Ha bő másfél éve Gera Zoli nem kér fel, hogy segítsd a munkáját az U21-es válogatottnál, akkor most mit csinálnál?

– Ha Zoli nem „hagyatja abba” velem a focit, akkor valószínűleg még Csákváron játszanék az NB II-ben – kezdte Sándor György, az U21-es válogatott másodedzője a csakfoci.hu-nak. – Persze, abban az esetben, ha időközben nem szorultam volna partvonalra, de mivel nem lefelé lógtam ki, nagy eséllyel még számítanának rám. Azonban nem bántam meg a döntésemet, hiszen mindig arra készültem, hogy egyszer majd edző leszek és fiatalokkal foglalkozhatok.

Mennyire lepett meg a felkérés?

– Nagyon. Sokan azt hitték, hogy Zolival régóta barátok vagyunk, ezért hívott engem. Pedig nem, szinte semmilyen kapcsolat nem volt köztünk. Gyakorlatilag az MLSZ edzőképző tanfolyama volt az első ilyen, amire mindketten jártunk és ennek során én lettem megbízva Sisa tanár úr ajándékának a beszerzésével. Azt hittem, Zoli ezzel kapcsolatban keres. Először fel sem fogtam, hogy mit szeretne. Három napig gondolkodtam, kikértem több edző, köztük édesapám véleményét, beszéltem barátokkal, volt csapattársaimmal, a feleségemmel. Legbelül azonban tudtam, hogy elfogadom a felkérést, csak megerősítést akartam kapni. Ennek ellenére nem volt könnyű döntés, hiszen hatéves koromtól fociztam és a mi családunkban minden a futball körül forog.

Voltak olyanok, akik le akartak beszélni, mondván ez nem mindennapi tevékenységet jelent, mint egy klubcsapatnál dolgozni. Édesapám viszont azt mondta, hogy minden edző arra vágyik, hogy a szövetségben dolgozzon.

Milyen előnye, illetve hátránya van annak, hogy pályakezdő edzői stáb irányítja az U21-es válogatottat?

– Az biztosan nem előny, hogy meccshiánnyal küzdünk, nincs mögöttünk komoly tapasztalat edzőként. Elkezdtük keresni az utunkat, próbálgattuk a játékosokat, a játékrendszereket. Mi is sokat tanultunk ebben a pár hónapban, például azt, hogy a mérkőzések előtt rendelkezésünkre álló 3-4 napot, hogy lehet a legcélszerűbben felhasználni a csapat felkészítésére. Zolinak hihetetlen presztízse van a játékosok előtt, felnéznek rá a srácok, ha ő felemeli a hangját mindenki összerezdül. Előny, hogy korban közel állunk a játékosokhoz, én például sokukkal még játszottam. Mivel nem rég hagytuk abba a futballt, otthonosan mozgunk az öltözői életben, érezzük annak minden rezdülését, könnyebben beazonosítjuk a játékosok személyiségét, a karakterüket.

A felnőtt válogatottnál Cosimo Inguscio és Marco Rossi tökéletesen kiegészítik egymást, az egyik a víz, a másik a tűz. A ti stábotokat milyen karakterű edzők alkotják?

–  Mi Zolival hasonló vérmérsékletűek vagyunk, talán ezért is választott engem. Vanczák Vili a legvehemensebb, ő mindig 100 fokon ég, persze nem úgy, mint Rossi, hiszen temperamentumban nem tudod felvenni a versenyt egy olasz emberrel. Nagyon jól kiegészítjük egymást, Zoli abszolút stábban gondolkodik, kikéri a véleményünket, adott esetben meg is lehet őt győzni.

Nemcsak az a feladatunk, hogy kirakjuk a bójákat és egyébként meg azt sem tudjuk, hogy milyen munka folyik.

– Jól elkülöníthető feladatköreink vannak, Vili felel például a pontrúgásokért és felügyeli a védekezésünket, én a középpályát, a taktikai variációk betartását figyelem, Zoli pedig a főnök, aki kitalálja a taktikát, a hadrendet, de ezeket is megvitatja velünk, a végső döntés azonban az övé.

A keretkialakítás, hogy zajlik majd, egy 50-es listáról húzogatják a játékosokat jobbra és balra?

– Nálunk nincs 40-50 azonos képességű játékos, mint mondjuk a németeknél vagy a hollandoknál, így kisebb a merítési lehetőség.  A keretkialakításban rajtunk hármunkon kívül részt vesz majd Végh Zoli kapusedző és Gáspár László erőnléti edző is. Már volt egy értekezletünk, ahol Zoli elmondta azt a bő keretet, amelyben gondolkodik, azt kell majd szűkítenünk az összetartást megelőzően majd pedig tíz nappal az első Eb-meccsünk előtt. Bízunk benne, hogy nem lesz formahanyatlás, sérülés, a koronavírus sem szól majd közbe, és a legerősebb kerettel vághatunk neki az Európa-bajnokságnak.

Mennyire tehetséges a kezeitek alatt szereplő játékosgarnitúra?

– Határozottan mondom, hogy van bennük potenciál. Edzőként már megtanultam, hogy nem ígérgetünk, de biztos vagyok benne, hogy többen elérik majd a felnőtt válogatottságot. Vagány srácokról van szó, kellő flúggal, nem bonyolítják túl a dolgokat, ezért nem is nyomja őket össze a teher.

– Biztos vagyok benne, hogy az Eb-n kapnak egy akkora adrenalinfröccsöt, hogy kihozzák magukból a maximumot. Azt nagyon sajnálom, hogy valószínűleg nézők nem lehetnek majd a stadionokban, de biztos vagyok benne, érezni fogjuk így is a szurkolók szeretetét. A csoportunk enyhén szólva sem könnyű, de természetesen azért dolgozunk, hogy meglepetéseket okozzunk. Megvan az elképzelés, hogy milyen taktika vezethet sikerre a németek, a románok és a hollandok ellen. Remélem, eltaláljuk…Varázsolni nem tudunk, de formát igazítani, taktikát kidolgozni igen. Nekünk a játéktudás mellett a személyiségjegyeket és a mentális felkészültséget is néznünk kell.  Előfordulhat például, hogy valaki a képességei alapján ide való, de ha a személyisége nem olyan, ami előre vinné a társaságot, akkor nem fogjuk behívni, hiszen nekünk csapatemberekre van szükségünk.

Amikor azt mondod, hogy kellő flúggal rendelkeznek és nem bonyolítják túl a dolgokat, mire gondolsz pontosan?

– Ha hibáznak, akkor a hiba súlya nem nyomja agyon őket. Persze érzik a dolog súlyát, jobban odafigyelnek utána, hogy többször ne kövessék el, de nem lesznek tőle görcsösek. Mondjuk egy olyan nagy torna, mint az Eb, annak fontossága inkább tüzeli, ösztönzi őket.

Veled megesett az a furcsa helyzet, hogy U21-es edzőként, előbb működtél közre egy felnőtt válogatott tétmeccsen, mint a saját csapatodnál. Hogy élted át a kispadról a szerbek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzést?

– Sajnos az A-válogatott szakmai stábjának minden olasz tagja pozitív koronavírus-tesztet produkált, így Gera Zoli meccselt, én pedig segítettem neki. Óriási élmény volt testközelből látni, hogy milyen profi módon végezte mindenki a dolgát a nehézségek ellenére is. Rossi mester a mérkőzés előtt online egyszerűen és érthetően elmondta, hogy a különböző játékhelyzetekben kinek mi a feladata.

Testközelből tapasztaltam, hogy ez egy már felépített rendszer, amiben mindenki tudja a dolgát és ami akkor is működik, ha a vezetője nincs jelen, csak távoktatásban adja át a „tananyagot”.

– A 90 perc során folyamatos telefonösszeköttetésben voltam a szövetségi kapitánnyal és a segítőivel. Nekem adták az instrukciókat, amit továbbítottam Zolinak vagy éppen a játékosoknak. Némi nehézséget okozott, hogy a televíziós közvetítés 4-5 másodperccel el volt csúszva a valódi történésekhez képest, ezért előfordult, hogy egy-egy helyzet, amire Rossi mester reagált volna, a valóságban már befejeződött. Némileg megerőltető volt, a meccs végére lerobbant a fejem a helyéről, de egy óriási élményt is adott egyben, hogy ott lehettem és segíthettem a felnőtt válogatottat.

Ami nem egy idegen közeg számodra, hiszen játékosként kilenc alkalommal szerepelhettél a válogatottban. Van benned hiányérzet vagy teljesnek érzed a labdarúgó-pályafutásodat?

– Ma már sokkal jobban értékelem azt a kilenc válogatottságot, mint tettem azt játékosként.  Akkor ezt nem fogtam fel, pedig óriási dolog képviselni Magyarországot, foggal-körömmel kellett volna érte küzdenem. Előfordult olyan, hogy a klubedzőm azt mondta, ha elmegyek a két válogatott mérkőzésre és esetleg nem játszom, akkor kiesek a munkából és nem tudja garantálni, hogy a klubomban legközelebb kezdő leszek.

Elkezdtem ezen gondolkodni, megfordult a fejemben, hogy nem megyek a válogatotthoz, a szövetségi kapitánytól pedig mindenáron meg akartam tudni, hogy játszom-e vagy sem. Ehelyett azt kellett volna válaszolnom, hogy mindent megteszek azért, hogy beverekedjem magam a válogatottba, majd pedig azért, hogy kihagyhatatlan legyek a Videotonból.

– Szerencsére azonban jól jöttem ki a szituációból, mivel mindkét válogatott meccsen játszottam és utána a Vidiben is. Ettől függetlenül azonban nem álltam megfelelően a kérdéshez.

Fotó: MTI

Játékosként komoly edzőkkel dolgoztál együtt. Ki volt rád a legnagyobb hatással?

– Mezey Gyuri bá’-nál kerültem be a felnőtt fociba Újpesten. Ő egy edzőlegenda, felkészültsége, kiállása, személyisége miatt mindenki felnézett rá.  Egy régivágású edzőről beszélünk, aki mindig nagy távolságot tartott a játékosaival szemben, ezzel is megőrizve titokzatosságát. A mostani edzőgeneráció tagjai már sokkal nyitottabbak, emberileg is közvetlenebbek a játékosaikkal. Nálam Paulo Sousa és Joan Carrillo a csúcs szakmailag és emberileg, rájuk mindig lehetett számítani a pályán és azon kívül is. Rajtuk kívül azonban meg kell említenem Pintér Attilát, aki taktikailag szintén kiemelkedő, míg Mészöly Gézának leginkább a pedagógiai érzékét emelném ki.

Klubszinten van két magyar bajnoki címed, kipróbálhattad magad légiósként. Volt ebben több?

–  Ha tudatosabb lettem volna fiatalon, ha tudom, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy versenyképesebb legyek nemzetközi szinten, akkor biztosan többet is kihozhattam volna a pályafutásomból. 

23 évesen megkaptam a lehetőséget, kikerültem Angliába a Plymouthoz, de nem voltam oda elég és jöhettem haza. Mentálisan nem voltam erős és játékosként soha nem tartottam például fontosnak a konditermi, erőnléti edzéseket.

– Ott viszont 85 kilós játékosok szaladgáltak körülöttem, akik hozzám hasonlóan szintén tudtak futballozni, ráadásul még erősek is voltak. Nekem a 74 kilómmal nem nagyon volt esélyem velük szemben. A mai fejemmel már egész biztosan másképp csinálnám.

Később az NB I és a Videoton meghatározó játékosa lettél. Ezek szerint későn érő típus vagy?

– Igen, egyértelműen. Itthon felfelé lógtam ki, de még a Vidinél sem voltam kész játékos. Amikor jött Sousa, akkor tanultam meg focizni.

Ültünk Nikoliccsal az öltözőben és azt kérdeztük egymástól, hogy eddig mi mit csináltunk? Valószínűleg összevissza futkároztunk. Sousa megtanított futballozni, pozícióban helyezkedni, labdát átvenni, egy konkrét stílusnak megfelelően játszani. Furcsa felismerés volt ez 26-27 évesen.

– Nekem szükségem lett volna olyan edzőre korábban is, aki megtanít arra, hogyan legyek profi. Édesapám sokat foglalkozott velem, de az nem olyan, mint amikor a klubnál nap mint nap sulykolják beléd a futball legalapvetőbb sajátosságait. Edzőként azt is a feladatomnak érzem, hogy az én játékosaim a pályafutásuk végén majd ne tudják ugyanezt elmondani, amit most én. Tudom, hogy nekem mi maradt ki, mire nem figyeltem tizenévesen vagy huszonévesen, ezt mind mind szeretném átadni a mostani fiataloknak.

Az egykori magyar csapataid a Puskás Akadémia kivételével nem éppen a legszebb időszakukat élik. A Csákvár az NB II-ben, az Újpest az NB I-ben küzd a kiesés ellen, az ETO a másodosztályban vegetál a Vidi pedig lassan a dobogóról is lecsúszik. Melyik volt klubodat sajnálod leginkább?

–  Nem vagyok szurkoló, ezért racionálisabban élem meg mindezt, persze figyelem a korábbi csapataimat és szeretném, ha múltjukhoz méltóan szerepelnének. A Csákvár a Puskás Akadémiával folytat szakmai együttműködést, ott nem feltétlenül az eredmény a legfontosabb, hanem az, hogy a fiatalok megkapják a lehetőséget, emellett jó lenne, ha bennmaradna az együttes az NB II-ben. Újpesten évek óta nem klappol valami, ez a szereplés méltatlan a klub tradícióihoz.  Ugyanez elmondható az ETO-ról is, a Vidi pedig most hullámvölgybe került. Amikor ott játszottam, akkor is volt egy gyenge szezonunk, amikor a negyedik helyen végeztünk. Az biztos, hogy a Vidi mellett az Újpestnek és az ETO-nak is Magyarország topklubjai közé kellene tartoznia.

PRIVACSEK ANDRÁS