Szoboszlai: "Tudom kezelni, hogy már játszottam a válogatottban is" - Modric miatt nem izgult

Nem izgult Luka Modric miatt sem és nem érzi úgy, hogy ne tudná kezelni azt, hogy 18 évesen már kezdőként játszhatott a magyar válogatottban is.
Csakfoci Admin 2019. március 25., hétfő 16:27
Nem izgult Luka Modric miatt sem és nem érzi úgy, hogy ne tudná kezelni azt, hogy 18 évesen már kezdőként játszhatott a magyar válogatottban is.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. március 25., hétfő 16:27

A válogatottban először volt kezdő Szoboszlai Dominik, ráadásul épp a horvátok 2-1-s legyőzése során. A mindössze 18 éves középpályás szerint a helyén tudja kezelni a vele történteket.

Nincs arról szó, hogy nehéz lenne kezelni azt, hogy játszottam a Napoli ellen és két válogatott meccsen. Jó érzés, hogy választ kapok arra, amiért eddig dolgoztam, és sikeres tudok lenni a válogatottal és a Salzburggal – mondta a 18 éves középpályás, aki elmondta, mennyivel volt másabb a szlovákok és a horvátok ellen játszani, mint a klubjában.

Teljesen más itt játszani, mint a Salzburgban. Mások a csapattársak, a salzburgiakhoz voltam szokva, de összességében jól fogadtak. Örülök, hogy segítenek és mindenben mellettem állnak. Én is próbálom a maximumot nyújtani – tette hozzá Szoboszlai, aki nem izgult amiatt, hogy például Luka Modric ellen kellett játszania.

Olvastad már?
Kik voltak a magyar válogatott legjobbjai Horvátország ellen? – osztályozz!
Kik voltak a magyar válogatott legjobb játékosai a Horvátország elleni Eb-selejtezőn (2-1), illetve voltak-e esetleg, akik kevésbé nyújtottak jó teljesítményt? Osztályozz Te is!
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz