Rossi: "Ha ki is kapunk, nem mindegy, hogyan" – így okozhatunk problémát a horvátoknak

Marco Rossi hangsúlyozta, benne van, hogy csapata kikap a csütörtöki Eb-selejtezőn, de kiemelte, ha ez be is következik, korántsem mindegy, miként.
Csakfoci Admin 2019. október 9., szerda 19:39
Marco Rossi hangsúlyozta, benne van, hogy csapata kikap a csütörtöki Eb-selejtezőn, de kiemelte, ha ez be is következik, korántsem mindegy, miként.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. október 9., szerda 19:39

A világbajnoki ezüstérmes lesz az ellenfelünk, amely nyolcadik a világranglistán, míg a magyar csapat az ötvenedik. Hazai pályán ennek ellenére sikerült meglepni őket márciusban, de korántsem biztos, hogy ez ismét összejön. Ha ki is kapunk, annak módját mi választhatjuk meg, nekünk a saját játékunkra kell koncentrálni – fogalmazott az olasz szakvezető.

Rossi szerint a meccs képét alapvetően határozza majd meg, hogy a magyar válogatott meg tudja-e tartani a labdát, mert ha nem, akkor védekezésre kényszerül majd, ellenkező esetben viszont csapata képes lesz a támadásvezetésre, amellyel problémát is okozhat az esélyesebb ellenfélnek.

Nehéz helyzetben vagyunk, sok játékosunk hiányzik sérülés vagy eltiltás miatt, négy futballistára nem számíthatok azok közül, akik pályára léptek a márciusi bravúros győzelem alkalmával, ebből három középpályás – utalt arra Rossi, hogy az eltiltott védő, Baráth Botond mellett a sárga lapjai miatt hiányzó Nagy Ádámra, továbbá a sérült Pátkai Mátéra és Szoboszlai Dominikre sem számíthat.

A szakember úgy vélte, szervezettséggel, önbizalommal és kellő motivációval pótolhatóak a hiányzók, de hogy ez sikerül-e, csak csütörtökön a pályán derül ki.

Természetesen ők az esélyesei a holnapi mérkőzésnek, de ahogy azt már korábban is elmondtam, ezúttal sem feltett kézzel fogunk kimenni a pályára, mindent meg fogunk tenni azért, hogy most is győztesen is jöhessünk le onnan a lefújáskor.

Az pedig a minimum elvárásom, hogy még ha esetleg ki is kapunk, akkor azt úgy tegyük, hogy én is, de főként a szurkolók büszkék lehessenek a mutatott játékra és a csapat küzdeni akarására - tette hozzá Rossi.

Olyan bátran kell játszani, mint Budapesten. Fontos, hogy agresszíven védekezzünk, hasonló lesz a taktikánk, de nem lesz könnyű dolgunk, mert fantasztikus játékosai vannak a horvátoknak – fogalmazott Gulácsi Péter, aki szerint a jó védekezés mellett kulcsfontosságú lesz, hogy a néhány lehetőséget viszont kíméletlenül ki kell használnia a csapatnak.


Fotó: www.twitter.com/mlszhivatalos

Az RB Leipzig kapusa kifejtette, húszévesen a legjobb csapat ellen akart játszani, ma viszont már semmi nem érdekli, csak a győzelem, teljesen mindegy számára, hogy egyszer, vagy tízszer kell ehhez védenie.

Itt pontokról és kijutásról van szó – jelentette ki a Bundesliga legjobb hálóőrének választott Gulácsi, aki hozzátette, nem aggódik a hiányzók miatt, mert előtte tapasztalt védők játszanak majd, akik régóta a nemzeti együttes tagjai.

A bravúrhoz közel tökéletes teljesítmény kell – fűzte hozzá.

Az Eb-selejtezőcsoportjában harmadik helyen álló magyar válogatott csütörtökön 20.45-től a vb-ezüstérmes horvátok vendége lesz a spliti Poljud Stadionban. A nemzeti együttes hátránya egy pont az éllovas riválissal szemben, míg Szlovákia jobb egymás elleni eredményével előzi meg. Az ötösből - melynek még Wales és a sereghajtó Azerbajdzsán tagja - az első kettő jut ki a 12 ország egy-egy városában, köztük Budapesten sorra kerülő kontinensviadalra. A novemberre elkészülő Puskás Arénában három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek majd. (MTI/mlsz.hu)

Olvastad már?
Válogatott: Szavazd meg Rossi Horvátország elleni kezdőcsapatát!
Csütörtökön este a Poljud Stadionban, Eb-selejtezőn lép pályára a magyar válogatott Horvátorsázg ellen. Lépj öt percre Marco Rossi szövetségi kapitány helyébe és szavazd meg a kezdőcsapatot!
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz