“Engem nem érdekel ki lövi a gólt, de sajnos a játékosok ezt nem így gondolták”

Nebojsa Vignjevicet szemmel láthatóan megviselte, ami a keddi kupaelődöntő második félidejében történt. Így értékelte az Újpest szerb mestere a 2-1-re megnyert első meccset.

Két meccset játszottunk valójában. Az első úgy 40 percig tartott, ekkor fegyelmezettek voltunk, jól is játszottunk.

Aztán 2-0 után már nem az Újpest volt a pályán, hanem olyan játékosok, akik csak magukért akartak játszani, fontosabb volt, hogy ki szerezze a következő gólt, hogy ki csináljon valami szebbet a pályán, mint hogy a csapat minél nagyobb különbséggel nyerjen. Ez a meccs 3-0 vagy 4-0 is lehetett volna, ehelyett az Újpest vezetett 2-0-ra, utána meg jött a játékosok öncélú produkciója.

Az utolsó tíz percre energiát is vesztettünk és olyan dolgokat akartunk megcsinálni, amikre nem vagyunk képesek. Nekünk megvoltak a helyzeteink, nekik meg 1-2 kapura lövésük, de az elég is volt egy gólhoz. Pont ezt mondtam az utolsó meccs után: hogy előre lépünk kettőt, aztán meg egyet vissza.

Most is léptünk előre kettőt, az első félidőben, aztán hármat meg vissza – mentalitásban, karakterben, ami sokkal fontosabb, mint a futballtudás. Ma megmutattuk, hogy hiányzik belőlünk valami, ha meg akarjuk nyerni a kupát, meg kell érteniük a játékosoknak, hogy a kupagyőztes ebben az évben igenis csak az Újpest lehet! Legyen szó akár Novothnyról, Tischlerről vagy Nagy Daniról, engem nem érdekel ki lövi a gólt, de sajnos 2-0 után a játékosok ezt nem így gondolták. “Én akarom megnyerni a kupát, fontosabb akarok lenni, mint maga az Újpest” – ez itt a probléma.

A láthatóan feldúlt Vignjevicet ekkor az első gólt megelőző kétes szituációról is megkérdezte az M4 Sport riportere.

Ha tényleg ez most a kérdés, akkor inkább nem válaszolnék…ha így megyünk végig a meccsen biztos találnánk még vitatható helyzeteket, ami talán ilyen, talán olyan volt…

Vitatott ítélettel tért vissza Újpesten a rehabilitált bíró – videó

“Az első félidő kuka volt”

A Balmazújváros vezetőedzője, Horváth Ferenc a idegenben szerzett gól miatt sokkal nyugodtabbnak tűnt, a vereség ellenére is.

– Nyílt maradt a visszavágó. Sok meglepetés nem történt, eddig is az Újpest volt az esélyesebb, most is ők azok. De meghagytuk magunknak azt a lehetőséget, amit szerettünk volna.

Az első félidő úgy ahogy volt, kuka volt, főleg az első 20 perc.

Vannak dolgok, amiket el kell rendeznünk, amik nem úgy mennek, ahogy szeretnénk, kis nyugalmat kell teremteni a csapat körül, és akkor rendben lesznek a dolgok. A második félidei játék az teljesen jól működött. Ilyesmi kell a visszavágón is. Senki nem mondta, hogy az Újpest nem jó csapat, vagy hogy be lehet sétálni a döntőbe, ez most is így van, meg kell érte feszülni.