Péntek délelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség a hivatalos oldalán tett közzé egy közleményt, melyben a szövetség elismeréssel köszöni a kluboknak az erőfeszítéseket, a szurkolóknak pedig a nagy érdeklődést és támogatást, amelyet az elmúlt hetekben tanúsítottak. A mérkőzések kiváló előkészítés és lebonyolítás mellett zajlanak, a szurkolók nagy többsége felelősen és együttműködően viselkedik a mérkőzéseken – olvasható a közleményben, ami megemlíti többek között azt is, hogy a korlátozott létszám mellett is igazi meccshangulat uralkodik a magyar mérkőzéseken, a játékosoknak, csapatoknak minden feltétel adott a jó játékhoz.

A rendőrség szankcionálhat

Természetesen az MLSZ is tisztában van azzal, hogy a fenti pozitívumok mellett egyes szurkolói csoportok az eddigi mérkőzéseken figyelmen kívül hagyták a rendelet távolságtartásra vonatkozó előírását. A szövetség kiemeli, miközben örömmel tapasztalják és megköszönik az ultrák lelkes, támogató jelenlétét és szurkolását, az előírások elmulasztását az MLSZ elítéli, felelőtlenségnek tartja, és ezúton kéri a legvérmesebb szurkolókat az előírások betartására, a jogkövető és felelős magatartásra, a saját egészségük, a szeretett klubjuk játékosainak, szakembereinek, és az ellenfeleknél dolgozók egészsége védelme érdekében.

A rendelet előírásainak be nem tartását a rendőrségnek áll jogában szankcionálni.

A hatóság intézkedhet akár a helyszínen az egyes személyekkel szemben, vagy megbüntetheti a szervező egyesületet, amelyet a kormányrendelet felelősként nevesít az előírások betartatása tekintetében. A rendőrség joga a mérkőzések megtartásának engedélyezése és minősítése, és ezen jogkörében lehetősége van a mérkőzés zárt kapus módon történő megtartásának elrendelésére is.

A Magyar Kupa-döntőről

A kupadöntőre a fenti megállapítások (nagy érdeklődés, kiemelkedő nézettség, megfelelő előkészítés, jó mérkőzés, fantasztikus hangulat és az ultrák tömörülése) természetesen ugyanígy érvényesek.

Egy esetleges indokolt szankció a rendőrség joga, a szankció a kupadöntő mérkőzés esetében a szövetséget sújtja, amelyet az MLSZ tudomásul vesz.

A Magyar Kupa döntővel kapcsolatosan újságírói megkeresésre közöljük, hogy a díjátadáson résztvevő Csányi Sándor, MLSZ elnök és a kormányt képviselő Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter rendelkezett a 24-36 órás negatív teszteredménnyel, ahogy mindenki, aki a szigorú szabályokkal védett sport-zónába belépett a mérkőzés ideje alatt.

A közös gólöröm, pacsizás

A folyamatos tesztelés mellett az egyik legnagyobb felelőtlenség és legkockázatosabb dolog a folyamatos teszteléssel figyelt játékosok és az egészségügyileg ellenőrizetlen szurkolók esetleges érintkezése.

A szurkolók és játékosok közös gólöröme, mérkőzés utáni ünneplése, a pacsizás a jelenlegi különleges helyzetben kifejezetten kockázatos,

felelőtlen és ezek miatt az MLSZ szabályai által tiltott dolog. Azzal a sportszervezettel szemben, amelynek játékosai ezt a tilalmat megszegik, az MLSZ haladéktalanul fegyelmi eljárást indít.