Mint ismeretes, büntetőkkel dőlt csak el a Honvéd és az MTK Budapest keddi Magyar Kupa-elődöntője a Puskás Arénában, ahol végül a kispestiek örülhettek, így ők játszhatnak majd a Mezőkövesd elleni fináléban.

Ugyanakkor a 11-esekkel búcsúzó kék-fehérek játékosait sem érheti kritika, sőt, a hivatalos klubhonlap szerint több mutatóban is voltak kiemelkedő teljesítményeik a pályán. Ezt tükrözik a keddi Magyar Kupa-mérkőzésen a nemzetközileg elismert Catapult rendszer Optimeye S5 rendszerével mért adatok is, amelyek szerint több MTK-játékos nemzetközi viszonylatban is remek mutatókat produkált, elsősorban a fiatal Katona Máté.

Az ő teljesítménye amiatt is érdekes, mert a bajnokság újraindítása kapcsán kiemelt téma volt, hogy milyen állapotban lehetnek a futballisták, és hogy lehetetlen azonnal a topon lenni, mindeközben az MTK 22 éves játékosa nemzetközi szinten is kiemelkedőt produkált.

1. Futómennyiség

Katona Máté – akivel nemrég szerződést is hosszabbítottak a kék-fehérek – több mint 16 kilométert futott a meccsen, de Cseke Benjámin is megközelítőleg 15,5 kilométert teljesített, mindkét mutató nemzetközi összevetésben is kiemelkedőnek számít. A kupavisszavágón Pintér Ádám és Prosser Dániel is közel járt a 14 km-hez, összesen pedig hatan futottak többet 11,5 kilométernél.

Ami pedig a nemzetközi összevetést illeti: 2015-ben a világ legtempósabb bajnokságának tartott Premier League-ben a rekorder George Boyd még 12,006 km-t tett meg meccsenként (90 perc alatt), megelőzve Nemanja Maticsot (11 671 m). 2019-ben a 90 perces mutatók terén a rekorder Morgan Gibbs-White (Wolves) lett 13,582 km-rel, James Milnert (Liverpool, 12,683) és Yoshinori Mutot (Newcastle, 12,61 km) megelőzve. A Premier Leauge-ben az átlag a középpályások esetén 10,8 km meccsenként, a játékosok döntő részének 90 perces mutatója 9,8–11,8 megtett km közé esik (90 perc alatt).

2. Sebesség

Természetesen a megtett távolság mellett az is fontos, hogy milyen tempóban tették ezt meg a játékosok. Az említett Katonának a maximális sebessége a meccsen 34,5 km/h-s volt, ami nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő mutató. Őt Prosser követte 34,4-es adattal. Szakanyagok szerint a nemzetközi futballban a 35 km/h-s sebesség elérése extrán kiemelkedőnek számít, aki afelett teljesít, azt már a teljes futballvilág 25 leggyorsabb játékosa között tartják számon.

3. Sprintek

Katona nevéhez kötődik a legtöbb sprint is (a 25,1 km/h feletti futás számít annak), összesen 183 alkalom, de Schönnek is összejött 180, őt Prosser és Pintér követik – írja az mtkbudapest.hu.