Az Észak-Magyarország cikke megerősíti a csakfoci.hu korábbi információját, mely szerint legalább három helyszínen, Csákváron, Dorogon és Érden is erősen kérdéses a hétvégi Magyar Kupa-találkozó megrendezése a korábbi napok-hetek időjárása miatt. A Magyar Labdarúgó Szövetséghez szerda estig beérkezett jelzések szerint egyik helyszínen sem tudnak játszani a csapatok.

 

Ugyanez a helyzet Albertirsán, ahol a Cegléd és a DVTK csapna össze. Kedden még úgy állt a helyzet, hogy lehet összecsapás, mert bár a játéktér vizes volt és mély, a labda ekkor még pattant, illetve az időjárás-jelentés sem jelzett csapadékot. Viszont aznap délután mégiscsak esett az eső, aztán szerdán reggel hó is, így a gyep teljesen használhatatlanná vált, és esély sem mutatkozik arra, hogy a helyzet szombatig gyökeresen megváltozzon. A sportcentrumot bérlő ceglédiek mindezt dokumentálták, fényképeket is készítettek, amit eljuttattak a Magyar Labdarúgó Szövetség illetékes bizottságához.

A szövetségtől azt a tájékoztatást kapta a lap, hogy a forduló teljes elhalasztása nem merült fel, azoknak a csapatoknak, akiknek játékra alkalmatlan pályára van kiírva a meccsük, egyeztetniük kell ellenfelükkel, és lehetőleg új időpontban kell megállapodniuk. Ha ebben nem járnak sikerrel, akkor a vendégcsapatnak el kell utaznia a mérkőzés helyszínére, és szombaton délután a kijelölt játékvezető közvetlenül a meccs előtt dönt arról, hogy megrendezhető-e a játéktéren az adott mérkőzés.

A mezőkövesdi stadion füves pályája – a szerdán délutáni állapot szerint – viszont alkalmas arra, hogy ott szombaton lejátsszák a Gyirmót FC elleni MK-mérkőzést.

A gyepen nincs hó, ezt már letakarították róla a pályamunkásaink, a beszivárgott vizet pedig elvezette a csőrendszer – közölte Bocsi Anna, a Mezőkövesd Zsóry FC Kft. ügyvezető igazgatója. – Az tény, hogy kissé sáros a teteje, de még több nap van az összecsapásig, így szombatig tovább száradhat a talaj. Szerdán egyébként remek volt az idő, mozgott a levegő, a pici szél is segített. Ha nagyobb mennyiségű csapadék – akár eső, akár hó – nem érkezik, akkor megrendezhetjük a nyolcaddöntő első mérkőzését a Gyirmót FC ellen – idézi a boon.hu.

Arra a kérdésre, hogy játék esetén kalkulál-e a pályát érő kárral, a sportvezetőnő így felelt:

Ezt három nappal a tervezett időpont előtt nem tudom megmondani, ha lesz meccs, majd utána kiderül. Amennyiben az MLSZ központilag nem fújja le a kupafordulót, akkor nálunk szurkolóink szinte bizonyosan készülhetnek a kilencven percre, de hozzáteszem: a döntő szót majd a játékvezető mondja ki szombaton, kora délután.

MAGYAR KUPA, A SZOMBATI PROGRAM:

14.00: Cegléd – Diósgyőr

14.00: ZTE – Újpest

14.00: Szentlőrinc – Szolnok

14.00: Csákvár – Sopron

14.00: Érd – Budafok

14.00: Mezőkövesd – Gyirmót

14.00: Dorog – Vasas

18.00: Ferencváros – Bp. Honvéd

 

Ki nyeri a Magyar Kupát? Fogadj!