Megvan Storck utódja a DAC kispadján - hivatalos

A Dunaszerdahely hivatalos honlapján jelentette be, hogy a szezon végéig az eddigi másodedző, Németh Antal veszi át a csapat irányítását.
Csakfoci Admin 2021. április 22., csütörtök 18:21
A Dunaszerdahely hivatalos honlapján jelentette be, hogy a szezon végéig az eddigi másodedző, Németh Antal veszi át a csapat irányítását.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. április 22., csütörtök 18:21

A szlovák élvonal felsőházi rájátszásában a második helyen álló Dunaszerdahely szerdán jelentette be, hogy távozik a csapat német vezetőedzője, Bernd Storck.

Egy nappal később az utódról is hivatalos bejelentést tett a DAC:

a csallóközi klub honlapjának beszámolója szerint a szezon végéig az eddigi asszisztensedző, Németh Antal veszi át a csapat irányítását.

A 47 éves szakember a 27. vezetőedző a Dunaszerdahely kispadján a legmagasabb osztályban. A pro licences edző korábban a magyar utánpótlás-válogatottaknál, valamint a DAC U17-es együttesénél is dolgozott.

Németh munkáját Czuczi Mátyás másodedző és videóelemző, Martin Raška kapusedző és Gábriš Csaba erőnléti edző segítik majd.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz