A jubiláló Nikolic: "Talán ez volt a legrosszabb meccsem"; Herczeg: "Jó volt a hozzáállás" - értékelések

Az NB I 13. fordulójának szombati játéknapja után összeszedtük a vezetőedzők értékeléseit.
Csakfoci Admin 2019. november 23., szombat 22:38
Az NB I 13. fordulójának szombati játéknapja után összeszedtük a vezetőedzők értékeléseit.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. november 23., szombat 22:38

Honvéd - Paks 2-1

Alessandro Recenti (Honvéd): - Egy kiváló és jól szervezett csapat ellen sikerült győzelmet aratnunk. A szervezettségük az első pillanatoktól fogva látszott a mezőnyjátékukon, ezért fontos számunkra a mai eredmény. Az első félidőben noha sokat birtokoltuk a labdát, kevés mélységi támadást tudtunk végigvinni, ennek következménye volt az első találat, de a fiúk elismeréséül mondható el, hogy hátrányból fordítottunk, és hoztuk el a három pontot. (honvedfc.hu)

Osztermájer Gábor (Paks): - Az első fél órában hibátlan volt a védekezésünk, ugyanakkor a labdás kijövetelekről ezt nem lehetett elmondani.  A szünet előtti percekben kezdtünk el jól játszani, veszélyeztettünk is, így jó érzésekkel mentünk a pihenőre. A második játékrész egy ki-ki mérkőzésé alakult, melyben előnyhöz jutottunk, végül - a gyermeteg hibáinknak köszönhetően - vereséget szenvedtünk. Találatunk után három perccel kaptunk egy tizenegyest. Biztos, hogy húzták egymást a játékosok, de, ha ennek a mértékét nézzük, minden meccsen legalább nyolc ilyenért kéne büntetőt ítélni. A hazaiak második gólját egy olyan védelmi hiba előzte meg, amit U7-es korosztályban sem szabadna véteni. Sajnálatos, hogy nyert helyzetből kaptunk ki, sajnálom a csapatot és a szurkolókat, de ilyen találatokra nem lehet edzeni. (paksifc.hu)

Kisvárda - DVSC 1-0

Dajka László (Kisvárda): - Nagyon küzdelmes mérkőzés volt. Azt nem mondom, hogy sziporkázó játék, küzdelmes-taktikus meccs volt. Tudtuk játszani, amit szerettünk volna, a stabilizációt sokat gyakoroltuk. Az ellenfél sokat birtokolta a labdát, de voltak nagy helyzeteink, főleg a végén, amikor az ellenfél sokat kockáztatott. Így is nagyon örülök, az 1-0 is jó eredmény. (kisvardafc.hu)

Herczeg András (DVSC): - Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, sajnos egy korán bekapott szabadrúgásgól után hátrányba kerültünk. Fentebb kellett tolnunk a védekezésünket, magasabban kellett játszanunk. A második félidőben végig támadtunk, nagy helyzeteket nem tudtunk sajnos kialakítani, a Kisvárda nagyon jól védekezett, próbáltak kontrákra játszani, de a mérkőzés nagy részében ezt nagyon jól megoldotta a csapat. Végig támadtunk, óriási akarattal, lelkesedéssel játszott a csapat, jó volt a hozzáállás, de sajnos ez is kevés volt a pontszerzéshez ezen a mérkőzésen. (kisvardafc.hu)

Mezőkövesd - Kaposvár 2-0

Kuttor Attila (Mezőkövesd): - Örülök, hogy begyűjtöttük a három pontot, azt gondolom, hogy magabiztos, jó játékkal megérdemeltük az újabb sikert. Megvoltak a lehetőségeink, hogy még több gólt szerezzünk, de most ez így alakult. A Kaposvár 2-0 után sem esett össze, nem volt egyszerű feltörni ellenfelünk védelmét, ezért is mondom, hogy boldogok vagyunk az újabb győzelem miatt. (mezokovesdzsory.hu)

Disztl László (Kaposvár): - Ahogyan az eddigi mérkőzéseinken, úgy ma is az első perctől az utolsóig mindent beleadtak a fiúk. Az első félidőben az történt a pályán, amit mi szerettünk volna, próbáltuk az ellenfél támadásépítését megzavarni. Kiegyenlített játék zajlott a pályán, nem tudtak komoly lehetőségek kibontakozni, sajnos azonban hibáztunk egy nagyot, amiből tizenegyeshez jutottak a hazaiak. Ezután a második félidőben próbálkoztunk, de nem sikerült egyenlíteni. Sajnos minőségben megvannak a korlátjaink, ami miatt nem tudunk egy bizonyos szintet átlépni, de próbálunk mindent megtenni, hogy eredményesek lehessünk. (mezokovesdzsory.hu)

MOL Fehérvár FC - Puskás Akadémia 1-3

Marko Nikolic (MOL Fehérvár FC): - Ez volt a 120. találkozóm a Vidi kispadján, de ez volt az egyik, ha nem a legrosszabb. Nagyon rossz mérkőzést játszottunk, rengeteg dolog nem tetszett. Hibák sorozata vezetett az első gólhoz, utána pedig elveszítettük a fókuszt, a koncentrációt. Ez nem megengedhető, előfordul, hogy az elején hátrányba kerülsz, de még rengeteg idő van ilyenkor egy mérkőzésből... Nagyon sok, legalább tíz tiszta kontrát is engedélyeztünk a Puskásnak, ez azt mutatja, hogy taktikailag és hozzáállásban sem mutattunk ma eleget. Van még hátra három bajnoki és egy kupamérkőzés az évből, meccsről-meccsre kell készülnünk és mind a négyet meg kell majd nyernünk. (molfehervarfc.hu)

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): - Köszönöm a csapatomnak a ma látott teljesítményt! Kulcsfontosságú volt az első percekben, hogy mi kerüljünk előnybe, ezt sikerült is végrehajtani. Onnantól kezdve a Vidinek kellett nyitnia, ez meg is történt, mi pedig megszereztük a második találatot. A 90 perc során végig kontrolláltuk a középpályát, ami aztán meghozta a gyümölcsét. A második félidőnek úgy mentünk neki, hogy ellenfelünknek kétgólos hátrányból nagyon nehéz volt játszania, mi pedig újra erőtől duzzadóan futottunk ki. Henty-nek száz százalékos helyzete volt, Knezevic kihagyott egy büntetőt, Vaneceknek is voltak lehetőségei, aztán Gyurcsó szerezte a mindent eldöntő gólt. Kicsit kár érte, hogy a végén egy sematikus, rögzített szituációból betalált a Vidi is, talán ekkor már kicsit hiányzott az összpontosítás. Összességében annyit mondhatok, hogy amit elterveztünk, azt megvalósítottuk. A második fordulóban sok kihagyott helyzettel a mai napig fájó vereséget szenvedtünk tőlük, a ziccerben elkövetett hibák pedig most is folytatódtak, de a Honvéd és az Újpest ellen látható hibákat védekezésben most ki tudtuk küszöbölni. (molfehervarfc.hu)

Olvastad már?
NB I: Idegenben verte az Újpestet a Feczkó-mentes DVTK - videók
Eltiltását töltő vezetőedzőjét nélkülözve tudott kimagaslót nyújtani a Diósgyőr: a borsodiak komolyabb nehézségek nélkül győzték le idegenben az Újpestet.
Elolvasom

Újpest - DVTK 0-2

Nebojsa Vignjevic (Újpest): - Semmiképpen nem számítottam ilyen mérkőzésre, csalódás számomra az eredmény. Enerváltan kezdtünk, a motiváció sem volt rendben, intő jel lehetett, hogy a bajnoki szünetben a A Vasas elleni felkészülési mérkőzésen is sok gólt kaptunk. Ma a fejekben dőlt el minden, mert nem 20-30 perc játék után fáradtunk el. Az elején mintha néhány játékos nem érkezett volna meg a találkozóra, és a második félidőben sem változott semmi. Két könnyű gólt kaptunk, és ezután a DVTK több teret adott nekünk, de ezen kívül más nem történt, hiányzott részünkről a fegyelmezett játék. Nem értem, miért nem mentek előre a játékosok, talán könnyebben vették, mert az ellenfélből hiányoztak néhányan. Ki lehet kapni, de nem így, ma egyáltalán nem azt nyújtottuk, amit az elmúlt hetekben megszokhattak tőlünk. A DVTK megérdemelte a győzelmet, mert jobban akarták azt, valamint okosabban, fegyelmezettebben játszottak. (dvtk.eu)

Pacsi Bálint (DVTK): - Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy ezúttal is Feczkó Tamás vezetőedző készítette fel a csapatot, ő találta ki a stábbal a nyerő taktikát, én csak a mérkőzésen irányítottam a kispadról. Dejan Karan eltiltása és Dušan Brković sérülése után tíz napunk maradt, hogy felépítsük a négy védőből és két középpályásból álló hatos védekező blokkot. Sokat foglalkoztunk ezzel a feladattal, és a játékosok is rengeteg energiát tettek a feladatba. Boldog vagyok, hogy meg lett az eredménye. Tudtuk, hogy az újpestiek jól lövik be a szélről a labdákat, viszont mi jól lezártuk a széleket a szélsőkkel, a védők pedig középen maradtak. Ezért középen átlövésekkel próbálkoztak, de azt is blokkoltuk, ha kellett, még Tabakovićot is visszahúztuk. Örülök, hogy működtek az elképzelések, az első félidőben a két gól mellett több helyzetet is kialakítottunk, igaz, az Újpest nagyon benyomott minket a kapu elé a második játékrészben. Igazi csapatként győztünk ma! (dvtk.eu)

Olvastad már?
NB I: A Puskás elvitte a három pontot a Vidi otthonából, élre állt a Mezőkövesd – eredmények, videók
Négygólos mérkőzésen aratott győzelmet a Puskás Akadémia a MOL Fehérvár FC otthonában, így a Kaposvár elleni győzelmével a Mezőkövesd a tabella élére ugrott.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz