Csercseszov a Fradi MK-kudarca után: "A csapat ma mindent megtett a pályán" - edzői értékelések

Így látta Sztanyiszlav Csercseszov és Tóth András az idei Magyar Kupa-sorozat bombameglepetését, az Iváncsa Fradi ellen aratott győzelmét.
Budai László 2022. október 19., szerda 16:03
Így látta Sztanyiszlav Csercseszov és Tóth András az idei Magyar Kupa-sorozat bombameglepetését, az Iváncsa Fradi ellen aratott győzelmét.
Szerző: Budai László 2022. október 19., szerda 16:03

Tóth András (Iváncsa, vezetőedző): - Nagyon büszke vagyok a csapatra, óriásit melóztunk, talán játékban is fel tudtuk picit venni a versenyt a Ferencvárossal. Mindent kitettünk a pályára, volt azért focink is, gólokat rúgtunk, csúsztunk-másztunk, óriási gratuláció a srácoknak, köszönöm nekik ezt az élményt. Szerettünk volna focizni, el is mondtam ezt. Ha egy csapat megpróbál támadni, annak mindig megvan az eredménye, egyszer-egyszer persze belefut a késbe, de most meglett az eredménye ennek a játéknak. Nagy dolog volt, hogy az első gól után nem estünk össze, és fel tudtunk állni.

Voltak bravúrok, bravúros mentések, onnantól pedig, hogy elhitték a játékosok, hogy a Fradi ellen is lehet labdát kihozni, lehet hármat passzolni, onnantól működött a játékunk.

Sztanyiszlav Csercseszov (FTC, vezetőedző): - Sajnos ilyen mérkőzések előfordulnak a kupában, a mérkőzés előtt is beszéltük, hogy itt mindig kemény találkozók várhatóak, fel is kell készülnünk minden egyes mérkőzésre.

- A csapat ma mindent megtett a pályán, ettől függetlenül ez a végkimenetel lett. Tudtuk, hogy nagyon szervezett az ellenfél, ezt be is bizonyította, mi is kialakítottuk a helyzeteinket, eredményesek is voltunk kétszer, de sajnos vannak ilyen mérkőzések.

- A meccs közben kértem kisebb javításokat, próbáltam több támadó szellemű játékost behozni, de az ellenfél is jól játszott, a kapusuk is remekelt. Próbáltuk a kontrollt megtartani, de ma ez sült ki ebből.

Olvastad már?
Óriási meglepetés: A Fradi Iváncsán esett ki a Magyar Kupából
Az Iváncsa a rendes játékidőben kétszer is visszajött a meccsbe a Fradi ellen, így hosszabbításra mentette a kupameccset, ahol végül győzelmet aratott az NB I listavezetője ellen.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz