Szoboszlai a török-verésről: "Szala is mondta, ez egy háború, az elsőtől az utolsó percig ki kell futnod a lelked"

Szoboszlai Dominik szerint véghez vitték azt, amit a mérkőzés előtt elterveztek. Hozzátette, a mostani siker kulcsa a csapatmunka volt.
Csakfoci Admin 2020. szeptember 3., csütörtök 23:13
Szoboszlai Dominik szerint véghez vitték azt, amit a mérkőzés előtt elterveztek. Hozzátette, a mostani siker kulcsa a csapatmunka volt.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. szeptember 3., csütörtök 23:13

Amint arról beszámoltunk, a Nemzetek Ligája B-ligájának 1. fordulójában a magyar válogatott Szoboszlai Dominik óriási szabadrúgásgóljával 1-0-ra legyőzte Törökországot Sivasban.

A sikert követően elsőként a győztes gól szerzője értékelte a látottakat.

- Persze az öltözőben is megkaptam a magamét a gólért, de természetesen pozitív értelemben. Általában van egy olyan érzés, amikor eltalálod a labdát és látod, be fog menni.

Nekem most ilyen érzésem volt, iszonyatosan jól eltaláltam, és hálistennek a kapufáról befelé pattant.

Sokszor van úgy, hogy a papírforma szerint a másik csapat jobb. Szerintem a törökök úgy jöttek ki a pályára, hogy kicsit azt hitték, könnyű lesz ellenünk. Mi pedig úgy mentünk ki, hogy van egy célunk, amit el szeretnénk érni. Úgy gondolom, ezt meg is valósítottuk. Az elsőtől az utolsó percig küzdöttünk és ez kifizetődött, ami látható is volt. Egymásra talált a csapat. Ezt mondhatjuk, meg nem is, mivel a fél brigád ki lett cserélve betegségek és sérülések miatt. De összességében ez csapatmunka volt. Ahogy Szala (Szalai Ádám - a szerk.) is elmondta a meccs előtt az öltözőben: ez egy háború, az első perctől az utolsóig, a századikig, bármennyit is játszunk, ki kell futnod a lelked, majd holnap kipihened magad

Olvastad már?
NL: Szoboszlai irgalmatlan nagy szabadrúgásgóljával nyertünk a törökök ellen - videó
A magyar válogatott Szoboszlai Dominik óriási szabadrúgásgóljával 1-0-ra nyert Törökország vendégeként a Nemzetek Ligája új idényének csütörtöki nyitányán.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz