Szoboszlai: „Mindegy mi a papírforma, ha úgy játszunk, ahogy eltervezzük, bárkit legyőzhetünk a Nemzetek Ligájában”

Szoboszlai Dominik szerint az oroszok elleni Nemzetek Ligája meccsre is ugyanúgy mennek majd fel a pályára, mint tették azt a törökök ellen.
Privacsek András 2020. szeptember 6., vasárnap 9:33
Szoboszlai Dominik szerint az oroszok elleni Nemzetek Ligája meccsre is ugyanúgy mennek majd fel a pályára, mint tették azt a törökök ellen.
Szerző: Privacsek András 2020. szeptember 6., vasárnap 9:33

- Szerintem a törökök úgy mentek fel a pályára, hogy egyszerű meccs lesz, mi pedig úgy, hogy az első perctől az utolsóig küzdeni fogunk – kezdte Szoboszlai Dominik az MLSZ TV-nek. - Betartottunk minden taktikai utasítást, egymásért küzdöttünk, ami kifizetődött. Meccs előtt nézegettem, hogy ugrik-e a sorfal, el lehet-e alatta lőni, spekulál-e a kapus, belép-e a sorfal mögé? Azért ez messze volt, annyi volt bennem, hogy kaput találjak és jól el is találtam. Sokat gyakoroltam kiskorom óra. edzések után kint maradok, ha senki nem jön velem, akkor egyedül.

A középpályás elmondta azt is, miért maradt Salzburgban.

- Volt egy pár csapat, amellyel szóba hoztak a médiában. Salzburgban nőttem fel, 16 évesen leigazoltak, nagyon sokat köszönhetek a klubnak.  Idén még jobb Bajnokok Ligája szezont le tudok húzni, ezért döntöttünk így, hogy ez lesz a legjobb megoldás.

Szoboszlai mást várt a törökök elleni meccstől.

- Ez volt a legjobb meccsem, amióta itt vagyok a válogatottnál. Az első félidő hihetetlen volt. Teljesen mást vártam, szinte a fél csapat kicserélődött, azt gondoltam, kicsit meg leszünk illetődve, mivel új a csapat, de kihoztuk a maximumot. Ugyanezt szeretnénk hozni az oroszok ellen is, ugyanúgy fogunk felmenni a pályára, mint a törökök ellen. Papírforma szerint mindhárom Nemzetek Ligája-ellenfelünk előttünk van, de teljesen mindegy, mi a papírforma, ha úgy játszunk, ahogy eltervezzük, és mindenki egy célért küzd, bármelyik ellenfelünket megverhetjük.

Olvastad már?
NL: Szoboszlai irgalmatlan nagy szabadrúgásgóljával nyertünk a törökök ellen - videó
A magyar válogatott Szoboszlai Dominik óriási szabadrúgásgóljával 1-0-ra nyert Törökország vendégeként a Nemzetek Ligája új idényének csütörtöki nyitányán.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz