Marco Rossi szövetségi kapitány az M4 Sport kamerája előtt értékelte az Andorra ellen 2-1-re megnyert vb-selejtezőn történteket.

Ma este nem az történt, amire számítottam. Becsületesen játszottunk, egészen az első félidő 30. percéig, de utána nem tudom, miért, de elkezdtünk egyénieskedni ahelyett, hogy a fiúk követték volna azt a taktikát, amit megbeszéltünk. Ez a második alkalom volt, hogy ez megtörtént egymás után. Anglia ellen is az 55. perc után ugyanez volt, és ma is ez történt. Imádkoznunk kellett, hogy az utolsó tíz percben Andorra ne lőjön gólt. Ez az én véleményem szerint teljes mértékben elfogadhatatlan, túl sok ki nem kényszerített hibát követtünk el – kezdte Marco Rossi az M4 Sportnak adott értékelését. – Nem úgy játszottunk, ahogy én szeretném, ahogy elvárom a csapattól. Nem lehetünk elégedettek a teljesítményünkkel. Az egyetlen jó a ma estében a három pont megszerzése volt. Mindjárt itt az albán meccs, mindenképpen helyre kell állítani az önbizalmunkat. Meg kell próbálni agresszívabbnak lenni és a fizikai kontaktusokban is erősebbnek lenni. Nagyon sokszor az ilyen összecsapásokban veszítettünk ma is.  Az nem lehet, hogy ebben megszenvedjünk Andorra ellen, Anglia ellen még belefér, megérthető, de ugyanez volt a baj Albániában is, ami azért baj, mert elkerülhettük volna ezt a helyzetet.

Két olyan meccsből jöttünk, amire sokan különböző okokból kifolyólag úgy tekintenek, szégyenkezni kell miatta.

Emlékszem, márciusban mindenki csalódott volt, amikor a lengyelekkel döntetlent játszottunk. Mindenkinek azt mondtam, két lábbal kell a földön járnunk, mert igazából az történt, hogy túlzóak voltak az elvárások, és ez a végén mindig veszélyessé válik. Dolgoznunk és javulnunk kell, mert nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani, mint a második félidőben volt. Ha így játszunk, tényleg nem számíthatunk arra, hogy megverjük Lengyelországot idegenben, vagy akár Albániát itthon. Másképp kell játszanunk, meg kell vizsgálnunk, mi történt.

Vb-selejtező: 20 perc foci is elég volt Andorra ellen