Lovrencsics játéka is kérdéses

Kádár Tamás mellett Lovrencsics Gergő játéka is kérdéses az osztrákok elleni nyitómeccsen.
Szerkesztő 2016. június 13., hétfő 10:05
Kádár Tamás mellett Lovrencsics Gergő játéka is kérdéses az osztrákok elleni nyitómeccsen.
Szerző: Szerkesztő 2016. június 13., hétfő 10:05

A magyar válogatott hétfőn délelőtt elutazott Bordeaux-ba, az első Európa-bajnoki mérkőzése helyszínére. A megérkezést követően a találkozó helyszínén edz a csapat 16.30 órakor, de délután nemcsak a szakmai stábnak lesz dolga, hanem az orvosi csapatnak is, ugyanis két játékosunk is kisebb sérüléssel bajlódik: az MLSZ tájékoztatása szerint Lovrencsics Gergő és Kádár Tamás egyaránt a vasárnapi edzésen kapott rúgást a lábára. A két játékos állapotáról a hétfői vizsgálatokat követően kaphat képet Bernd Storck szövetségi kapitány.

Honlapunk úgy tudja, az első vizsgálatok alapján a védő sérülése nem tűnik súlyosnak, van esély a játékára.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz