"Jelöltem sincs a kapitányi posztra, mert ez nem fontos kérdés" - az MLSZ ex-elnöke szerint mással kellene foglalkozni

Dr. Bozóky Imre hét éven át irányította az MLSZ-t, a korábbi elnök szerint nem fontos a kapitány személye, kétévenkénti programváltással pedig lehetetlen futballt csinálni.
Mokány Lajos 2017. október 28., szombat 9:47
Dr. Bozóky Imre hét éven át irányította az MLSZ-t, a korábbi elnök szerint nem fontos a kapitány személye, kétévenkénti programváltással pedig lehetetlen futballt csinálni.
Szerző: Mokány Lajos 2017. október 28., szombat 9:47

Sokan elmondták már a véleményüket a magyar futball és válogatott körüli változások kapcsán. Megtette ezt Dr. Bozóky Imre is, aki 1999 és 2006 között volt a szövetség elnöke. A sportvezető a kesport.hu-nak azt emelte ki, nem a kapitány személyével kellene elsősorban foglalkozni.
- Olvasható volt, hogy sikerült megszereznünk a harmadik helyet a csoportban, de azok az eredmények, amit elért a csapat a meccseken, azt lehangolónak nevezném. Kiemelném, hogy a második és a harmadik helyezett között óriási pontkülönbség a csoportunkban sem szívderítő.

Bozóky szerint nagy hiba, hogy egyetlen programot sem vittünk végig az évek során.
- Az első számú problémám az volt, hogy a sportigazgatói posztot és a szövetségi kapitányi posztot összemostuk, pedig nem lehet egyet csinálni a kettőből. A szakmai igazgatói posztnak az lenne a feladata, hogy a hazai futball arca, meghatározó grémiuma legyen. Annak idején elindult 2002-ben a Bozsik-program, azt csinálta Mezey doktor, a kormányváltás után a program megfeneklett, pedig a program során először kiválasztott játékosok alkották az ifi vb bronzérmes csapatot később. A Kisteleki-érában vita ment arról, egyáltalán legyen-e program. Majd a mostani elnökség alatt volt egy Kovács Ferenc-féle szakmai elképzelés, aztán jött a Storck-féle, de egyik sem ment végig. Most jön majd valaki, nem tudjuk ki, megint új program indul, pedig nem lehet kétévente újat indítani. A franciak a 98-as vb előtt hosszú 8-10 éves programot csináltak végig, így jutottak a csúcsra, de említhetném a belgákat is.

A volt MLSZ-elnök szerint a kapitánykérdés mellékes.
- A szövetségi kapitányi poszt mindig olyan kérdés, amit az ország az egyik legfontosabb kérdésnek gondol, pedig nem az. Éppen ezért nincs is jelöltem, mert ennél fontosabb kérdések akadnak. Nem fog megoldódni semmilyen probléma a kapitány kinevezésével, hiába gondolkodnak sokan így.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz