Az MTK Budapest klubigazgatója, Domonyai László beszélt a játékoskeretről, az esélyekről, célokról, Európa Ligáról és az új Hidegkuti Nándor Stadionról.

- Különleges, számunkra történelmi jelentőségű idényre készülünk - kezdte Domonyai László az mtkbudapest.hu-nak. Két éven át, hazai pályán is vendégek voltunk. Játszottunk a Bozsik József Stadionban, a Pancho Arénában, a Fáy utcai Illovszky Rudolf Stadionban, a Dunaferr Arénában, a Szusza Ferenc Stadionban, de szeptember 21-én átadjuk az új Hidegkuti Nándor Stadiont. Az eredetit 1912. március 31-én avatták, így 104 év után ünnepelhetünk ismét. Az új idény tehát számunkra – elsősorban – az új otthont jelenti, egy törtenelmi évet, aminek minden pillanatát meg akarjuk élni.

Milyen célkitűzéssel vág neki a csapat a 2016/17-es OTP Bank Ligának?
- Szeretnénk a következő idényben az elmúlt évek jó szereplését megismételni. A legutóbbi négy bajnokságban kétszer negyedikek, egyszer harmadikok voltunk, ezzel, két alkalommal nemzetközi kupaindulást jelentő helyen végeztünk, így kijelenthető, hogy a Ferencvárost és a Videotont követő 3-4 legerősebb csapat közé tartozik az MTK Budapest. Több, fiatal, saját nevelésű, Sándor Károly akadémista beépítése a legfontosabb célunk, ennek figyelembevételével az 1-8. hely valamelyikének megszerzését tűztük ki célul magunk elé.

Az első komoly feladat az Európa-ligában vár a csapatra, június 30-án és július 7-én.
– Célunk a továbbjutás, melynek realitását a június 20-án esedékes sorsolás után fogjuk valójában meglátni. Nyonban én képviselem a klubot, és miután két kört sorsolnak, így az is nyilvánvalóvá válik, hogy ha sikerrel vesszük az első akadályt, akkor kivel játszunk július 14-én és 21-én. Ennek érdekessége, hogy közben – július 16-án – megkezdődnek az OTP Bank Liga mérkőzései.

Milyen változások voltak a szakmai stábban?
– Tovább erősödtünk, mivel vezetőedzőnk, Teodoru Vaszilisz több évre szerződött a klubbal. A szakmai stábból a kapusedző, Brockhauser István távozott. Kiváló munkát végzett az elmúlt egy évben, sok sikert kívánunk neki új egyesületénél. A helyét az egykori válogatott hálóőr, Andrusch József foglalja el, aki korábban a magyar labdarúgó válogatott mellett dolgozott. A pályaedző Horváth Henrik lesz, aki több, mint tíz éve dolgozik az MTK-ban, korábban szakágvezetőként végzett kimagasló munkát az utánpótláscsapatainknál. Az erőnléti edzői poszton is váltunk. A belga Steven Vanharen, akinek szintén köszönjük a magas szintű munkáját, elbúcsúzott tőlünk, helyét Szabó András veszi át, aki francia egyetemeken szerezte szakképesítését, és már március óta együtt dolgozunk. Korábban ő is a válogatottnál tevékenykedett, sokat várunk a közös munkától.

Változik a játékoskeret?
- Az amerikai kölcsönben játszó Thiam kivételével a keret megegyezik a tavaszi állománnyal. Csabi (Thiam beceneve. A szerk.) helyén Borbély Bálint kapcsolódik be a munkába, akit Békéscsabáról igazoltunk. Ma, május 30-án nagy létszámú állománnyal kezdjük meg a felkészülést, az ausztriai edzőtábor után várható a keretszűkítés. Rendkívül fontos hír, hogy sérültjeink felépültek, tehát Hrepka, Jakab és Ramos is megkezdheti a teljes értékű munkát. Megnyugtató, hogy több kulcsjátékosunk (Kanta, Torghelle, Vass, Gera, Hrepka) meghosszabbította szerződését, így rájuk építhetünk, mint ahogy arra a négy-öt egészen különleges tehetségű 16-19 éves akadémistára is, akiknek bemutatkozása várható az új idényben. Érdemes rájuk odafigyelni, hatalmas meglepetést okozhatnak, ők lehetnek akár az új Németh Krisztiánok. Tény, hogy három-négy játékosunk iránt is komoly külföldi, illetve hazai érdeklődés van, mint ahogy az is, hogy még két új igazolást tervezünk.

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Ezek pörögnek

 

 

Az összes friss hír

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat