80%, hogy egy napon belül kiderül, ki nyeri az NB I-et

A Debrecen a legjobb tavaszi üldöző, két csapattól is elvett egy-egy aranyat.  
Budai László 2016. december 9., péntek 18:35
A Debrecen a legjobb tavaszi üldöző, két csapattól is elvett egy-egy aranyat.  
Szerző: Budai László 2016. december 9., péntek 18:35

Rendkívül szoros az idei NB I-es bajnokság. Az utolsó őszi forduló előtt még három csapatnak is esélye van arra, hogy az élen zárja ezt a félévet. Jelenleg a Vasas az éllovas 34 ponttal, őt szorosan követi a 33 pontos Videoton és a 31 egységgel rendelkező Honvéd. Az őszi elsőség presztízsben is sokat ér, hiszen ezután több mint két hónapig változatlan marad a tabella, de mint a múlt mutatja, kellően megalapoz egy végső bajnoki elsőséget is.

Ezt mutatják az elmúlt 10 NB I-es szezon is: ezt az időszakot megvizsgálva kiderül, hogy 10 téli bajnoknak nyolc alkalommal sikerült megnyernie a szezon végén a bajnoki címet is. 

Mindössze két csapatnak lehet rossz emléke a téli elsőségről. Az egyik az MTK, amely a 2006/07-es idényben 41 ponttal, ötpontos előnnyel vezette az NB I-et, ennek ellenére simán elbukta az aranyat. A kék-fehérek már a 20. fordulót követően a második helyre csúsztak, igaz, a következő héten ismét ők álltak jobban, de a 22. fordulótól a Loki belehúzott, és már nem engedte ki a kezéből a bajnoki címet.

A másik ilyen csapat a Videoton volt, a 2009/10-es szezonban. Igaz, a fehérváriaknak csak két pont volt az előnye a tavaszi fordulók előtt. Az üldöző ismét a Loki volt, amely egy rövid időre már a 19 fordulóban az élre állt. Ám a huzamosabb elsőséget a hajrára tartogatta, a 26. fordulóban előzött, és be is húzta az aranyat.

 

A Debrecen tehát a legjobb tavaszi üldöző, mert két aranyat is vesztett helyzetből nyert meg az elmúlt évtizedben, a dobogósok szerencséjére a Loki tavasszal aligha triplázik majd ezen a téren.

Érdekesség, hogy az elmúlt hat idényben viszont mindig a téli bajnok lett az NB I királya: a Vidi, a Debrecen, a Győr, ismét a Debrecen, majd újra a Videoton és a Fradi is aranyérmet szerzett a jó naptári ősz után. Szoros is csak egyszer volt a befutó, a 2013/14-es szezonban a Győr hétpontos hátrányt dolgozott le a tavasszal, ám hiába érte utol pontszámban a Debrecent, ez is kevés volt az előzéshez.

Az is igaz, hogy a bajnokságot elrontó MTK, Videoton kettős nem zuhant nagyot a tabellán. A szezon végén a második helyet – és az ezzel járó nemzetközi kupaszereplés lehetőségét – mindketten megszerezték, ez alighanem jó előjel a szezon meglepetéscsapatainak, a Vasasnak és a Honvédnak.

Az utolsó őszi fordulóban a Vasas (34 pont) a kilencedik helyezett Paks otthonába látogat, a Videotont (33 pont) a hatodik Haladás látja vendégül, míg a Honvéd (31 pont) hazai pályán fogadja az ötödik Mezőkövesdet. Kiszámoltuk, hogy a három együttes milyen eredmények esetén lehet téli bajnok.

Téli bajnok a Vasas, ha

- megveri a Paksot

- döntetlent játszik a Pakssal, de a Videoton sem győzi le a Haladást

- vereséget szenved, de a Videoton és a Honvéd sem szerez pontot

Téli bajnok a Videoton, ha

- legyőzi a Haladást és a Vasas sem győz a Paks ellen

- döntetlent játszik a Haladással, a Vasas vereséget szenved, a Honvéd pedig kevesebb, mint hét góllal nyer

Téli bajnok a Honvéd, ha

- megveri a Mezőkövesdet, és a Vasas, valamint a Videoton is vereséget szenved

- több mint hat góllal veri meg a Mezőkövesdet, a Vasas kikap, a Videoton pedig legfeljebb egy pontot szerez

 

A téli és a szezonvégi NB I-es dobogó az elmúlt 10 esztendőben

Megjegyzés: az eltérő fordulószámok oka, hogy nem mindig a meccsek felét játszották le az őszi szezonban.

2006/07 – 17 forduló után: MTK 41 pont, DVSC 36 p., ZTE 35 p.  |  a szezon végén: DVSC 69, MTK 61, ZTE 55

2007/08 – 15 forduló után: MTK 34, Honvéd 30, DVSC 29  |  a szezon végén: MTK 66, DVSC 64, Győr 58

2008/09 – 15 forduló után: DVSC 33, Újpest 30, Vasas 28  |  a szezon végén: DVSC 68, Újpest 59, Haladás 53

2009/10 – 15 forduló után: Videoton 33, DVSC 31, Újpest 29  |  a szezon végén: DVSC 62, Videoton 61, Győr 57

2010/11 – 16 forduló után: Videoton 36, ZTE 29, Kaposvár 29  |  a szezon végén: Videoton 61, Paks 56, FTC 50

2011/12 – 17 forduló után: DVSC 41, Győr 37, Videoton 32  |  a szezon végén: DVSC 74, Videoton 66, Győr 63

2012/13 – 17 forduló után: Győr 38, MTK 32, DVSC 28  |  a szezon végén: Győr 64, Videoton 54, Honvéd 52

2013/14 – 17 forduló után: DVSC 37, Videoton 33, Győr 30  |  a szezon végén: DVSC 62, Győr 62, FTC 57

2014/15 – 17 forduló után: Videoton 44, MTK 36, DVTK 32  |  a szezon végén: Videoton 71, FTC 64, MTK 57

2015/16 - 19 forduló után: FTC 49, Újpest 31, Videoton 30  |  a szezon végén: FTC: 76, Videoton 55, DVSC 53

2016/17 – A jelenlegi állás, 18 forduló után, egy fordulóval a téli zárás előtt: Vasas 34, Videoton 33, Honvéd 31

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz