Piros mezben játszunk a belgák ellen

Mi vagyunk a „hazai” csapat.
Privacsek András 2016. június 26., vasárnap 8:27
Mi vagyunk a „hazai” csapat.
Szerző: Privacsek András 2016. június 26., vasárnap 8:27

A ma este 21 órakor kezdődő Belgium elleni nyolcaddöntőben a mieink lesznek a „hazai” csapat, ami azt jelenti, hogy piros szerelésben lépünk pályára. Ez a színösszeállítás a portugálok ellen egyszer már bejött, hisze az Eb legjobb meccsét játszottuk. Igaz az első két mérkőzésen fehér felsőben voltunk sikeresek.

Címkék: #EB2016 #Belgium
Neked ajánljuk
Átigazolások
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Tovább az összes átigazoláshoz