Marco Rossi a sajtótájékoztatón elmondta: minden kerettag rendelkezésre áll a holnapi mérkőzés előtt, még a kisebb sérüléssel bajlódó Fiola Attila is, aki elővigyázatosságból kihagyta a mai edzést. A kapitány hasonló hozzáállást, taktikai fegyelmet vár játékosaitól az oroszok ellen, mint amit a törökök ellen látott a pályán.

A törökországi siker kulcsa a csapatmunka volt. Az, hogy minden játékosom félretette az egyéni érvényesülését a csapat érvényesülése érdekében. Ezt várom tőlük a vasárnapi mérkőzésen is, valamint hasonló harcosságot, mint csütörtökön – fogalmazott Marco Rossi.

Pályafutásom során most először mondtam azt egy mérkőzés előtt, hogy a teljesítményt fontosabbnak érzem, mint az eredményt. A futballban az eredmény határozza meg a sikerességet, de a Bulgária elleni októberi Eb-pótselejtező szempontjából most nem ez a legfontosabb, hanem a mutatott teljesítmény.

A vasárnapi taktikát firtató kérdésre Marco Rossi elárulta: nem változtat a három belső védős rendszeren. A kezdőcsapatról még nem döntött, elképzelhetőnek tartja, hogy ugyanazt az együttest küldi pályára az oroszok ellen, mint csütörtökön a törökökkel szemben, de egy-két poszton a változtatás sem kizárt – írja az mlsz.hu.

Nem titok, ugyanabban a játékrendszerben lépünk pályára, mint Törökországban, és ellenfelünk is tisztában lesz ezzel. Ha Törökországban okozott is némi meglepetést a hadrendünk, ez csak az első húsz percben jelentett némi előnyt számunkra, nem ez vezetett a győzelmünkhöz. A Nemzetek Ligájában minden csoportellenfelünk előrébb helyezkedik el nálunk a világranglistán, de nekünk nem ezzel kell foglalkoznunk, hanem azzal, hogy legyen identitása a csapatnak, és ennek a függvényében alakulhat ki a taktika és a hadrend. Tudjuk, hogy az orosz csapat gyors, agresszív, jól szervezett ellenfél, ezért nehéz dolgunk lehet a találkozón.

Azt kértem a játékosaimtól, hogy a taktikai fegyelmezettség betartása mellett ne féljenek felvállalni a párharcokat, nyomás alá helyezni az ellenfelet, most ugyanis elsősorban a játékosok karakterét szeretném látni a pályán.

A sajtótájékoztatón részt vett Sallai Roland is, aki első mérkőzésére készül a Puskás Arénában, és ezért is nagyon várja már a találkozót.

A csütörtöki mérkőzésen sok helyzetem volt, sajnos egyiket sem sikerült gólra váltanom. Ebben fejlődnöm kell, de ennél sokkal fontosabb a csapat jó játéka és eredményessége. Jó hangulat a válogatottban, remek társaság jött össze, szeretnénk hasonló teljesítményt nyújtani vasárnap, mint a törökországi mérkőzésen – így a német Freiburg légiósa.

A magyar válogatott vasárnap 18 órától fogadja a csoport élén álló orosz csapatot a Nemzetek Ligája másodosztályának megfelelő B divízióban. Azt követően október 8-án Bulgária vendége lesz az Eb-pótselejtezőn.

 A magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapata (az MTI szerint)

Gulácsi – Fiola, Szalai A., Willi Orbán, Lang – Sigér, Nagy – Holender, Szoboszlai, Sallai- Szalai

Az orosz kapitány: “Szinte otthon érezzük magunkat” – Dzsudzsákról és Nikolicsról is említést tett