Fotó: mlsz.hu

Magyar válogatott: Hiába a gólok, a támadó nem "jelentkezett be" a csapatba, inkább időt kért

Kalmár Zsolt szerint még nem tudna olyan teljesítményt nyújtani, amilyet Marco Rossi elvár tőle, ezért nem is számít a válogatott meghívóra.
Budai László 2022. szeptember 13., kedd 8:29
Fotó: mlsz.hu
Kalmár Zsolt szerint még nem tudna olyan teljesítményt nyújtani, amilyet Marco Rossi elvár tőle, ezért nem is számít a válogatott meghívóra.
Szerző: Budai László 2022. szeptember 13., kedd 8:29

Kalmár Zsolt súlyos sérülése után július 31-én végre visszatérhetett pályára, és bár azóta volt egy kisebb bokaproblémája is, nem kellett sokat várni arra, hogy eredményesen segítse csapatát, a DAC-ot. A 27 éves támadó az elmúlt hetekben hét bajnokin játszott, ebből kétszer kezdett, de már szerzett két gólt, a legutóbbit a mögöttünk hagyott hétvégén, amely a 100. szlovák bajnokija volt.

Kalmár ennek ellenére nem "jelentkezett be" a nemzeti csapatba, sőt, amikor az esetleges meghívóról kérdezték, őszintén elmondta: szerinte még nincs válogatott formában.

- Úgy érzem, nem fogok meghívót kapni, hiszen nem játszottam olyan sok meccset, volt egy bokasérülésem is, az is két hétre kivett, három meccsen nem tudtam pályára lépni miatta.

Nem vagyok még 100 százalékos szinten, hogy a válogatottban olyan teljesítményt nyújtsak, amit a szövetségi kapitány elvár.

- A legfontosabb, hogy most lesz két és fél hét szünetem, sokat kell dolgoznom ebben, és remélem, novemberben már olyan formában leszek, hogy a meghívó is érkezhessen.

Marco Rossi szerdán 14.00-tól hirdet keretet a hátralévő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre, a németek és az olaszok elleni összecsapásra.

Olvastad már?
Dárdai: “Csak a pénzért nem megyek sehova” - a Herthától kapott “jackpotról” is beszélt
Dárdai Pált egyelőre nem találta meg olyan telefonhívás, amely megmozgatta volna, így nem is érzi jelenleg azt a motivációt, hogy edző legyen.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Fradi
Távozhat a szélső
Sajtóhírek szerint a belga élvonalban szereplő KV Mechelen kölcsönvenné a Ferencváros mellőzött játékosát, Aleksandar Cirkovicot.
Légiósok
Az utolsó Dárdai is veszélyben?
Elvesszítheti helyét a Herthánál a magyar válogatott Dárdai Márton - állítja az egyik nagy berlini lap, amely az okokat is kifejti.
Ferencváros
Fejlemények Abu Fani ügyében
Egy izraeli portál szerint a Fradi kész kompromisszumot kötni Mohammed Abu Fani árát illetően, a középpályásért pedig új országból érdeklődnek.
Tovább az összes átigazoláshoz