Magyar Kupa: Felcsúton lépett közelebb az elődöntőhöz a Mezőkövesd - videó

Idegenben, a Puskás Akadémia otthonában szerzett előnyt a Mezőkövesd a Magyar Kupa első negyeddöntőjében, a grúz Zivzivadze remek egyéni akcióból talált be.
Dudás Gábor 2020. március 3., kedd 20:46
Idegenben, a Puskás Akadémia otthonában szerzett előnyt a Mezőkövesd a Magyar Kupa első negyeddöntőjében, a grúz Zivzivadze remek egyéni akcióból talált be.
Szerző: Dudás Gábor 2020. március 3., kedd 20:46

I. félidő:

Két, a bajnokságban is jól szereplő (a negyedik, illetve harmadik helyen álló) csapat csapott össze a Pancho Arénában, ahol a hazaiak kezdtek aktívabban. Az első nagy helyzetig a 9. percig kellett várni: Nesterov labdavesztése után Gyurcsó kapott remek labdát, a balösszekötő helyén be is tört a 16-oson belülre, majd lőtt, Szappanos azonban szépen zárta a szöget.

A vendégek előtt tíz perccel később adódott az első lehetőség, ekkor Zivzivadze passzát Jurina pofozta volna a kapuba, de Hegedűs jól lépett ki és elakadt benne a labda. Az első félidőt még két csúnyán elrontott Knezevic-bomba, egy Nesterov-sérülés és egy, a hazaiak szerint meg nem adott 11-es fűszerezte a későbbiekben, gól azonban nem született a szünetig.

II. félidő:

A fordulás után viszont szinte azonnal!  A 47. percben Zivzivadze kapott remek labdát a bal oldalon, betört a 16-oson belülre, egy csellel becsapta emberét is, majd szépen a kapuba lőtt. Remek egyéni produkció volt a grúz csatártól!

Próbált a Puskás Akadémia egyenlíteni, a következő percekben Szappanosnak főleg a beadásokkal akadt dolga, de ezeket rendre hatástalanította a vendégek kapusa, illetve védelme.

A hajrára fordulva a mezőny legjobbja, Zivzivadze is megsérült, de inkább csak óvatosságból cserélhette le Kuttor Attila, aki maga is feliratkozott aztán a jegyzőkönyvbe egy kireklamált sárgával.

Az utolsó percekben a hazaiak cseh támadója, Vanecek fejében, majd a csereként beállt mezőkövesdi Takács Tamás lábában is benne volt a gól, az eredmény azonban már nem változott, a Mezőkövesd előnyből várhatja a hazai visszavágót, így fél lábbal már ott van a Magyar Kupa négy legjobb csapata között.

Magyar Kupa, negyeddöntő, első mérkőzés:

Puskás Akadémia - Mezőkövesd 0-1 (Zivzivadze 47.) - a meccs közvetítése percről percre itt!

A szerdai program:

14:30: Dorog (NB II) - MTK Budapest (NB II)

18:00: Paksi FC - Bp. Honvéd

20:00: ZTE - MOL Fehérvár FC

Átigazolások
ZTE
17 éves tehetség a kiszemelt
A ZTE a 17 éves Vörös Barna megszerzését fontolgatja: a középpályás 9 mérkőzésen lépett pályára a Mezőkövesdben, és ő lett az első 2008-as születésű játékos, aki gólt szerzett az NB II-ben. (Nemzeti Sport)
Újpest
Szerződésbontás
Az Újpest a keddi napon szerződést bontott a román támadóval, George Ganeával, aki 37 mérkőzés és 4 gólpassz után távozik - jelentette be a klub.
Ferencváros / ETO
Vitális a Fradi kiszemeltje
Információink szerint a Ferencváros konkrét érdeklődést mutat Vitális Milán iránt.
Tovább az összes átigazoláshoz