Magyar Kupa: Az NB III-as ETO a Vasas ellen is csodára készül

Kedden két mérkőzéssel megkezdődik a Magyar Kupa 8. fordulója.
Privacsek András 2016. november 29., kedd 10:30
Kedden két mérkőzéssel megkezdődik a Magyar Kupa 8. fordulója.
Szerző: Privacsek András 2016. november 29., kedd 10:30

A bajnokságban remeklő Mezőkövesd az NB III-as REAC vendége lesz.

- A Magyar Kupa teljesen más, mint a bajnokság. Mint minden összecsapáson, ezen is teljes odaadással kell játszanunk, hiszen idegenben játszunk. A REAC-nak semmi vesztenivalója nincs, felszabadultan futballozhatnak. Mindent kiadhatnak magukból, de kimagasló teljesítményt kell nyújtanunk, és akkor nem lehet problémánk – mondta Pintér Attila vezetőedző a mezokovesdzsory.hu-nak.

Idén januárban egyébként felkészülési mérkőzésen 3-2-re a REAC legyőzte a kövesdieket.

Az NB I-et vezető Vasas a szintén harmadosztályú, de már a Debrecent is búcsúztató ETO vendége lesz Győrben.

- Amit mindenképpen szeretnénk, hogy feledtessük az előző, Honvéd elleni vereségünket – kezdte Michael Oenning, a Vasas vezetőedzője a vasasfc.hu-nak. - Sikerélményt szeretnénk magunknak és a szurkolóknak is szerezni, ezért az egyik legjobb felállásunkban kívánunk a pályára lépni. Kisebb cserék azért így is lesznek, mert Mahir Saglik a bajnoki eltiltásától függetlenül játszhat a kupában, pályára is fog lépni, és hiszek abban, hogy a segítségünkre lesz. Vaskó Tamás kisebb sérüléssel bajlódik, de nincs nagy baj, mert Debreceni András bevetésre kész a belső védő pozíciójában. A célunk egyértelműen az, hogy kezünkben tartsuk a mérkőzést és a rendes játékidőben múljuk felül az ETO-t. Természetesen ez függ majd az ellenfelünktől is. Nem hiszem, hogy a győriek a kezdő sípszótól eszetlenül támadnának majd. Igyekszünk majd gyors tempóban játszani, hogy megteremtsük a helyzeteinket és ezek közül néhányat lehetőség szerint ki is használjunk.

Bekő Balázs, az ETO vezetőedzője főleg a fiataloknak szavaz bizalmat a kupameccsen.

- A céljaink nem változtak, ugyanazok, mint a Debrecen-meccs előtt voltak. A Vasas ellen elsősorban a fiatalok és a mostanában kevesebbet játszók kapnak szerepet. Bízom benne, hogy ők olyan pluszenergiákat tudnak mozgósítani a pályán, ami esetleg eredményre vezet. Magam is kíváncsian várom, hogy ebben az összetételben mire leszünk képesek - nyilatkozta a kisalfold.hu-nak a győri szakvezető.

A keddi program:

16:00 REAC – Mezőkövesd
18:00 ETO FTC Győr - Vasas FC

Neked ajánljuk
Átigazolások
DAC
Bősze Olaszországban
Hivatalos: a DAC fiatal magyarját, Bősze Leventét - végleges vételi opcióval - egy évre kölcsönvette a Serie A-s Como. A transzferhez a FIFA ámenje is kellett, miután a játékos még csak 16 éves.
FTC
Traoré továbbállt
Máris távozott török klubjától Adama Traoré, aki a nyáron hagyta el a Ferencvárost.
Inter Miami
Pintér Dániel
Az Inter Miami hivatalosan is kölcsönvette Pintér Dánielt az Inter Miami II-től.
Tovább az összes átigazoláshoz