Magyar Kupa: A Fradi kettős győzelemmel, elsőként jutott a döntőbe

A visszavágó sokkal szorosabb volt, mint az első mérkőzés, a zöld-fehérek végül 12-2-es összesítéssel kerültek a fináléba.
Budai László 2017. május 17., szerda 14:45
A visszavágó sokkal szorosabb volt, mint az első mérkőzés, a zöld-fehérek végül 12-2-es összesítéssel kerültek a fináléba.
Szerző: Budai László 2017. május 17., szerda 14:45

A 8-0-s első mérkőzés után már csak formalitás volt a Fradi Budafok elleni Magyar Kupa-elődöntője. Igaz, így is teltház előtt játszhattak a csapatok, a mérkőzést ingyen tekinthették meg a drukkerek. A találkozó Fradi-góllal kezdődött: a 21. percben Kundrák lőtte ki 15 méterről a jobb alsót. Nem sokkal később meglepetésre a harmadosztályú Budafok egyenlített, miután a korábbi Fradi-védő, Csizmadia lőtt 16-ról Holczer kapujába. A vendégek azonban így is kétgólos előnnyel mehettek a szünetre, hiszen előbb Hajnal talált be 11-esből, majd Kundrák lőtt újabb gólt. A szünetben a Fradi hármat cserélt: beállt többek között az a Batik Bence is, akinek súlyos sérülései miatt közel két évet teljesen ki kellett hagynia.

Mindenképp ki akarta azonban szolgálni a szurkolókat az NB III-ban aranyérmes együttes, amely Kovács D. gólja után a második félidő elején közelebb zárkózott a Fradihoz. Sőt, Csizmadia 68. perben kis híján egyenlített is, Holczer azonban vetődve védett. Persze a Fradinak is voltak közben helyzetei, Moutari és Csernik is közel járt a gólhoz, de mindkétszer mentett a kapufa. A két csapat közül végül Thomas Doll együttesének sikerült újabb gólt szereznie, Moutari értékesített higgadtan egy ziccert (2-4). A hajrában Holczernek még kellett egy nagyot védenie, majd Oláh is kihagyott egy nagy helyzete, így maradt a 4-2-es Fradi-győzelem.

Az FTC tehát a visszavágót is megnyerte, és elsőként jutott a Magyar Kupa döntőjébe. A másik elődöntőt este 8 órától rendezik, a Vasas kétgólos előnnyel utazik a Mezőkövesdhez.

Magyar Kupa-elődöntő, visszavágó

Budafok-FTC 2-4 (Csizmadia 25., Kovács D. 49., ill. Kundrák 21., 34., Hajnal 30. – 11-esből, Moutari 71.)

Továbbjutott: az FTC 12-2-es összesítéssel

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz