Storck: "Két ponttal kevesebbünk van az elvárhatónál” - Kleinheisler eltiltására is reagált

A szövetségi kapitány azt is elárulta, mire hívta fel a szünetben a játékosok figyelmét.
Budai László 2016. november 13., vasárnap 19:58
A szövetségi kapitány azt is elárulta, mire hívta fel a szünetben a játékosok figyelmét.
Szerző: Budai László 2016. november 13., vasárnap 19:58

Bernd Storck az Andorra elleni 4-0-ról és az eddigi vb-selejtezőkről összességében is beszélt a vasárnapi találkozót követően.

- Az elején nehezen találtuk a játékunkat, de tudtuk, hogy egy defenzív ellenfél ellen nem lesz könnyű. Helyzeteket is nehezen alakítottunk ki, a félidő közepén változott meg a helyzet. Nem sokkal később jött az első gól, akkor nagy kő esett le a szívekről, szerencsére még a lefújás előtt jött a második. A szünetben mondtam a srácoknak, hogy kell a harmadik gól, megpróbáltuk minél több hibára kényszeríteni az ellenfelet. Utána lőttünk még egyet, méltó lezárása volt ez az eredmény ennek az idei sorozatnak. Két ponttal kevesebbünk van, mint amit elvártunk magunktól, de ezzel együtt próbáltunk ősszel is a folyamatos fejlődésre figyelni, úgyhogy elégedettek lehetünk összességében.

Ami Kleinheisler lapját és eltiltását illeti: ő még fiatal, de meg kell tanulnia majd, hogy a provokációra hogy reagáljon, de az ő játékával is elégedett voltam. A folytatásban is tovább kell mindenkinek fejlődnie, a klubjukban főként. Amit a magyar futballban látunk az utóbbi időben, akár a ligában, akár az U19-esek svájciak elleni győzelemre, úgyhogy van ok az örömre.

A kapitány az M4 Sportnak így értékelt:

- Elégedettek vagyunk, sokat tettünk ezért, keményen dolgoztunk a héten, de nagyon nehéz volt, hogy megfelelően tudjunk játszani. Inkább csak védekeztek, mélyen álltak bent, nem akartak előre jönni. Ilyenkor türelem kell, nyomás alá kell helyezni az ellenfelet és ki kell használni a gólhelyzeteket. 2-0 volt a félidő, így nagyon elégedettek voltunk. Feröer ellen nyernünk kellett volna, de nem voltunk még olyan jó állapotban, mint most. Elajándékoztuk a pontokat, ami bosszantó volt. Svájc ellen megérdemeltük volna a pontot, így picit a várakozások mögött vagyunk, 1-2 pont még kellett volna.

Az andorraiak trénere, Koldo Álvarez az első 30 perccel elégedett volt.

- Ha a meccsek csak 30 percesek lennének, nagyon jó eredményeket tudnánk elérni, de sajnálatosan egy mérkőzés 90 percig tart... Az első félórában megvalósítottunk mindent amit elterveztünk, vagyis hogy megállítsuk a magyarok támadásait, ez sikerült. A mi kisebb hibáink súlyos következménnyel jártak, a végeredményt elnézve. A technikai és taktikai különbségek azért kijöttek a teljes meccs során, a magyarok megmutatták, hogy jobb minőséget képviselnek, mint mi.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz