Az UEFA 2018 őszén új sorozatot indít az európai válogatottak számára Nemzetek Ligája elnevezéssel. Az új sorozat célja, hogy tovább erősítse és kiegyensúlyozottabbá tegye a nemzeti válogatottak méltán népszerű versengését.

A sorozat hivatalos bejelentését követő nyilatkozatában az UEFA versenyigazgatója és főtitkár-helyettese, Giorgio Marchetti kiemelte az előkészítés magas színvonalát.

– Csányi Sándor vezetésével a nemzeti csapatok versenybizottságának közbenjárása, és javaslatai kiemelkedően fontosak voltak, hiszen így állhatott össze a Nemzetek Ligája lebonyolításának végleges, a végrehajtó bizottság által is elfogadott változata – fogalmazott Marchetti.

– Mindenki számára ismert az UEFA klubesemények: a férfi és a női BL, az EL és a Szuperkupa-döntő évtizedek óta növekvő nemzetközi presztízse, hiszen ezekről a sorozatokról minden szakember és szurkoló szuperlatívuszokban beszél – tette hozzá Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a döntést követően a szövetség hivatalos honlapjának. – A bizottságunk célja az volt, hogy az új versenyforma segítségével növeljük a válogatott csapatok versengésének jelentőségét, és így a korábbiaknál nagyobb legyen a valódi téttel bíró mérkőzések száma. Az új rendszernek köszönhetően a Nemzetek Ligájában gyakorlatilag nem lesz tét nélküli összecsapás, és minden évben – ezentúl tehát a páratlanokban is – győzteseket avathat az UEFA. Méghozzá nemcsak a legnagyobb országok között, hanem például a D-ligában, a kisebb nemzetek csapatai között is.

Mint Csányi Sándor elmondta, nem volt egyszerű feladat az új lebonyolítási rendszer kialakítása, ám a bizottsági egyeztetés és közös gondolkodás olyan javaslatot eredményezett, amelyet egyhangúlag támogatott az UEFA vezérkara.

– A nemzetközi versenynaptár behatárolta a bizottság mozgásterét a munka során, ezzel együtt olyan megoldás született, amely tekintettel van a FIFA-játéknapokra, ugyanakkor nagyobb lehetőséghez juttatja a nemzeti válogatottakat. Biztos vagyok benne, hogy a Nemzetek Ligája lendületet ad a válogatott mérkőzéseknek, és nagyhatalmak mellett olyan országokra is ráirányítja a figyelmet, amelyek eddig kiestek az érdeklődés központjából. Abban bízom, hogy a magyar válogatott is kihasználja a versenysorozat lehetőségeit, és ezzel is közelebb kerül céljai eléréséhez – zárta megszólalását Csányi Sándor.