A Fradit elkerülné az elődöntőben a Vasas kupahőse

Remili Mohamed elmondta, kit szeretne kapni a Magyar Kupa elődöntőjében.
Privacsek András 2017. április 6., csütörtök 9:36
Remili Mohamed elmondta, kit szeretne kapni a Magyar Kupa elődöntőjében.
Szerző: Privacsek András 2017. április 6., csütörtök 9:36

A Vasas 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal búcsúztatta az Újpestet és jutott a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. Remili Mohamed, az angyalföldiek csapatkapitánya az első meccsen álomgólt szerzett, ami nagyon kellett ahhoz, hogy ők várhassák a pénteki sorsolást.
-  Az első félidőben volt is néhány lehetőségünk, amikből lehetett volna gól, akár az én kapufámra is gondolhatok. Úgy láttam, hogy a második félidő közepétől egyre inkább átvettük a mérkőzés irányítását, aminek egyik oka az lehetett, hogy ellenfelünknek még nyíltabban kellett támadnia, fogyott az ideje, hogy megszerezhesse a továbbjutáshoz szükséges második gólját.  Másrészt úgy tűnt, hogy az újpestiek a maguk diktálta tempóban egy kissé elfáradtak, így nekünk nagyobb területeink adódtak az ő térfelükön. Pályafutásom során, még soha nem örültem ennyire vereségnek. Nagy a boldogság a csapaton belül is, mert nyár óta erre készültünk, hogy lépcsőről-lépcsőre előbbre jussunk a Magyar Kupában. Még nem vagyunk a végén, és remélem még három mérkőzés vár ránk a sorozatban.  Adódik a kérdés, kit szeretnék ellenfélnek? Természetesen nem lebecsülve és megsértve a harmadosztályú Budafok gárdáját, mert amit eddig elértek a kupában, az tiszteletreméltó, de a lehetséges ellenfelek közül talán őket választanám és leginkább a Ferencvárost kerülném el - nyilatkozta  a támadó a vasasfc.hu-nak.

 
Neked ajánljuk
Átigazolások
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Kisvárda
Figyelmeztetés a légiósoknak
Az NB I-es klub egy jogi szakértőn keresztül adott ki hivatalos közleményt a légiósok helyzetével kapcsolatban.
Paksi FC
Ötvös Bence
A Paks is érdeklődik a Kisvárda nyáron lejáró szerződésű játékosa, Ötvös Bence iránt. (Nemzeti Sport)
Tovább az összes átigazoláshoz