A Videoton mindent visz - itt a forduló válogatottja

A Debrecen ellen 5-1-es győzelmet arató Videotonból hárman is bekerültek a forduló válogatottjába, de a legjobb csere és a legjobb edző is a fehérváriaké a héten.
Privacsek András 2016. augusztus 22., hétfő 16:00
A Debrecen ellen 5-1-es győzelmet arató Videotonból hárman is bekerültek a forduló válogatottjába, de a legjobb csere és a legjobb edző is a fehérváriaké a héten.
Szerző: Privacsek András 2016. augusztus 22., hétfő 16:00

 

A 7. forduló válogatottja:

Ivan Rados (DVTK)

A Diósgyőrnek egyértelműen jót tett a kapuscsere. Rados ezúttal is magabiztos volt, több nagy védést kellett bemutatnia, a legnagyobbat Saglik próbálkozásánál a második félidőben.

Fótyik Dominik (Mezőkövesd)

Rengeteget dolgozott a Fradi ellen, pontosan játszotta meg a labdákat és a párharcai kétharmadát megnyerte az erős fizikai felépítésű hazai támadókkal szemben.

Korcsmár Zsolt (Vasas)

Az angyalföldi védelem vezére volt. A földön és a levegőben is verhetetlennek bizonyult a Diósgyőr ellen.

Lang Ádám (Videoton)

Pályafutása legjobb meccsét játszott a Vidiben. Hátul hiba nélkül tette a dolgát, ráadásként pedig kétszer is betalált a Loki kapujába.

Vadnai Dániel (MTK)

Rengeteget futott, próbálta segíteni a támadásokat és jól zárta le az Újpest jobb oldalát.

Cseke Benjámin (Újpest)

A középpályáról rendre odaért a kapu elé, a lilák legveszélyesebb tagja volt. Kis szerencsével győztes gólt szerezhetett volna.

Murtaz Dausvili (Diósgyőr)

A grúz középpályás rengeteget dolgozott, ütközött, sok labdát szerzett a középpályán.

Marek Strestík (Mezőkövesd)

Jól mozgatta a csapatát a Ferencváros ellen, bátran próbálkozott előretörésekkel, beadásai veszélyesek voltak, mindkét gól az ő pontrúgása után született.

David Williams (Haladás)

Hetek óta jó formában van az ausztrál támadó.  A Hali legjobbja volt a paksiak ellen, szerzett egy hatalmas gólt 25 méterről.

Géresi Krisztián (Videoton)

A fehérváriak egyik legjobbja volt a Debrecen ellen. Góllal és gólpasszal vette ki a részét a kiütéses győzelemből.

Feczesin Róbert (Videoton)

Rendkívül aktív volt, ötször próbálkozott kapuralövéssel, kétszer bevette a DVSC kapuját.

A hét cseréje

Bódi Ádám (Videoton)

Ugyan kevés lehetőséget kapott volt csapata ellen, de nagyon agilisan szállt be, kiosztott egy gólpasszt.

A hét edzője

Henning Berg (Videoton)

Kiválóan összerakta csapatát a Debrecen ellen. A korai kapott gól után sem zuhantak össze és elsöprő támadófocit bemutatva magabiztosan nyertek.

 

 

 

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz