Az idei szezontól vezették be a videóbíró rendszert az OTP Bank Ligában. Az M4 Sport Góóól!2 műsorában a szezon felénél összegezték az eddigi tapasztalatokat a VAR-ral kapcsolatban. Ebben részt vett Hanacsek Attila, az MLSZ Játékvezetői Bizottságának elnöke is.

A korábbi FIFA-kerettag játékvezető elmondta, a VAR egyértelműen javított a játékvezetői döntések pontosságán.

– Az elmúlt bajnokság hasonló időszakához viszonyítottan 76.5 százalékkal csökkentek a játékvezetői hibák, tavaly ilyenkor (16 forduló után) 29 komolyabb hibát regisztráltak, melyek között 7 olyan hiba volt, ami a súlyos kategóriába (gól, büntető, kiállítás) tartozik – idézi Hanacseket az m4sport.hu.

Elárulta, az idei szezonban mindössze 4 jelentős hiba volt, ami azt jelenti, 86 százalékkal csökkent a súlyos hibák aránya. Az eddig lejátszott 101 meccsen 2000 VAR-vizsgálat volt, melyek után 48 esetben ténylegesen is közbeavatkoztak. Érdekesség, hogy 24 alkalommal a hazai és ugyanennyiszer a vendégcsapat részére történt beavatkozás.

– A protokoll szigorúan köti a videóbírókat mikor avatkozhat közbe. Vitatott esetek számát nem csökkenti a rendszer, ugyanannyi lesz ebben a bajnokságban is, mint volt a tavalyiban, de a hibák számát jelentősen csökkenti. A futball sem tökéletes, a VAR sem az. De ha valamiben közel 90 százalékban kevesebb hiba következik, arra nem lehet azt mondani, hogy rossz. És ezzel átlagban csak 1.6 perccel nőtt a mérkőzések időtartama – mondta Hanacsek, aki példaként megemlítette, hogy a Ferencváros új edzője, Sztanyiszlav Csercseszov, ha a bajnokság hátralévő részében el tudja azt érni a csapatánál, hogy közel 90 százalékkal kevesebb komoly hiba történjen, vagy hogy például a helyzetek 90 százaléka, ami eddig kimaradt, az ne maradjon ki, akkor valószínűleg elégedettek lennének vele a kilencedik kerületben.

Rossi: “Ha a válogatottban akar szerepelni, sokkal többet kell futnia” – interjú a kapitánnyal az új középcsatárról, a két himnuszról és a honosításokról