Herczeg: A Puskásé az NB I harmadik legerősebb kerete

A Magyar Kupa második elődöntőjének első meccsén a Puskás Akadémia a Debrecent fogadja.
Privacsek András 2018. április 18., szerda 17:38
A Magyar Kupa második elődöntőjének első meccsén a Puskás Akadémia a Debrecent fogadja.
Szerző: Privacsek András 2018. április 18., szerda 17:38

Szakály Péter pályafutása nagy részét a Debrecennél töltötte, most azonban a Puskás Akadémia sikeréért lép pályára.

- Nem játszottam még a Debrecen ellen, amióta itt vagyok, az első meccsünkön született meg a kisfiam, a másodikon pedig sérült voltam – kezdte Szakály a pfla.hu-nak. - Nem kell részletezni, hogy mennyit jelent nekem a Debrecen, ott lettem futballista, szinte egy teljes karriert lehúztam ott. Érzelemdús mérkőzés lesz, de az érzelmeket most megpróbálom félretenni és csak a meccsre koncentrálok. A kupamérkőzés teljesen más, mint a bajnoki. Jobb lenne idegenben kezdeni, de most otthon kell előnyt szereznünk. A Debrecen nem fog a falnak rohanni fejjel. Nekünk kell okos támadófutballt produkálni, amivel megszerezhetjük azt az előnyt, ami kitart a második meccsen is.

 - Tudom, hogy mind a két együttes számára fontos a kupa. Az utóbbi időben jó formában van a Puskás Akadémia, ráadásul a harmadik legerősebb játékoskeretű gárda a magyar bajnokságban – fogalmazott Herczeg András a dvsc.hu-nak. – Nyilván megvannak a céljaink nekünk is, szeretnénk jó eredményt elérni, ennek szellemében lépünk majd pályára. Ellenfelünk most már mást játszik, mint tette a bajnoki mérkőzésen, változtatott a játékán, de - mint eddig is - meccs közben többször tud váltani. A négy-, és a háromvédős rendszert is alkalmazzák, kíváncsi vagyok, ellenünk melyik felállási forma lesz a befutó. Ahogy nekik, természetesen nekünk is van egy játékunk, amelyből igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni.

A másik elődöntő első mérkőzésén az Újpest 2-1-re legyőzte a Balmazújvárost.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz