Magyar Kupa: 20 százalék esélye volt a túlélésre, 0 a focira - most a Fradi ellen játszik elődöntőt

Szerdán rendezik a Magyar Kupa két elődöntőjének első mérkőzését. 16 órától a Vasas a Mezőkövesdet fogadja, míg 18 órától a Ferencváros az NB III-as Budafokkal játszik.
Privacsek András 2017. április 26., szerda 6:55
Szerdán rendezik a Magyar Kupa két elődöntőjének első mérkőzését. 16 órától a Vasas a Mezőkövesdet fogadja, míg 18 órától a Ferencváros az NB III-as Budafokkal játszik.
Szerző: Privacsek András 2017. április 26., szerda 6:55

A harmadosztályú Budafok Ferencváros elleni összecsapása rendkívül pikánsnak ígérkezik, hiszen a vendégeknél több olyan játékos szerepel, aki korábban már futballozott az Üllői úton, a csapat vezetőedzője pedig az a Prukner László, akivel egykoron bronzéremig jutott a Fradi.
A Budafok labdarúgói között találunk olyat is, akinek a története egészen mesébe illő. Három éve szerencsétlen autóbalesetben Huszty Dániel életveszélyes sérüléseket szenvedett. A kocsiban, melyben utazott, nem mindenki maradt életben, a Ferencváros korábbi futsalosát, a Budafok jelenlegi futballistáját pedig újra kellett éleszteni, ami után hosszú hónapokig tartott a rehabilitációja, és sokáig úgy nézett ki, labdarúgóálmait elfelejtheti – számolt be az m4sport.hu.
- Pár éve volt egy autóbalesetem, nekicsapódtunk egy fának. A tüdőm 70 százaléka összeesett, medencecsonttörést és bordatörést szenvedtem, a vállamat műtötték, a májamat varrták, a lépemet kivették. Húsz százalék esélyt adtak az orvosok arra, hogy túlélem, és nullát, hogy újra pályára léphetek… De én már az első naptól kezdve csak arra gondoltam, mikor léphetek újra a pályára! – mondta Huszty az m4sport.hu-nak. A rendkívül nehéz időszak után a játékos most mégis Magyar Kupa-elődöntőre készülhet csapatával.

A párharc esélyese természetesen a Ferencváros.

- Fontos számunkra a kupa, komolyan vesszük a mérkőzést. Megfelelő mentalitással és koncentrációval kell pályára lépnünk, egy pillanatra sem lankadhat a figyelmünk. Nem becsülhetjük le a Budafokot, mert nem véletlenül jutottak el idáig. Remélem, hogy a Gyirmót elleni győzelem lendületet ad a csapatnak. Sokat kell támadnunk, stabil védelemre van szükség, fontos, hogy mindig a lehető legjobb döntéseket hozzuk. A saját játékunkkal kell foglalkoznunk, és ha mindenki a maximumot nyújtja, megszerezhetjük a győzelmet – mondta Thomas Doll a fradi.hu-nak.

Fogadj a Magyar Kupa végső győztesére - itt!

A másik összecsapáson a Vasas a Mezőkövesddel mérkőzik.

- Nagyon várjuk már a kupaelődöntőt. Ilyen esetekben a csapatok előtt az a cél lebeg, hogy továbbjusson. Nagyon jól fel kell készülnünk a mérkőzésre, mind fizikailag, mind mentálisan, teljesen függetlenül attól, hogy melyik csapat az ellenfél. Célunk nekünk is természetesen a döntőbe jutás, ennek első lépése az lehet, hogy hazai környezetben jó eredményt érünk el. A játékosok tudják, hogy mi vár rájuk. Motiválni nem kell őket és azt is tudják, hogy a kupa más, mint a bajnokság, az ellenfél is céltudatosabban készül. Koncentráltan kell játszani, ez visz minket közelebb a sikerhez – nyilatkozta Michael Oenning a vasasfc.hu-nak.

- A Vasas jelen pillanatban a legjobb formában lévő csapat, megverte a Vidit, a Fradit, a Honvédot, mi pedig hullámzunk. Ahhoz, hogy legyen esélyünk a továbbjutásra, idegenben jó lenne rúgni egy gólt és nem kapni sokat. Mi megyünk becsülettel – mondta Tomiszlav Szivics vezetőedző a mezokovesdzsory.hu-nak.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz