A legfelső Nemzetek Ligája-divízióban szereplő magyar csapat az első kalapból az Európa-bajnok olaszokat, a másodikból a németeket, a harmadikból pedig az Eb-döntős angolokat kapta a nyoni sorsoláson, amelyet követően a Ferencváros és a magyar válogatott kapusa, Dibusz Dénes a klubhonlapon értékelt.

– Nem lepődtem meg a sorsolás eredményén, mert általában a lehető legnehezebb csoportellenfeleket kapjuk, így volt az UEFA Európa Liga vagy éppen az Európa-bajnokság sorsolásakor is – kezdte az FTC kapusa, Dibusz Dénes, aki élőben követte a sorsolást. – Az olasz válogatott elleni meccsek a szövetségi kapitány, Marco Rossi személye miatt különösen pikánsak lehetnek majd.

Dibusz Dénes azt is elmondta, hogy az angolok elleni összecsapást várja a leginkább.

– A csoportellenfeleink közül nyilván nem nagyon lehet kiemelni egyik riválist sem, hiszen mindhárom a világ élvonalához tartozik, de mivel sérülésem miatt az idei, angolok elleni, idegenbeli vb-selejtezőről lemaradtam, bízom benne, hogy amikor Angliával játszunk, én is eljuthatok majd a Wembleybe. Az a labdarúgás szentélye, nagy dolog lenne számomra, ha egyszer pályára léphetnék ott – folytatta kapusunk, aki a magyar együttes céljait is megfogalmazta. – A legfontosabb célkitűzésünk az lehet, hogy jó meccseket tudjunk játszani, stabilak legyünk, érezhető legyen, hogy fel tudjuk venni a versenyt akár a legjobbakkal is. A közelmúltban megmutattuk már, hogy jóval magasabban jegyzett ellenfelekkel szemben is képesek vagyunk kiélezett mérkőzéseket vívni, ennek a hat meccsnek is az lesz a célja, hogy ezt az érzést tovább erősítsük magunkban.

Schäfer András osztja Dibusz véleményét a csoport nehézségét illetően, de bízik abban, hogy a csapat képes lesz helyt állni.

– Nagyon örülök, hogy újra ilyen csapatok ellen játszhatunk. Gyakorlatilag a lehető legnehezebb csoportba kerültünk, de ennek örülni kell. Anglia és Németország ellen is sikerült már jó eredményt elérni, szóval van esély a pontszerzésre. Akkor lennék elégedett, ha olyan bátor játékot mutatnánk, mint az Eb-n és a Wembleybennyilatkozott az M1-nek az MLSZ által az év játékosának választott Schäfer András, a DAC középpályása.

Hozzátette nagyon várja már a mérkőzéseket, mindenki az ilyen meccsek miatt kezdett el futballozni.

– Az Allianz Arenában, a Wembleyben és a római nemzeti stadionban játszhatunk, úgyhogy hihetetlen lesz. Ezek azok a meccsek, amikért elkezdtünk focizni. Ha kilép az ember a pályára a Wembleyben, az olyan, mintha egy színházban játszana, de most már mondhatnám a Puskás Arénát is. Ezek olyan meccsek, ahol az ember a legjobbját tudja nyújtani, hiszen minden adva van hozzá – mondta Schäfer az M1-nek.

NL: Megvan, melyik sztárellenfelet fogadja zárt kapuk mögött a magyar válogatott – íme, a pontos program