Magyar Kupa: NB I-es, NB II-es és NB III-as csapat is továbbjutott

Két mérkőzés szorosan, egy nagyon simán alakult a Magyar Kupa nyolcaddöntőinek visszavágóin.
Budai László 2017. március 1., szerda 15:20
Két mérkőzés szorosan, egy nagyon simán alakult a Magyar Kupa nyolcaddöntőinek visszavágóin.
Szerző: Budai László 2017. március 1., szerda 15:20

Újabb mérkőzésekkel folytatódtak ma a Magyar Kupa nyolcaddöntőinek visszavágói. A 14.30-kor kezdődő találkozókon egy-egy NB I-es, NB II-es és NB III-as együttes is továbbjutott.

A Mezőkövesd 1-1-es döntetlent harcolt ki a Gyirmót otthonában, így idegenben lőtt góllal ejtette ki a másik élvonalbeli együttest. A találkozón Hudák szerzett vezetést a vendégeknek, ezt Simon András egyenlítette ki egy büntetőből lőtt góllal, ám ez sem volt elég a gyirmótiaknak.

A legsimábban a másodosztályú Szolnok nyert. A másodosztály középmezőnyében elhelyezkedő együttes Hajba, Pintér és Pantovic találatával győzött 3-0-ra az NB III-as Szentlőrinc ellen, így 5-0-s összesítéssel került a negyeddöntőbe.

Az NB III-as Budafok pedig Oláh Lóránt duplájával nyert 2-0-ra az Érd ellen, így megfordította a párharcot, és 3-2-vel kiejtette ellenfelét.

Magyar Kupa-nyolcaddöntők, vv.

Gyirmót-Mezőkövesd 1-1 (Simon A. 76. – 11-esből, ill. Hudák 63.)

Tj.: a Mezőkövesd 1-1-el, idegenben lőtt több góllal

Szolnok-Szentlőrinc 3-0 (Hajba 8., Pintér N. 10., Pantovic 53. – 11-esből)

Tj.: a Szolnok 5-0-val

Budafok-Érd 2-0 (Oláh L. 40., 70.)

Tj.: a Budafok 3-2-vel

Ma további MK-mérkőzéseket rendeznek, egy-egy jó tippel szép pénzeket is lehet nyerni.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz