Eldőlt: Szélesi távozik a válogatottól és az MLSZ-től is

Marco Rossi új stábjában nem jutott hely a korábbi megbízott szövetségi kapitánynak, aki Storck és Leekens mellett is dolgozott és aki "új kihívások elé néz".
Dudás Gábor 2018. július 20., péntek 11:31
Marco Rossi új stábjában nem jutott hely a korábbi megbízott szövetségi kapitánynak, aki Storck és Leekens mellett is dolgozott és aki "új kihívások elé néz".
Szerző: Dudás Gábor 2018. július 20., péntek 11:31

Szélesi Zoltán vezette tavaly megbízott szövetségi kapitányként a válogatottat (első mérkőzésén, 2017. november 9-én 2-1-es vereséget szenvedett a nemzeti csapat Luxemburgtól, öt nappal később aztán 1-0-ra verte már itthon a vb-résztvevő Costa Ricát), ott volt a 2016-os Eb-n, Franciaországban a mieink kispadján, Bernd Storck segítőjeként, U17-es csapatával pedig 2017-ben pedig Eb-negyeddöntőbe jutott.

A felnőtt válogatottnál legutóbb Georges Leekens munkáját is ő segítette, de Marco Rossi és stábjának érkezésével az ő ideje is lejárt a nemzeti csapatnál. Sőt, a fiatal tréner távozik az MLSZ-től is és elmondása szerint új kihívások elé néz - derül ki az mlsz.hu pénteki bejelentéséből.

- Az elmúlt három esztendőben tartalmas időszakot töltöttem a Magyar Labdarúgó Szövetségnél – nyilatkozta Szélesi. – 2015 őszén kijutottunk a franciaországi kontinensviadalra, ahol csoportgyőztesként végeztünk, sokaknak szerezve örömöt. Ezt követően egy sikertelenebb időszak következett a felnőttcsapat számára, amelynek végén megbízott a szövetségi kapitányi teendőkkel az MLSZ vezetése.

Fájó volt a luxemburgi vereség, de a vb-résztvevő Costa Rica legyőzését komoly sikernek tartom, és büszke vagyok arra, hogy a nemzeti csapatot vezethettem.

Egy fiatal, pályakezdő edző számára a legfontosabb a tanulás, a tapasztalat. Úgy érzem, nagyon sokat fejlődtem az elmúlt időszakban, hálás vagyok minden edzőkollégának, akivel együtt dolgozhattam, és örülök, hogy ezzel párhuzamosan elvégezhettem a pro-licencet. Szintén hálás vagyok az MLSZ vezérkarának, hiszen a játékospályafutásom lezárta után azonnal megadták nekem a lehetőséget, hogy szövetségi edzőként dolgozhassak - tette hozzá.

A korábbi német és francia légiós a jövőjével kapcsolatban elmondta, Marco Rossi, az új szövetségi kapitány lényegében azzal a stábbal képzeli el a munkáját, amellyel korábban sikeresen együtt dolgozott.

Teljes mértékben elfogadom ezt a döntést, annál is inkább, mert magam is vágyom az új kihívásokra: szeretném az elmúlt időszakban szerzett tapasztalatokat más helyzetekben, akár egy felnőttcsapat vezetőjeként kamatoztatni.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz