A Haladás foglalkoztatta a legtöbb 1996. január 1-je után született játékost az őszi idényben. Mészöly Géza összesen nyolc fiatalnak adott lehetőséget, különösen a bajnoki hajrában volt erre példa, akadt, amikor egy mérkőzésen négy tehetség is a pályán volt. A játékperceket tekintve is a vasiak zártak az élen, 4824 percnyi lehetőséget kaptak az MLSZ-ajánlásnak megfelelő játékosok.

A dobogóra a Honvéd és a Vasas került még fel, egyik csapat jelenléte sem meglepő, hiszen a Honvédnál egyre inkább építenek a Magyar Futball Akadémia tehetségeire, a Vasas pedig már tavaly is élen járt ebben – érdekesség, hogy egyik klubnál sem ment ez az eredményesség rovására, sőt!

Nem meglepő az MTK helyezése sem (a bevetett játékosok létszámát tekintve a második, játékpercben pedig a negyedik helyen zártak), az Újpesté már annál inkább, a lila-fehérek az ötödik legtöbb “fiatalos” játékpercet tudhatják magukénak, a korábbi időszakokkal ellentétben próbálták maximálisan betartani az MLSZ-ajánlást.

Két klubnál, a Debrecennél és a Mezőkövesdnél nem is kívántak megfelelni a szövetségi ajánlásnak, ott egyetlen játékperc sem áll fiatal játékosok mellett, mindez a Videotonnál csak nyolc, az FTC-nél pedig 165.

Az NB I legfiatalabb játékosa: „Sokan irigykedtek, hogy 16 évesen debütáltam”

Klubok sorrendje játékpercek alapján:

1. Haladás: 4824 perc, 8 játékos

2. Honvéd: 3482 perc, 5 játékos

3. Vasas: 3321 perc, 4 játékos

4. MTK: 2770 perc, 6 játékos

5. Újpest: 2381 perc, 3 játékos

6. Gyirmót: 2229 perc, 4 játékos

7. Diósgyőr: 2093 perc, 5 játékos

8. Paks: 1966 perc, 5 játékos

9. FTC: 165 perc, 1 játékos

10. Videoton: 8 perc, 1 játékos

11. DVSC, Mezőkövesd: 0 perc, 0 játékos

Játékosok sorrendje játékpercek alapján:

1. Gazdag Dániel (Honvéd) 1660 perc

2.-3. Koszta Márk (Honvéd) 1530 perc, Lenzsér Bence (Paks) 1530 perc

4. Vida Máté (Vasas) 1508 perc

5. Polgár Kristóf (Haladás) 1380 perc

6. Rácz Barnabás (Haladás) 1446 perc

7. Hegedűs János (Haladás) 1438 perc

8. Kecskés Ákos (Újpest) 1360 perc

9. Vogyicska Bálint (MTK) 1208 perc

10. Nemes Milán (Diósgyőr) 1202 perc

11. Sallói Dániel (Gyirmót) 1094 perc

12. Pávkovics Bence (Újpest)952 perc

13. Jancsó András (Gyirmót) 991 perc

14. Szivacski Donát (Vasas) 900 perc

15. Korozmán Kevin (MTK) 878 perc

16. Murka Benedek (Vasas) 601 perc

17. Tóth Máté (Haladás) 469 perc

17. Makrai Gábor (Diósgyőr) 449 perc

18. Szatmári István (MTK) 350 perc

19. Kleisz Márk (Vasas) 312 perc

20. Kitl Miklós (Diósgyőr) 306 perc

21. Zsótér Donát (Honvéd) 275 perc

22. Katona Máté (MTK) 273 perc

23. Szalai András (Paks) 199 perc

24. Csernik Kornél (FTC) 165 perc,

25. Jelena Richárd (Paks) 146 perc

26. Szegi Vince (Gyirmót) 143 perc

27. Ternován Patrik (Diósgyőr) 135 perc

30. Zachán Péter (Paks) 90 perc

31. Tóth Patrik (Újpest) 69 perc

32. Takács Ronald (MTK) 59 perc

33. Kiss Tamás (Haladás) 45 perc

34. Dombi Gergő (Haladás) 44 perc

35. Fejős Áron (Paks) 19 perc

36. Tömösvári Bálint (Honvéd) 11 perc

37. Sejben Viktor (Videoton) 8 perc

38. Kovács Dániel (Honvéd) 6 perc

39. Szabó Ádám (MTK) 2 perc

40-43. Boros Gábor (Diósgyőr) 1 perc, Szőke Dániel (Haladás) 1 perc, 38. Kovács Zsolt (Gyirmót) 1 perc, Kiss Bence (Haladás) 1 perc

 

Az egyes fordulókban általában nyolc csapatnál vetettek be a tizenkettőből MLSZ-ajánlásnak megfelelő fiatalt. Az őszi idény közepén többször is előfordult, hogy ez a szám kilencre módosult, a hajrában erre már csak egyszer akadt példa. Két ízben (a 3. és a 7. körben) pedig csak hét klubnál lépett pályára 1996. január 1. után született tehetség. A szezon hajrájában viszont nőtt a bevetett fiatal játékosok száma: a 17. és a 19. fordulóban is több mint két kezdőcsapatnyi (összesen 23) játékos jutott lehetőséghez.