Szintet lép a Salzburg magyar tehetsége: Élvonalbeli csapatnál játszik tavasszal - hivatalos

Az ugyancsak osztrák élvonalbeli Altach csapatánál folytatja kölcsönben a Red Bull Salzburg magyar utánpótlás-válogatott támadója, Bukta Csaba, aki nemrég kötött új szerződést a címvédővel.
Dudás Gábor 2021. január 18., hétfő 17:25
Az ugyancsak osztrák élvonalbeli Altach csapatánál folytatja kölcsönben a Red Bull Salzburg magyar utánpótlás-válogatott támadója, Bukta Csaba, aki nemrég kötött új szerződést a címvédővel.
Szerző: Dudás Gábor 2021. január 18., hétfő 17:25

A 19 éves Bukta Csaba 2018 elején szerződött a debreceni utánpótlásból az osztrák együtteshez, ahol előbb az U18-asoknál kapott szerepet, majd 2019 januárjától a másodosztályú fiókcsapatnál, az FC Lieferingnél játszott a felnőttek között. Bukta az előző idényt remek mérleggel zárta, hiszen a 20 bajnokiján jegyzett 7 góljával és 9 asszisztjával csapata egyik alapembere volt, ám az egyik tavaly július végi bajnokin súlyos vállsérülést szenvedett, és csak a most futó idény 8. fordulójában térhetett vissza.

Azóta összesen 6 bajnoki mérkőzésen léphetett pályára, gól és gólpassz is fűződött a nevéhez. Hogy mennyire elégedettek játékával és fejlődésével Salzburgban, azt megmutatta a klub decemberi bejelentése is, amely szerint 2022 nyaráig hosszabbítottak a szélsővel.

Ezúttal pedig szintet lép a magyar tehetség: az ugyancsak élvonalbeli Altach hétfőn jelentette be, hogy féléves kölcsönszerződést kötött Buktával, aki így a nyárig már az osztrák Bundesliga első osztályában szerepelhet majd, ahol tovább folytathatja fejlődését.

- Egy fél évre szóló kölcsönszerződésről van szó, és a salzburgi klubbal egyetértésben döntöttünk úgy, hogy ezt az első osztályú osztrák lehetőséget meg kell ragadni Csaba további fejlődése érdekében. Nyáron aztán Salzburgban folytatja tovább ismét a játékos – mondta a támadó ideiglenes klubváltásáról a Bukta Csabát képviselő CMG menedzseriroda részéről Pataky Tibor társtulajdonos-igazgató.

Átigazolások
DVSC
Erősítés várható
Bogdán Ádám sportigazgató elárulta, hogy egy játékos érkezése még várható a debrecenieknél a mostani átigazolási időszakban.
Loki
Kölcsönben a támadó
Június 30-ig kölcsönben a szerb első osztályú OFK Beograd együttesénél folytatja pályafutását a DVSC elefántcsontparti támadója, Yacouba Silue, a megállapodás vételi opciót is tartalmaz.
Szentlőrinc
Szilágyi Szabolcs
Szilágyi Szabolcsot Szentlőrincre adta kölcsön a Csíkszereda.
Tovább az összes átigazoláshoz