Csányi: "Ha kijutunk a vb-re, ha nem, Storck marad" - inkorrektnek tartja Dárdai kijelentését

Nem szereti a gyáva játékot, inkább a 10-2, mint az 1-0.
admin 2016. július 16., szombat 19:17
Nem szereti a gyáva játékot, inkább a 10-2, mint az 1-0.
Szerző: admin 2016. július 16., szombat 19:17

 

Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor hosszabb interjút adott az M4 Sportnak, amelyben a válogatott Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményét értékelte.

A válogatott játékáról:

Nekem ez a 4-0 is jobb, mintha 1-0 lett volna, és nem próbáltunk volna meg egyenlíteni. Én amit értékeltem a magyar válogatott játékába, mind a négy meccsen, hogy nem úgy mentünk ki a pályára, hogy esélytelenek vagyunk, hanem próbáltuk mi irányítani a játékot, és ez a legtöbb esetben sikerült is. Logikus döntés volt, hogy ahogy haladtunk a meccs vége felé a belgák ellen, megpróbáltunk egyenlíteni, még ha azzal is járt ez a kísérlet, hogy több gólt kaptunk. Nem akarok Dárdai Pállal szakmailag vitatkozni, nekem a 10-2 is jobb eredmény lett volna, mint az 1-0. Nem szeretem a gyáva játékot.

A magyar szurkolókról:

Megragadnám az alkalmat, hogy én is köszönetet mondjak a szurkolóknak, mert tényleg fantasztikus hangulatot varázsoltak a városokban, a stadionokban, ahol játszott a csapat. Közhely, de jelentős szerepük van abban a sikerben, amit a magyar válogatott elért. Mi megpróbáljuk ezt továbbvinni. Az MLSZ főtitkára írt egy ajánlást a kluboknak arról, hogy hogyan adjunk kedvezményt a szurkolóknak, és hogy próbáljuk meg őket behozni a stadionba. Komfortosabb megoldásokat is javasoltunk a beléptetésnél. Azoknak a szurkolók, akiknek van éves bérlete vagy járnak klubmeccsekre, azok kedvezményt fognak kapni a válogatott meccseire is, amely elérheti a jegy árának a 25 százalékát is. A kluboknak az elsődleges feladata, hogy ezt a hangulatot kihasználva becsalogassák a szurkolókat a stadionba, de ott jó színvonalú meccseket is kell látni - ez pedig az edzők feladata. Storck magasra tette a lécet a magyar edzők számára, hiszen kiderült, hogy olyan játékosok is megállják a helyüket a válogatottban, akik itthon alig jutottak szóhoz.

Dárdai kijelentéséről, Storck jövőjéről:

Elhangzott olyan megközelítés, hogy nem ér semmit az Európa-bajnokságon elért siker, hogyha nem jutunk ki a világbajnokságra. Én ezt abszolút inkorrektnek tartom, mivel ez a siker egy komoly lépcsőfok a magyar futball történelmében. Nagyon jó lenne, hogyha ezt követné egy világbajnoki részvétel, de nagyon nehéz csoportba kerültünk. Bízom benne, hogy egy-két svájci játékos koszovói lesz addigra, persze ez nem túl korrekt kijelentés. Inkább bízom Storck Úr munkájában. Ha kijutunk a világbajnokságra, ha nem, ő marad a szövetségi kapitány és a sportigazgató, legyen bármilyen eredmény a selejtezőben, emiatt nem kell aggódnia.

Átigazolások
Újpest
Lemaradtak egy csatárról
A KVC Westerlo 24 éves csatára, Kyan Vaesen végül nem az Újpestet, hanem a szintén belga első osztályú OH Leuvent választotta.
MTK
EL-csapattól jött középpályás
A kék-fehérek hivatalos honlapjukon jelentették be, hogy kölcsönvették az Európa Ligában szereplő Viktoria Plzen szlovén válogatott védekező középpályását, Adrian Zeljkovicot. 
Fradi
Pesic kell a DAC-nak?
Egy kisebb szlovák X-oldalon megjelent, hogy Aleksandar Pesicet vinné a DAC. Az Üllői129 úgy tudja, ennek a híre nem jutott el a Fradihoz, mégha egy ilyen szándékot nem is bánna a klub.
Tovább az összes átigazoláshoz