukrán Volyn Luck.

Mögöttük jön csak a csúcsbajnokságok "legméretesebb" keretű gárdája, a Werder Bremen (30 játékossal), a spanyol Osasuna (29), a francia Lorient (28), a francia St. Étienne (28), de Nagy Ádám csapata, a Bologna (27), vagy a Balogh Norbertet és Sallai Rolandot is foglalkoztató Palermo (26) is bőven merített játékosállományából.

 

A legszűkebb maggal nyert bajnoki címet még októberben a finn Mariehamm, amely július 31. óta mindössze 17 játékost foglalkoztatva játszotta le meccseit. Ezzel az északi gárda egész Európában csúcstartó, megelőzve a skót Aberdeent és Heartsot (18-18).

A topligákat külön vizsgálva jól látszik, miért áll az élen vagy az élmezőnyben, és miért nem kellett nagyon bolygatni a Chelsea, a Bayern, a Gulácsi Pétert is foglalkoztató RB Leipzig, vagy épp Huszti Szabolcs klubja, a Frankfurt keretét, mindannyian 20-20 futballistát vetettek eddig be.

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz