Mint ismeretes, a magyar válogatott a Törökország elleni 2-0-s szerdai sikerével egyrészt megszerezte első győzelmét a sorozatban a Puskás Arénában, ráadásul az oroszok szerbiai vereségének is köszönhetően megnyerte csoportját a Nemzetek Ligája B-divíziójában, így a következő kiírásban már Európa legjobb 16 csapata között szerepelhet az A-ligában (azok után, hogy két éve még a C-divízióba kaptunk besorolást, majd az NL átalakítása miatt kerültünk fel a B-be).

A mieink ezzel a Nemzetek Ligája 20. helyén végeztek hivatalosan, valamennyi divíziót figyelembe véve. Ami egyben azt is jelenti, hogy

Magyarország nagyot lépett afelé, hogy pótselejtezőt is játszhasson a 2022-es világbajnoki részvételért – akkor is, ha nem végez a december 7-én kisorsolásra kerülő selejtezőcsoportjának első két helyén.

Ha a harmadik kalapos (lásd lejjebb!) magyar csapat – a papírformának megfelelően – a harmadik lesz a csoportjában, akkor lehet vb-pótselejtezős, ha a Nemzetek Ligájában előttünk végzett csoportgyőztesek (azaz Franciaország, Belgium, Olaszország, Spanyolország, Wales, Ausztria és Csehország) közül maximum egy nem végez eleve kijutást, illetve pótselejtezőt érő pozícióban a csoportjában. A vb-pótselejtezőkön egyébként összesen 12 csapat vesz majd részt, de csak 3 jut ki közülük Katarba.

 

Sőt, a várakozásokat felülmúló NL-szereplésünk és az A-ligába jutásunk nagy valószínűséggel azt is eldöntötte, hogy a válogatott a 2024-es Eb-részvételért is pótselejtezőt játszhat majd – lásd az elitben szerepelt Izland példáját az idei kiírásban.

Véglegesek az európai vb-selejtezők kalapjai

De visszatérve a 2022-es katari vb selejtezőihez: a Nemzetek Ligája lezárultával kialakultak véglegesen is a kalapok a december 7-i sorsolást megelőzően.

Az Eb-résztvevő magyar nemzeti csapat a harmadik kalapba kapott beosztást, azaz az már eldőlt, hogy Oroszország, Írország, Csehország, Norvégia, Észak-Írország, Izland, Skócia, Görögország és Finnország nem lehet majd az ellenfelünk.


1. kalap: Belgium, Franciaország, Anglia, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Horvátország, Dánia, Németország, Hollandia

2. kalap: Svájc, Wales, Lengyelország, Svédország, Ausztria, Ukrajna, Szerbia, Törökország, Szlovákia, Románia

3. kalap: Oroszország, MAGYARORSZÁG, Írország, Csehország, Norvégia, Észak-Írország, Izland, Skócia, Görögország, Finnország

4. kalap: Bosznia-Herzegovina, Szlovénia, Montenegro, Észak-Macedónia, Albánia, Bulgária, Izrael, Fehéroroszország, Grúzia, Luxemburg

5. kalap: Örményország, Ciprus, Feröer-szigetek, Azerbajdzsán, Észtország, Kazahsztán, Koszovó, Litvánia, Lettország, Andorra

6. kalap: Málta, Moldova, Liechtenstein, Gibraltár, San Marino

Gera: “Semmit nem tettem, csak itt voltam” – a török kapitány szerint fizikálisan és mentálisan is jobbak voltunk