Magyar Kupa: óriási meglepetés, NB III-as csapat is lesz az elődöntőben

A Budafok idegenben nyert 2-0-ra, így kiejtette a Sopront. A Mezőkövesd hétgólos meccset játszott a Szolnokkal.
Budai László 2017. április 5., szerda 16:46
A Budafok idegenben nyert 2-0-ra, így kiejtette a Sopront. A Mezőkövesd hétgólos meccset játszott a Szolnokkal.
Szerző: Budai László 2017. április 5., szerda 16:46

Izgalmas mérkőzéseket hoztak a Magyar Kupa negyeddöntőinek ma koraesti visszavágói.

A legnagyobb meglepetést az NB III-as Budafok szerezte, amely bár 2-1-es hátrányból látogatott a Sopron elleni idegenbeli összecsapásra, egyáltalán nem adta fel a párharcot. Előbb Kovács D. révén vezetést szerzett a Prukner-csapat, majd Csizmadia góljával már kétgólos előnybe került, és már a szünetre továbbjutásra állt. Előnyét a második játékrészben is megtartotta, így hatalmas meglepetésre bejutott az elődöntőbe, ahol a Szolnok kiesése miatt egyedüli alacsonyabb osztályú együttesként játszhat majd.

Sopron-Budafok 0-2 (Kovács D. 7., Csizmadia 44.)

Továbbjutott: a Budafok 3-2-es összesítéssel

{div class:widget-box}{module Lájkolj minket!}{/div}A Szolnok és a Mezőkövesd igen gólgazdag mérkőzést játszott egymással. A találkozón hamar vezetést szereztek a hazaiak, de Diallo gyorsan egyenlített. A második játékrész elején ismét a Szolnok került előnybe: Pantovic a szünetben állt be, és a 47. percben már gólt is szerzett. A Kövesd azonban újra egyenlített, ezúttal Baracskai révén.

Ekkor potyogtak a gólok, néhány percen belül újabb szolnoki, majd újabb kövesdi gól esett – Berdó és Strestík talált be. A hajrában végül Molnár döntötte el a találkozót – a Mezőkövesd 4-3-ra nyert, és 7-4-es összesítéssel jutott tovább.

Szolnok-Mezőkövesd 3-4 (Hajba 5., Pantovic 47.,  Berdó 74., ill. Diallo 26., Baracskai 72., Strestík 76., Molnár G. 84.)

Továbbjutott: a Mezőkövesd 7-4-es összesítéssel

A tegnap továbbjutott Fradi mellett tehát a Budafok és a Mezőkövesd is biztosan tagja az elődöntőnek. A Vasas-Újpest visszavágót este 20.30-tól rendezik.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz