1. félidő:

1. Nemrégiben szerződést hosszabbítottál, így akár 43 éves korodig is védhetsz, de a szerződésed úgy kötötted, hogy közben is bármikor abbahagyhatod. Fenyeget ez a veszély?
– Szándékosan készítettük úgy a szerződést, hogy ha úgy hozza az élet, szezon közben is abbahagyhatom a játékot. Amit viszont biztosan tudok, hogy amíg azt érzem, meg tudok újulni, addig csinálom.

Tavaly az Eb előtt, amikor 5 hetes, kőkemény felkészülésünk volt, kétszer is azt éreztem, hogy nekem itt a vége, inkább befejezem, nem fog menni az Eb.
Mindkétszer túltettem magam a holtponton, csináltam tovább, a többi pedig már ismert. A sikernek fájnia kell.

2. Ritkán szólalsz meg, ha igen, annak súlya van. Amikor azt mondtad már az idei első forduló után, hogy nem szeretnél jövőre NB II-es meccseken az új stadionban játszani, az szerinted mennyire élt célba?
– Ezt a mondatomat nagyon felkapták, pedig semmi rendkívülit nem mondtam, tavaly ugyanezt nyilatkoztam szóról szóra, csak akkor nem lett ez ennyire téma, mert jól szerepeltünk, most a gyengébb eredmények után viszont az lett. Igazából csak annyit mondtam egy éve is, hogy nekem az a célom, hogy jövőre egy NB I-es Haladásnak adják át majd a stadiont, idén pedig arról beszéltem, hogy szeretnék egy teljes szezont az NB I-ben védeni az új stadionban. Már most mondom, hogy jövőre is ugyanez lesz a célom. Szerintem senki nem akar másodosztályú klubot Szombathelyen, a város se, a szurkolók se, a vezetők se, de még a magyar futballtársadalom se, hiszen ide mindig jó meccsekre érkeztek az ellenfelek.

3. Jelenleg öt pontos hátránnyal vagytok kieső helyen. Bent tud maradni ez a csapat?
– Igazából sajnos már tavasszal éreztük az öltözőn belül, hogy ez a szezon nagyon nehéz lesz. Pedig nem kellett volna így lennie, mert előtte ötödik és hatodik helyen is lehoztunk egy-egy szezont. Tavaly 12 forduló után ott voltunk a második helyen, úgy hogy éppen a Ferencvárost vertük meg 2-0-ra szinte tökéletes teljesítménnyel, és lehet, utólag meglepően hangzik, de szerintem abban a csapatban még olyan bravúr lehetősége is benne volt, mint amit a Honvéd megcsinált. Csapatként ugyanis tökéletesen működtünk egy darabig, ez a része egy ideje nem működik a dolgoknak. Játékerőben ez a keret abszolút megfelel az NB I-nek. Ha mindenki beleteszi a maximumot, akkor ez a csapat masszívan a középmezőnybe való. Viszont közel 25 éves élvonalbeli pályafutással a hátam mögött sem tudok biztosabb receptet annál, mint hogy még többet és keményebben kell dolgozni, és akkor a kapufáról majd befelé pattan a labda.

4. Ha jó a keret, akkor mégis mi hiányzott az elmúlt hónapokban?

Ez nehéz kérdés, megpróbálok úgy válaszolni, hogy ne adjak ki belső dolgokat, de ne is beszéljek mellé. Ha csak a saját szerepemet veszem, úgy érzem, sokkal többet is tudtam volna adni a Haladásnak, mint amit engedtek. Két éven át ez jól működött, mert eleve azért szerződtem haza, mert azt kérték, mindenben segítsek. Az edzéseken, a meccseken, a társaknak, a szakmai stábnak. A rutinosabb, többet megélt társaimmal talán tudtunk is a pályán belül néhány szituációban segíteni, néhány hónapja viszont erre már nem volt igény.

Ezekbe a dolgokba nem akarok mélyebben belemenni, viszont én az az ember vagyok, aki a saját hatáskörét sosem lépi túl. Ha azt érzem, nem akarják, hogy segítsek a pályán, akkor azt tiszteletben tartom, még akkor is, ha egyébként tudom, hogy lehetne másként is. Mindig követem a vezetőedzőt vagy a vezetőt, még akkor is, ha esetleg érzem, hogy “fals” az irány.

5. A Haladásról váltsunk a magyar futballra. Te látod, miért nem jutunk egyről a kettőre?
– Igen, látom… De nehéz erről beszélni addig, amíg nem vagy biztos abban, a közeg akar-e tanulni. A jelszó sokszor az, hogy “gyere, segíts, mert van tapasztalatod”. Aztán ha ott vagy, akkor esetleg már azt mondják, “mondd azt, amit mi akarunk, és akkor egységesek leszünk”. És ha ezek után azt mondod, lehet, nem mindenben értünk majd egyet, akkor már nem olyan lelkes mindenki. Érthető ez így? Ilyen közegben nem egyszerű alkotni. Pedig láthatjuk, milyen őrületet okozott a tavalyi Eb. Miért? Mert hosszú idő után kitartottak a magyar futballban bizonyos gondolatok mellett. Azt mondták, 5 hét lesz a felkészülés, mert annyi kell. Ha ezt a megszokott módon kezelték volna, akkor nem tartottak volna ki mellette. Mert jöttek most is a hangok, hogy nem is kell ennyi, az osztrákok is csak 10 napot készülnek. Aztán megvertük őket. Akkor ki is csinálta jól? Mi, mert mi akartunk jobban felkészülni, mert azt mondták, most inkább csináljuk végig. De általában nem ez a jellemző, mindig sóvárgunk az új iránt, mindig új filozófia, a változatosság kell, és ha abba már belekaptunk, esetleg jönnek a nehézségek, már nem is akarjuk annyira. A jó munkához türelem kell, a németek 8-10 év alatt építették fel a futballjukat, közben folyamatosan építették a következő generációkat is. Azt nem mondom, hogy a hibákat nem kell kijavítani, ha vannak, de kint nem dobják el 2-3 év után, amit elkezdtek, ránk ez nem jellemző.

6. Luxemburg előtt bent jártatok egy andorrai meccset és a szövetségi kapitányát is elveszítő válogatottnál, Gerával és Juhásszal amolyan hangulatjavítóként. Te mit éreztél most azokon a játékosokon, akiknek egy részével bő egy éve még az Eb-n szerepeltél sikeresen?
– Szívesen beszálltam volna egy edzésre, mert akkor érzem azokat az apróságokat, amiből látható, mi nem működik. Az, hogy mit dumálunk pályán kívül, edzés előtt, meccs előtt, egy dolog, de a tutit élesben, munka közben érzi az ember. Mert mondhat például a kapitány bármit, ha a pályára azt nem viszi ki a játékos. Az Eb-n például ez remekül működött, végig instruáltuk egymást. Nem utasításokat adtam, hanem besegítettem, mert nagyjából tudom, mi fog történni a pályán, és itt apróságokra kell gondolni: szóltam egy védőnek már előre, melyik lábával vegye át a labdát, vagy használja a másikat is a forgatásnál, és hasonlók. Az egész tornán gördülékenyen működött a labdakihozatalunk, mert megvolt az összhang. Már a németek elleni utolsó felkészülési meccsen éreztem, ez menni fog. Előttem van, amikor Khedirát kellett épp ápolni, és Müller összehívta Götzééket, és arról magyarázott nekik erősen gesztikulálva, hogy ha így folytatják, biztosan nem tudják megkapni a labdát, és ki kell találniuk valamit, hogy fogást találjanak rajtunk. Ott helyben az edző ezen már nem segít a pálya széléről, ezt bent a játékosoknak kell megoldaniuk.

7. Sokak szerint pont ez az egyik nagy gond a válogatottnál, hogy nem igazán tudni, kik a vezérek. Dzsudzsák Andorrán ki is fakadt, hogy őt magára hagyták.
– Őszinte megnyilvánulásnak éreztem ezt a részéről. De hogy vannak-e most igazi vezérek, arra én nem tudok választ adni, mert nem vagyok ott. A pályán kell annak lenni, nem a meccs előtt, nem az újságokban, nem a kamerák előtt, hanem játék közben.

Ezt leginkább Mourinhótól értettem meg. Még a Fulhamnél voltam, amikor találkoztunk az egyik pályán, és együtt néztük a fiainkat edzésen, kötöttségek nélkül, szóval igazán őszintén beszélgethettünk, nem kellett senkinek megfelelni. Odajött, és azt mondta, ragadjam meg Scott Parkert (18-szoros angol válogatott, a szerk.) és Bryan Ruízt (107-szeres costa ricai válogatott), és hárman igenis vegyük kézbe a dolgokat a pályán.

Mondtam neki, hogy ehhez mi kevesek vagyunk már, de ő azt tanácsolta, állítsunk magunk mellé két-három fiatalt, és működni fog minden. Az Eb-n ez működött a válogatottnál is. Volt olyan játékosunk, akit a portugálok elleni szenzációs meccsen végig a játékos társak irányítottak bentről: merre fusson még 5 métert, hova zárjon, meddig lépjen vissza, hol támadjon le. Szerintem ilyen belülről irányító játékosokból van most kevesebb. Nálunk is, de ez egy európai probléma is egyébként, azok a válogatottak szenvednek, ahol ilyenből kevesebb akad.

8. Az Andorra elleni vereség után azt mondtad, a hozzáállás okozott számodra csalódást. Luxemburg ellen mit láttál?
– Azt nem mondanám, hogy nem akartak a játékosok, mert ilyet én soha nem tapasztaltam. Kívülről megint csak nem egyszerű feltárni az okokat. Nekem az jött le, hogy nem igazán sikerült kimozdulni az egész társaságnak a komfortzónájából, pedig az ilyen meccseken van erre leginkább szükség. Nem a portugálok ellen, ott mindenki ultra motivált, ott visz magával a lendület. Egy gyengébben jegyzett ellen válogatott ellen kell kimozdulnod a komfortzónádból, mert a magyar válogatottnak sokszor inkább az okoz nehézséget, ha neki kell irányítania az alkalmazkodás helyett. A másik gondolatom meg az, hogy az ellenfeleink erejét sem tudjuk sokszor jól felmérni. Ezek a csapatok a maguk módján ugyanúgy fejlődnek, külföldi edzőik vannak, külföldi bajnokságokban szerepelnek a legjobbjaik, és kondicionálisan például biztosan más edzésmunkát végeznek.

9. Te volt válogatott kapusként hogy élted meg Gulácsi Péter Svájc elleni hibáját és az utána következő reakciókat?
– Mikor először kipasszolta a labdát, már akkor felkiáltottam a TV előtt, miért nem jössz kijjebb? Péter azt nyilatkozta, hogy a labdaátvétel rossz volt, de az már következett a pozícióból, mert ha mélyen vagy, sokkal nagyobb a nyomás rajtad, ott már nem hibázhatsz. Lehet, még meg se történt a hiba, de már tudta, hogy hibázott. Ez ilyen, mindig a kapus tudja ezt a legjobban felmérni. Ilyenkor a legfontosabb, hogy a következő labda meglegyen, csak ez számít. Külföldön egyébként azt tanítják, nem kell minden esetben elnézést kérni, mert mindenki hibázhat. De ez egy őszinte emberi érzés volt a részéről, azt érezhette, hogy megbántotta a csapatot, a szurkolókat. Fiatal, tehetséges kapus, biztos vagyok abban, hogy tanulni fog ebből is.

10. Te hogy élted meg egyébként Bernd Storck távozását? Eléggé aktív vagy a közösségi médiában, de Szalaival, Gerával vagy épp Dzsudzsákkal ellentétben például ott nem köszöntél el tőle.
– Szóban viszont igen, beszéltünk nem sokkal a távozása után, de nem kell itt nagy búcsúbeszédekre gondolni. Nekünk már volt közös előéletünk, részesei voltunk egymás karrierjének, hiszen 5-6 évig dolgoztunk együtt a Herthában, és anélkül is kapcsolatban voltunk valamilyen szinten egymással, hogy tudtuk volna, később fogunk még együtt dolgozni a válogatottnál.

Számomra nem volt meglepetés az itteni szerepvállalása, irányítása, megjelenése, reakciói, azt hozta, amit vártam tőle.

A távozását leginkább abból a szempontból sajnáltam, hogy megint nem a tartósság győzött a magyar futballban. Olvastam, hogy 50 éve nem volt olyan kapitány, aki két selejtezősorozatot végigvitt volna, és a folytonossággal szemben ő is elveszítette a meccset.

2. félidő:

11. Nemrégiben beválasztottak a Herthánál az évszázad álomcsapatába. Igaz az, hogy amikor a berliniek először láttak, akkor 5 gólt kaptál a Haladásban? Tudtál róla, hogy figyelnek?
– Az utánpótlás válogatottnál figyelt fel rám a Hertha, nem a Haladásban, és nem ötöt, hanem “csak” négy gólt kaptam azon a találkozón. Nem tudtam egyébként, hogy figyelnek. Ez a szavazás azért is jelent nekem sokat, mert keményen megdolgoztam érte. Azt hiszem, már kilencedszer voltam kezdő a berlini stadionban, de még akkor is az elődömet, Fiedlert éltették a drukkerek, pedig kifejezetten jól ment a védés. Akkor megtanultam, hogy légiósként háromszor-négyszer annyit kell teljesíteni, mint egy hazainak, és akkor elfogadnak. Ez alázat nélkül nem megy.

12. Dárdai Pál pár hónapja azt mondta, hogy szerinte még ma is ugrásszerűen megnőne a nézőszám Berlinben, ha a Herthához igazolnál, annyira népszerű voltál ott. Van olyan terved, hogy majd hozzá hasonlóan Berlinben dolgozz vagy örökre Szombathelyen maradsz?
– Én a tudásomat itthon a gyerekeknek szeretném átadni. De ez nem zárja ki, hogy volt külföldi kapcsolataimat nem szeretném kamatoztatni. De én itt vagyok otthon. Fantasztikus érzés, hogy most Szombathelyen is olyan színvonalú stadionban védhetek, amit 18 éven át megszokhattam külföldön. Ez a létesítmény jó 50 év után modernizálódik, ez szerintem azért rendben van. Az is tetszik, hogy nem egy eltúlzott méretű aréna, több meccsen meg lehet tölteni, de 4-5 ezer emberrel is van hangulata. Olyan volt ide jönni, mint amikor a lakásfelújítás után először mész haza. Minden más, minden modern, de ahogy belépsz, érzed, hogy ez mégis a tiéd, mindig is az volt.

13. Úgy tudjuk, hogy pályafutásod csúcsán a Real, az Arsenal és a Milan is meg akart szerezni. Miért hiúsult meg a szerződés? A három csapat közül Te melyiket választottad volna?
– Nagyon egyszerű a válasz: nem volt választási lehetőségem, mert a klubok nem tudtak megegyezni. Amikor pedig volt választási lehetőségem, akkor Angliát választottam.

14. Edző? Klubvezető? Szakkommentátor? Menedzser? Mi lennél legszívesebben a labdarúgó pályafutásod után és melyik miért nem?
– A pályafutásom alatt tudatosan építettem a jövőmet, így született meg a Királysport. Ma még az első természetesen a Haladás, de hosszú távon itt szeretnénk valamit alkotni, úgyhogy ez edzői, klubvezetői és menedzseri munkát is megkíván tőlem. Ez egy saját márkát, egy létesítményt, egy egyesületet és egy kapusiskolát is jelent, új elemként nemrégiben egy rehabilitációs egységgel is bővültünk, de most is épülnek pályák, kiszolgáló egységek. Eddig évről évre tudtunk fejlődni valamiben, de egy dologból nem engedtünk. Ez a minőség. Ez egy kompromisszumok nélküli hely lesz, semmi nem lehet más, mint amilyennek megálmodtuk. Szeretnénk egyéniségeket adni a magyar futballnak, nem akarjuk elkövetni azt a hibát, hogy egyformának nevelünk mindenkit, és szeretnénk hozzátenni valamit a tehetséghez is. Szerintem egy utánpótlás-műhelynek, is ez lehet az értékmérője.

Őszintén: az akadémiákról kikerülő játékosok jelentős része nem került volna ki bármilyen másik akadémiáról vagy utánpótlásból?

Szerintem igen, mert tehetségesek, és amit tudnak, azt kapták, velük született. Inkább az a kérdés, tudunk-e olyanokból futballistákat képezni, akiknek extra tehetségből kevesebb jutott? Kijavítani a gyengeségeket, gyorsabbá, erősebbé tenni őket, vagy kihangsúlyozni azokat az erősségeket, amitől esetleg mások lehetnek, mint a többiek.

15. Már-már úgy tűnik, szinte lehetetlen téged felhúzni, mindig próbálsz higgadt maradni. A Még 50 perc című válogatott filmben van egy jelenet, amikor a kispadról felugrassz, és pörölsz a játékvezetővel Romániában, a negyedik bíró ki is akart állítani. Ott mi húzott fel ennyire?
– Mérkőzést érzelmek nélkül nehéz átélni, főleg ha egy kiélezett küzdelemről van szó. A konkrét szituációra viszont sajnos nem emlékszem, de ok nélkül nem szoktam mérges lenni. Egyetlen másik eset ragadt meg bennem, még sárgát is kaptam érte, pedig a kispadon ültem. Egy angol bajnokin alapból műesésért ítéltek ellenünk egy 11-est. Ezt nem tettem szóvá, azt viszont igen, amikor azért ismételtették meg a büntetőt, mert a középre tartó labdát megfogó kapustársam állítólag elmozdult. Ezt nem bírtam magamban tartani, igazságtalannak éreztem, így odasétáltam, és számon kértem a játékvezetőket, hogy ezt mégis hogy gondolták? Gyakran vannak persze dolgok azóta is, amikkel nem értek egyet én sem, de a megnyilvánulásokat megtanultam kezelni.

16. A játékvezetők szerint Te segítesz nekik a legtöbbet az NB I-ben, mivel „lerendezed” a csapattársaidat. Tanultad, láttad ezt valakitől vagy belülről jön?
– Tapasztaltam és tanultam, de sok megnyilvánulás belőlem jön. Angliában tanultam meg, hogyan veszik el a bírók egy-egy konfliktus élét, és azt, milyen hatásos is tud lenni a pályán a kommunikáció, amikor azt érzed egy játékvezetőn, hogy nem főszereplő akar lenni, és úgy jön oda hozzád, hogy kedélyesen azt kérdi: “Gábor, kell ez nekünk?” Szinte minden vitatott szituációt képes voltam emiatt a hozzáállás miatt “elengedni”, egy kivételével. Még Németországban egy csapattársamat a második percben úgy lekönyökölték, hogy tiszta vér volt mindene. Ott a játékvezető azzal érvelt, hogy a második percben csak nem állíthatja ki a játékost, de hajtogattam neki, hogy ha vér van a pályán, akkor igenis küldje le. Szerencsére egyébként amióta itthon vagyok, óriási előrelépést látok a bíróknál, azt érzem, sokkal jobban viszonyulnak hozzánk. Persze, viccesen mondhatom, hogy Halmosi Peti jókedvében nehéz járni, hiszen ő nagyon önérzetes, de a bírókon is azt érzem, ilyenkor először inkább szólnak nekünk, hogy intézkedjünk, és nem őt akarják azonnal megfegyelmezni.

Én, ha egy asszisztens nem húz be egy lest, akkor is inkább próbálom a helyzetet a csapat előnyére fordítani. Megkérdezem, melyik védőnk “lógott” be, és szólok is az illetőnek, hogy legközelebb jobban figyeljen.

17. Tavaly a de Bruyne lövésénél bemutatott mentést az Eb védésének választották. Nyilván mindegyik bravúrod fontos volt valamiért, de melyik volt életed legnehezebb védése szakmailag?
– Közel 900 mérkőzéssel a hátam mögött nagyon sok szituációt megéltem, nehéz különbséget tenni. Egy-egy védést például az esemény rangja helyezett a többi fölé, az Eb legnagyobb védésének megválasztott eset például egy szimpla bajnoki után aligha kapott volna ekkora visszhangot. A Bajnokok Ligájában az AC Milan ellen védésemet viszont mindenképpen megemlíteném, amikor Leonardo szabadrúgását ütöttem ki a léc alól. Azt a német sajtó komolyan kielemezte utána, elsősorban azt emelték ki, hogy milyen gyorsan tudtam odaérni arra a labdára. De számomra legalább ekkora értékű volt a néhány hete bemutatott mentés, amikor volt csapattársam, Iszlai Bence 11-esét védtem a Mezőkövesd ellen. Szakmailag az nagyon rendben volt: jól kaptam el az ütemet, jó volt a kézmozgásom, a súlypontom, jól találtam el a labdát.

18. A legendák szerint még fiatal kapusként volt egy trükköd – csak edzésen -, amely szerint a kapufára dobva indítottad a támadást. Nem gondoltál rá, hogy a búcsúmeccseden a válogatottban bevállald?
– Érdekes volt, mert még olyan tévéssel is beszéltem, aki azt mondta nekem, ő közvetítette azt a Hertha-Hamburg meccset, amikor ezt megcsináltam. Ami azért lett volna nehéz, mert én ilyet biztosan nem tettem, egy félreértésből kezdték el ezt kint írni az újságírók. Valóban megtudom egyébként dobni indításnál a felső kapufát, edzésen sokszor megcsináltam már, de mérkőzésen soha nem vállaltam be. A búcsúmeccsemen is volt egyébként egy apró trükk, letérdelve állítottam meg a guruló labdát, lehet, azt nem szúrták ki annyian.

19. Kapásból fel lehetne azért sorolni 10 olyan trükköt, ami biztosan megvan a közönségnek. Neked melyik a kedvenced?
– Nem szoktam így értékelni, azt a szurkolók érzik, rájuk melyik volt a legnagyobb hatással. De talán a legélénkebb bennem az él, amikor a Chelsea ellen játszottunk a Herthával. Ugyan vesztésre álltunk, de mint kiderült, a Milan kikapott a Galatától, így mégis továbbjutottunk. Akkor csináltam meg azt, hogy a jobb hátvéd felé néztem, de a másik irányba dobtam a hátam mögött a labdát. Flo és Zola volt a két csatár, előbbinek épphogy elsuhant a labda a lába előtt. A közönség felhördült, azt hitték, hogy kicsúszott a labda a kezemből, pedig csak a balhátvédet ugrattam ki, aki közben simán előre tudott törni.

20. Igaz, hogy még Michael Jordan is inspirált ezen a téren?
– Igen, mert rákényszerültem. Rólam elterjedt, hogy szeretek kifutni a beadásokra, és egy idő után erre készültek az ellenfelek. Pontrúgások előtt például folyamatosan lefogták a kezemet, vagy egyszerűen a csatár csak kitette a két karját, amivel meg tudta akadályozni azt, hogy én könnyedén fel tudjam emelni a karjaimat a beadásoknál. Nagyon sok estém ráment, hogy valami megoldást találjak erre. Mivel Jordan nagy kedvencem volt, és beugrott, hogy alighanem az ő kezei ellen is bevetnek minden létező trükköt, ezért megnéztem tőle rengeteg videót. Láttam, milyen trükkökkel volt képes kiszabadítani magát, hogy a labdához férjen. Elkezdtem edzésen gyakorolni, és később ebből építkeztem. De Angliában például öt meccsenként arra kényszerültem, hogy az addig megszokott pozíciómat megváltoztassam. Épp a WBA ellen játszottunk, amikor mentem volna a szokásos helyemre a pontrúgás előtt, de Kanu centire pontosan már ott állt. Hiába próbáltam ide-oda állni, sehol nem volt tökéletes. Ezek után nem is fértem a labdához, így nem értem oda, ahová kellett, de Moore az üres kapu fölé fejelt.

Meccs után árulta el Gera Zoli, hogy minden mozdulatomat, szokásomat kielemezték előtte, és Kanu egy héten keresztül azt gyakorolta, hogyan foglalja el azt a pozíciót, ami az én helyem lenne. Erre mondom én – és talán ebben semmi túlzó nincs -, de közel 25 élvonalbeli szezon után a futballmeccsen az összes előforduló szituációban voltam már, így ha esetleg egy-egy helyzetben kinyitom a szám, azt nem azért teszem, hogy okoskodjak, hanem mert segíteni akarok.

MOKÁNY LAJOS