Storck: Gera világklasszis - értékelés

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint ennek a csapatnak a tagjai megérdemlik, hogy róluk beszéljenek.
Mokány Lajos 2016. június 22., szerda 20:19
Bernd Storck szövetségi kapitány szerint ennek a csapatnak a tagjai megérdemlik, hogy róluk beszéljenek.
Szerző: Mokány Lajos 2016. június 22., szerda 20:19
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

- Először is szeretnék gratulálni a csapatomnak, sikerült még javítani az első két meccsen nyújtott teljesítményhez képest. Tudtuk, hogy nagyon nehéz 90 perc lesz, és azt is, hogy csak nagyon jól szervezett védelemmel lehet esélyünk. Szerintem jól sikerült a támadójátékot is megszervezni, de el kell ismerni, hogy szerencsénk is volt, például a megpattanó szabadrúgásnál. Én nem figyeltem egyébként a másik meccs állását, tehát felesleges minden kombinálás ezzel kapcsolatosan. A végén már valóban nem akartunk kockázatot vállalni, de a csapatot úgy készítettük fel, hogy ilyen ellenfél ellen is tegyen meg mindent, lehet, picit túlságosan vigyáztunk már az eredmény megtartására az utolsó 10 percben. Megemelem az egész csapat előtt a kalapomat, hogy így haladunk előre közösen. Szeretném, ha ezekről a srácokról beszélnének többet, ne mindig a múltat nézzünk vissza, mert ezek a fiúk megérdemlik.

Arra a kérdésre, hogy meglepte-e őt az eredmény és csapata újabb jó eredménye, így reagált:
- Nem, mitől lennék meglepve? Az eredményt látva? Dehogy! Meg voltam győződve arról, hogy csapatnak sikerülni fog egy újabb jó eredmény. Ne feledjük el azt sem, hogy öt pozícióban is változtattunk erre a mérkőzésre, vigyázni kellett, mert sok játékosnak volt sárgája. 23 egyforma játékosom van, egy szinten vannak mind, bárki bárki helyén helyt tud állni.

Hogyan jellemezné Gera Zoltán játékát?
- Ez világklasszis teljesítmény volt. Először úgy terveztem, pihentetem, de két másik játékos is hiányzott onnan, ezért kellett betennem. 37 éves kora ellenére rendkívüli, kivételes játékot mutatott be.

Átigazolások
DVSC
Szűcs Tamás
A portugál Famalicão közel áll ahhoz, hogy leigazolja Szűcs Tamást Debrecenből, akinek várhatóan a jövő hét elején lesz orvosi vizsgálata
Szpari
Farkas Bendegúz
Farkas Bendegúz a Puskás Akadémia labdarúgója, így a kölcsönszerződés lejárta után visszatér Felcsútra - közölte a Nyíregyháza.
Belgrádban folytatja
Abu Fani
A Crvena zvezda hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Mohammed Abu Fanit, aki a Ferencvárostól igazolt a belgrádi klubhoz.
Tovább az összes átigazoláshoz