Dráma a Magyar Kupában: A Haladás szinte egykapuzott, de kiesett a 91. percben

Hiába támadott szinte végig a mérkőzésen, nem bírt a haladás a Mezőkövesd védelmével, a ráadásban aztán jött a drámai csattanó: a 91. percben lekontrázta a szombathelyieket és továbblőtte magát a vendégcsapat.
Dudás Gábor 2019. február 26., kedd 19:25
Hiába támadott szinte végig a mérkőzésen, nem bírt a haladás a Mezőkövesd védelmével, a ráadásban aztán jött a drámai csattanó: a 91. percben lekontrázta a szombathelyieket és továbblőtte magát a vendégcsapat.
Szerző: Dudás Gábor 2019. február 26., kedd 19:25

Horváth Ferenc szinte teljesen lecserélte a legutóbb, Székesfehérváron szerepelt együttesét, először lépett pályára például tétmérkőzésen a télen, Újpestről igazolt bal oldali védő, Mohl Dávid.

A bajnokságban nagyon nehéz helyzetben lévő szombathelyiek fölényben játszottak már az első félidőben is, a borsodiak inkább a kontrákra rendezkedtek be. Dombónak Funsho, majd Ivanov lövésénél is védenie kellett, miközben a másik oldalon csak Moutari jelentett némi veszélyt. A hazaiak kapusa, Gyurján első védésére 37 percet kellett várni, Tóth Bence 18 méteres lövését hárította, ebbe bele is sérült, a helyére Rózsa Dániel állt be.

A szünet után is folytatódott a nagy csata a mezőnyben, dominált, olykor egykapuzott szinte a Haladás, de a veszélyes helyről elvégzett szabadrúgásaik sem jártak eredménnyel. A masszívan védekező Kuttor-csapat aztán a végén villant és ez elég is volt a győzelemhez, illetve a továbbjutáshoz. A 91. percben egy kontra döntötte el a párharcot, Koszta Márk talált a hálóba.

Magyar Kupa-nyolcaddöntők, visszavágók:

Haladás – Mezőkövesd 0-1 (Koszta 91.) - összesítésben: 0-1

Korábban:

DVSC – Ajka (NB III) 1-1 (Takács T. 54., ill. Kovács G. 69.) – összesítésben: 4-3

Paksi FC – Puskás Akadémia 1-3 (Lenzsér 11., ill. Latifi 23., 75., 83. – a harmadikat 11-esből) – összesítésben: 3-4

Később:

20:00: Kisvárda – Ferencváros (az első mérkőzésen: 0-2) - ÉLŐBEN ITT!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz