A kispestiek 3-1-es győzelmet arattak a Diósgyőr vendégeként.

A két csapat felkészülési mérkőzésén a Honvéd már a 13. percben megszerezte a vezetést: Eppel kapott hosszú labdát és bár Tamás szerelte, visszakerült elé a játékszer és 10 méterről a kapuba lőtt. Nem sokkal később 11-ről is, ugyanis büntetőt rúghatott és a jobb alsó sarokba helyezett.

A szünet után is a vendégek maradtak fölényben, ráadásul Antal becsúszása miatt Vernes is 11-est rúghatott, a bal alsóba tett mindezt. A hajrában szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak, amikor Vajda kapus a 16-oson kívül ért labdába kézzel, Koman pedig legurította a labdát Grumicsnak, aki a bal felső sarokba bombázott, így végül 3-1-re nyert a Honvéd.

DVTK - Honvéd 1-3 (0-2)
Gólszerző: Eppel (0-1) a 13., Eppel (0-2, 11-esből) a 24., Vernes (0-3, 11-esből) a 62., Grumic (1-3) a 76. percben.
DVTK 1. félidő: Antal - Lázár, Lipták, Tamás, Nemes - Ternován P., Nikházi - Bognár I., Kitl, Bacsa - Griffiths. Vezetőedző: Egervári Sándor.
DVTK 2. félidő: Antal - Okuka, Eperjesi, Csicsvári, Németh M. - Vela,  Egerszegi, Koman, Oláh B., Szabó I B., Grumic.
Honvéd 1. félidő: Vajda - Botka, Lovrics, Kamber, Bobál D., Kovács D. - Gazdag, Hidi, Nagy G. - Holender, Eppel. Vezetőedző: Marco Rossi.
Honvéd 2. félidő: Vajda - Ikenne-King, Lovric (Póti, 57.) Bobál D., Botka (Horváth Cs.) - Vernes, Gazdag (Schön, 73.), Kamber (Göblyös, 57.), Hidi - Bobál G., Matoš (Szerető, 81.).

 

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Ezek pörögnek

 

 

Az összes friss hír

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat